Infantilis lélekre vall, amikor két ember szakít-kibékül-szakít-kibékül?

Ismerem azt a metódust, hogy mit foglalkozom mások dolgával, meg mindenki azt posztol amit akar, nincs jogom beleszólni stb stb stb.

Nem is akarok beleszólni és elsősorban olyan válaszadók reakcióit várnám, akik a kérdésre válaszolnak és nem ragadnak le ott, hogy én "miért ez" meg "miért amaz", tehát nem a kérdésemet kérném megkérdőjelezni, azzal nem vagyunk előrébb.

Van egy 30 körüli srác és kb vele idős lány, mindketten az ismeretségünkhöz tartoznak, és örültünk is, amikor ketten összejöttek. Hatalmas, túláradó érzelmekkel teli posztok, "így szívecském, úgy szerelmem" meg "az életemet adnám érted" és "végre megtaláltuk egymást" stb. Tehát klasszikus lobogó szerelem. Aztán egyszercsak mindkettejüknél a "kapcsolatban" helyett "egyedülálló", idézetbullshit hegyek, jajveszék és önsajnálat mindkét oldalon. Már egymásnak sem ismerősei stb stb. Aztán eltelik egy hét, ugyanaz az ömlengés, párkapcsolat, imádás, túlfűtött érzelmek II. És egy-másfél éve ez pulzál. Szakítás, dráma, brühühü, idézet hegyek (blöe) aztán lobogó szerelem. Mindez a nagy nyilvánosság elé tárva, tehát a megkérdőjelezők figyelmét felhívnám, hogy mindegyikünk arcába tolják a drámáikat is és a túláradó érzelgéseket is. Már nem is számolom épp hanyadik ciklusnál tartunk.

Ez nem infantilis kicsit? (ráadásul mindenki arcába tolni)