Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet az oka, hogy a barátom alig akar szexelni velem?

Figyelt kérdés

Még csak konkrétan egy hónapja vagyunk együtt, tehát nagyon friss a dolog. De feltűnt, hogy a szexre való igényünk nagyon eltér.

Heti 2-3 napot töltünk együtt átlagosan, ez idő alatt kb pont ennyi alkalommal szexelünk is.

Mindketten 22 évesek vagyunk, szerintem nagyon fiatalok vagyunk még ennyi együttléthez, már gyakorlatilag ki vagyok éhezve mellette.

Említettem neki, hogy nekem ez hosszú távon kevés lesz, de éreztem rajta, hogy ezzel csak megsértettem a férfi egóját és annyit mondott erre, hogy “akkor keress olyat aki többször szexel veled”

Ráadásul ő az a fajta aki jobban szereti ha a nő kezdeményez, sajnos én is azt szeretem ha a párom a kezdeményező, de ettől függetlenül nagyon is próbálkozom, 90%-ban én kezdeményezek, de eléggé lehangoló mikor 10-ből 9 alkalommal elutasítanak

Emiatt már el is ment az kedvem a kezdeményezéstől, ezért simán vannak olyan napok amik eltelnek úgy, hogy egymáshoz se értünk, mert ha nem jelzem, hogy szeretném, akkor aznap nem szexelünk

Gondolkoztam azon, hogy esetleg nem tetszem neki annyira külsőre, nem tudom beindítani, ezt említettem is neki, ő állítja, hogy ez nagyon nem így van, nagyon szexinek talál, szimplán csak neki ennyire van igénye, sokszor fáradt, már este 10-11 körül, plusz elmondása szerint neki órákba telik mire “újra töltődik” szex után

Most ez higgyem el? Tényleg van ilyen?

Mihez kezdjek? Sokszor kín szenvedés már a vele együtt töltött idő mert rengetegszer nagyon fel vagyok húzva mellette, be vagyok indulva rá de tudom, hogy valószínüleg úgy sem lesz semmi

Működni fog ez így hosszú távon? Próbáljak meg alkalmazkodni hozzá kicsit?



2023. máj. 9. 11:33
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
69%

Hat nem tudom, szerintem semmi baj nincs ezzel. Nem lehet mindenkinek energiája 20 évesen sem napi 3-4 menethez.

Ha együtt élsz majd valakivel, ott sem fogtok tudni egész nap szexelni.

Ha nagyon zavar, akkor szakits, mert valószínűleg neki ennyi az igénye.


24N

2023. máj. 9. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
53%

"Ráadásul ő az a fajta aki jobban szereti ha a nő kezdeményez"

Én a helyedben inkább keresnék egy férfit, aki mellett a nő nőnek érezheti magát..

"Próbáljak meg alkalmazkodni hozzá kicsit?"

Igen, abból csak jó sülhet ki, hiszen már most is kétségeid vannak és szenvedsz egyrészt a szex hianytól, másrészt hogy a palidnak lehet nem tetszel eléggé, stb

Alkalmazkodna a bánat a palihoz.

2023. máj. 9. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
83%
Ott bukott el, hogy neked kell mindent csinalnod…
2023. máj. 9. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
76%

Amikor együtt vagytok, kb. naponta szexeltek. Most mi ezzel a bajod?

Neki eszerint normális igényei vannak. Ha te nimfomán vagy, keress egy magadhoz illő férfit.

2023. máj. 9. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
Első válaszoló, nem naponta értendő az a szám hanem egy hétre elosztva. Az pedig ebben a korban szerintem kevés, pláne egy kapcsolat elején. Ha 5 éve együtt lennénk még talán okés lenne.
2023. máj. 9. 11:56
 6/27 anonim ***** válasza:
77%

Hányszor akarnál te szexelni tulajdonképpen? 🤣🤣 Amikor találkoztok van dugás, ez nem elég? Most akkor neked nem is párkapcsoalt kell, hanem egy beszélő pénisz, ami egész nap ki-be jár!


Igaza van a srácnak, akkor keress mást, aki hozzád hasonlóan nyúl üzemmódban van!

2023. máj. 9. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:
4. Válaszoló, nimfomán vagyok ha naponta 1-nél többször kívánom meg a barátom? 😀
2023. máj. 9. 11:58
 8/27 anonim ***** válasza:
81%
7! Hát nem szokványos...mondom ezt férfiként. Nekem napi kettő már sok volt mindig is, még tiniként is!
2023. máj. 9. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:

Hányszor akarnék szexelni?

Mondjuk naponta 2-3 alkalommal ha már nem élünk együtt és nem találkozunk minden nap. De nekem már az is jó lenne ha nem telne el egy egész nap úgy, hogy jóformán hozzám se ér.

2023. máj. 9. 12:02
 10/27 anonim ***** válasza:
87%

5


De ha hetente csak 2-3 napot tudtok találkozni, akkor mégis hogy dugjon meg heti hatszor ??

2023. máj. 9. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!