Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válás nem válás?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

8 éve ismerem és élünk együtt a férjemmel. Van két gyerekünk, a legidosebb négy éves és azóta problémáink vannak. Szívem szerint elvalnek tőle, de ő ragaszkodik a gyerkekekhez, úgy hogy közben alig foglalkozik velük, nem is ért hozzájuk, a kapcsolatuk sem valami jó főleg a nagyobbikkal a kicsi meg még csak 15 hónapos, de már fenyegetőzött azzal, hogy elveszi tőlem őket, ha elvalnank, pedig én egyáltalán nem estem neki, nem mondtam olyant hogyha elvalnank nalam lennének a gyerekek.

Válásban ez tart vissza ha éppen ő nála lennének a gyerekek akkor ott csak baj lenne. Ezt ugy ertem, hogy most sem tudom rabizni őket, hogy egy kicsit magammal is tudjak már foglalkozni, mert egyből sírnak mintha vilagvege lenne. Mamaekhoz siman ott tudom hagyni őket,de nála vhogy bepanikolnak.

Segítsetek mitévő legyek!?



2023. szept. 2. 21:43
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Ez ne tartson vissza, mert fenyegetőzik csak. Amikor elváltok, már nem fog értük harcolni. Nem tudna se dolgozni, se élni, semmit. Most se foglalkozik velük, te írod.

Csak téged akar sakkban tartani.

2023. szept. 2. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is, csak a pofája nagy. És igazán nyomós indok kellene, hogy a bíróság a felügyeletet neki ítélje. Szánalmas gyökér az ilyen.


Kié a lakás?

2023. szept. 2. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Így igaz ahogy írják.. ezen mentem keresztül idén. Addig nagy a szájuk az ilyen mintaapáknak amíg nem kell tenni semmit. Mi februárba mentünk szét, azóta csak a bíróságon találkoztunk. Pedig mindent előadott, meg kitalálja hogy miattam nem láthatja a gyereket. Most nem ezt mondom hogy így lesz nálatok is, de hidd el csak addig akarja őket ennyire amig mindegy mit mond. Ez ne tartson vissza a válásba. Hidd el nem fogod megbánni ha a boldogságotokat, nyugalmat választod egy ilyen mérgező ember helyett.
2023. szept. 2. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Dehogy venné el. A legtöbb bepróbálkozik ezzel, de csak, hogy megzsaroljon. A valóságban esze ágában sincs magához venni őket. Válj el szépen.
2023. szept. 2. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
19%
En azert meghallgatnam a masik felet is errol, mielott nekiesnek a ferjednek. Nalunk is hasonlo lehet az en parom velemeny is rolam, talan annyi kulonbseggel, hogy az en gyerekeim szeretnek engem, es ezt tudja a parom is. De az peldaul hianyozna a mi tortenetunkbol, hogy tobb, mint egy eve nincs szexualis kapcsolat kozottunk, es ez nem az en hibam. Valamint eleg sokat vagyok tavol a munkam miatt, de a haztartasunk kiadasainak 90%-at en fizetem a fizetesembol. Csak az alberletunk egy kozel atlagfizetes ara havonta...
2023. szept. 2. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Nem fogja elvenni, a magyar bíróságok nőpártiak, nagyon extrém helyzet kell ahhoz, hogy az apának adják a gyereket. Egyébként is ritka az, hogy az apának tényleg kellenek a gyerekek: nem tudnak mit kezdeni velük, a szüleik nyakába akasztják őket, viszont fenyegetőzni jól lehet velük. Különösen azért, mert ha azzal ijeszt meg, hogy elveszi a gyerekeket, akkor még gyerektartást is kell fizetned, ami külön anyagi teher.
2023. szept. 2. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!