Mindig akkor üt be valami, amikor végre már hatradőlhetnék. Oka mi lehet?

Kezdetben ismerkedések, kisebb félelmek hogy megbizhato e, komolyan vesz e, tetszem e neki, miket nyújt.

Összejövés, bemutatások, egymás eletébe való integrálódások néha döcögősen néha nem.

Kialakul a közös életritmus, közös élet.

Egyenesbe kerül minden, tervek célok egyeztetve, bizalom kialakul, mindkettőnek izgalmas együtt lenni és jó.

Egymáshoz alkalmazkodtak, megismerték egymás szokásait, elfogadás van vagy sikeres kompromisszumok. Minden találkozó együtt lét csak öröm izgalom, és jó és boldog vagy.

Talán ide tehetem azt az időintervallumot, vagy időpontot mikor azt érzem, hogy végre egy nyugodt biztos jó kapcsolatom van, amiben szeretnek, szeretjük egymást, minden be van járatva, működik, kémia szex is szuper, öröm az élet. Sinen vagyunk. Kerékvágásban. Minden fel van már építve, vagy a jövő is megalapozva.

És MINDIG ekkor csinál a másik olyat, amiből vagy veszekedés vagy szakítás lesz. Mire végre már a "csúcson" vagytok és elindulhatna az "élet" együtt igazán, a sok apró izzasztó felépített munka, atugrott buktatók akadályok vagy bukkanók után, mikor már hatradőlhetnék és élvezni kéne már csak az egészet és lubickolni csak benne.

(Hasonlo ahhoz talán mikor 50 évet ledolgozik az ember, végre mehetne nyugdíja-normál esetben pihenni lazulni hatradőlve- erre beüt a crack ezen a ponton.es nem élvezhetett belőle semmit.)

A kapcsolatokban olyan érzésem van hogy pont a lényeg veszik el mindig amiert ment a küzdelem.

A sok munka után amikor màr csak élvezni kéne.

Szinte minden kapcsolatom csak addig tart, míg nincs bejáratva, kiforrva. Még kiegyensúlyozatlan, még alakítandó. Amikor már minden rendben van, a másik "meghülyül".