Sok éve együtt vagyunk, de mostanában egyre gyakrabban van egy olyan nézeteltérésünk abból, hogy ő nappalin tanul egy posztgraduális képzésen (bár órái kéthetente vannak), én meg levelezőn, szakítsak vele?

Szerintem elég felnőttek vagyunk, hogy önállóan próbáljunk meg élni, azaz dolgozzunk valamit, persze nyilván nem addig, hogy bukdácsoljunk az egyetemen. Mivel az elmúlt időben én dolgozok is egyéb egyetemi plusz tevékenységek mellett, kicsit nyűgös is vagyok, de nem mondom, hogy kibírhatatlan, viszont ezt néha akarva-akaratlanul is szóvá teszem, hogy a törekvést se látom, hogy dolgozni akarna, hanem el van abban, hogy napi 5 órát foglalkozik a tanulmányaival, és elvárja tőlem, hogy mindezt tiszteljem, de egyszerűen képtelen vagyok, s borzasztó ez az egész. Én látom rosszul, vagy mindez teljesen normális, hogy én non-stop le vagyok kötve, ellentétben a barátommal, és még én vagyok a rossz ember, ha ezt szóvá teszem.