Csak én gondolom azt, hogy ilyen helyzetben egy kicsit személytelenebb ajándékot kellene adnom?

A másik felén voltam, amikor kezdtem egyre jobban megérezni, hogy eltávolodik. Tipikusan egyre zárkózottabb lett, kevesebbet keresett, nem mesélt, mire gondol, mit érez, csak én faggattam, végül csak megvárta, amíg elbőgtem magam, hogy akkor mégis mi van és kb. megkönnyebbült, hogy ja igen, már szakítani akart. És akkor jött a duma, hogy kimentse magát, hogy ő csak engem akart kímélni. De előtte azok a bizonytalan hónapok... amikor hülyének érzed magad, meg "needynek" és "pushynak" és a tettetett laza nemtörődömség - ezek nagyon megviselik az embert.

Nem jöhetsz ki ebből jól, ha nem döntesz, az is egy döntés, nincs olyan, hogy majd magától megoldódik és mosod kezeidet. Amint kétség merül fel, mondani kell a másiknak. Hogy ez most nem tetszett. És nem egyszer, hanem akár minden nap, hogy téged még mindig zavar ez meg az és annyira zavar, hogy ha nem változik, szakítani fogsz. Senki nem gondolatolvasó.

"Szerintetek amikor valakiben megfogalmazódik a szakítás gondolata, akkor másnapra már ott is hagyja a párját? Segítek: nem."

De nálad nem másnapról van szó, már èvek óta fontolgatod a szakítást, 2 ève nem is szexeltek....

Te vagy az, aki itt álszenteskedik.