Nehezen tudom elviselni a férjemet. Hogyan tovább?

58 éves vagyok. A férjem 64 lesz. Nem írom le melyik szakmában dolgozott. Nem akarom, hogy ráismerjenek. Nem szerette a munkáját. Ha váltott munkahelyet mindig borzasztóan húzta az időt mire másik helyre ment. Tanulni mást szintén nem akart - pedig lett volna olyan amiben jó és szerette is volna- de nem, neki elég volt az életben egyszer vizsgázni. Tehát az utóbbi időben volt munkanélküli, aztán megtudta hogy van nyugdíj előtti segély. Van egy lakás amit ki tud adni albérletbe. Így a kettőből 200000 Ft havi bevétele van. A költségeket közösen álljuk. Teljesen közös kasszán sosem voltunk. Nekem van pénzem. Neki a hónap utolsó hetében és a következő első hetében nincs. Szinte büszke rá, hogy neki pénze nincs!!! Tudna dolgozni ha akarna, de nem is az a baj hogy munkahelyre már nem akar menni. Azt mondta majd kisebb munkákat vállal. Hát nem! Még itthon sem akar semmit sem csinálni. Lányunk egy ismerősének ajánlotta. Pár órás munkáról lett volna szó. Fel volt háborodva, hogy, mit képzel, ne akarja beosztani az ő idejét. Az idők során kialakult hogy mit fizetek én és mit ő. Ezt sokszor húzza halogatja, várja hogy én fizessek. A helyem is nehezen találom ebben a felállásban. Mintha akaratom ellenére rám nyomná a férfi szerepkört. Ő itthon el teszi-veszi. Mosogat, olyan lassan hogy közben meg lehetne műteni. Hajnalig nézi a tv-t, dél körül kel fel. Mindenről tudni akar ami a családban történik. Ha telefonálok szinte hallgatózik. Sokszor tudálékos, erős véleménye van másokról. Nagyon kezd az agyamra menni. Jó, tudom, hogy már nem fiatal /de még nem nyugdijas/ de legalább a férfias munkákat látná meg itthon. Kopottas az egész lakás. Lenne mit javítani, karbantartani, szebbé tenni.És meg tudná csinálni!!! Fiatalon büszke volt magára, hogy mennyi mindenhez ért. Most mikor szó volt erről azt mondta hívjak szakembert. Azt ne írjátok, hogy biztos depressziós, mert nem az. Sokszor mosolyogva sétálgat a lakásban. Szerintem soha nem érezte magát ilyen jól a bőrében mint most. Én viszont egyre rosszabbul. Ha nem figyelek oda még ki is használ. Soha nem tudok egyedül lenni. Meg egyáltalán miért nincs pénze? A lányunknak nem tud adni egy ezrest. Pedig ha csak egy picit megmozdulna sok pénze lehetne, mert olyan a szakmája. Mit csináljak? 58 éves vagyok. Aktívan dolgozom, szeretem amit csinálok. Azt tudom,hogy idegesít ez a helyzet.