Ha az egyik fél másoddiplomát akar csinálni, ami nehezebb (jog, tanári, orvosi, gyógyszerész), akkor támogatni kell vagy szakítani?

Szerintem ez renegeteg midnentől függ. Életkortól, hogy az adott fél mennyire gondolja komolyan a tanulást, mennyibe kerülne, mikor terveznek családot alapítani, milyen bevételi források vannak és mennyi, együtt élnek-e vagy meg tudják-e oldani az együttélést stb.

Mégis milyen szakot akarsz csinálni? Mert azért a jog és az orvosi között van némi különbség, eléggé kétlem, hogy valakit mindkettő egyformán érdekeljen és ne csak a doktori címre pályázzon...

Pl. orvosira nem fogadnak el amúgy semmit (fogorvosiből valamennyit talán), tehát az tuti nem 3-4 év lesz, hanem 6.

Nem írsz semmi konkrétumot, csak rébuszokat kb. Szerintem ez csak ilyen fellángolás, semmi valódi akarás nincs mögötte.

Alapvetően azt mondanám, hogy támogatnám a másikat abban, hogy tanuljon, ha azt valóban komolyan gondolja, de felnőttként ugye általában már levelezőn szokták, ami teljesen más. Persze az is sok időt elvesz, jóval kevesebb együtt töltött idő lenne, de megoldható és támogatnám mindenben.

A ti esetetekben nem is az lenne a legnagyobb bajom, hogy csak nappalin lenne értelme csinálni, mert megérteném, hogy ez olyan szak és ha azt látom, hogy valóban komolyan veszi, sokat tanul és nem a bulizás miatt nem fér bele a munka, akkor elfogadnám. Ha anyagilag nem okozna problémát, akkor ez részemről rendben lenne. Az már nem, hogy emiatt 3-4 év után lenne csak összeköltözés, számomra ez már nagyon sok. Lehet várok rá ennyit, aztán összeköltözünk és kiderül, hogy úgy már nem is működik és szakítunk. Mások ennyi idő után házasodnak. Amúgy miért nem tudnátok összeköltözni közben? Csak anyagi oka van, hogy a kollégium olcsóbb vagy másik városban is van az egyetem és távkapcsolat lenne?

Ha nem megoldható az összeköltözés és még távkapcsolat is lenne, biztosan nem vállalnám be. Nehéz szak mellett alig találkoznátok, 3-4 év meg rengeteg ahhoz, hogy legyen értelme így végigszenvedni.