Mièrt akarok egyedül èlni ha pár ève mèg gyerekről fèrjről álmodtam?

7 ève szültem. Akartunk gyereket. De ahogy megszületett rá 2-3 èvre azt kezdtem èrezni, hogy rohadtul nem akarom ezt. Nyílván míg nem tapasztaljuk meg a rosszat, addig nem tudjuk èrtèkelni a jót :(

Egyedül akarok èlni, semmi kedvem senkit se kiszolgálni már, betegsèg esetèn a nyafogásukat hallgatni 24 -ben, hogy nem èlhetem már a nyugis, gondtalan èletem.

Fèrjem tudja, hogy elegem van. Azt mondta költözzek el akkor.

De hova, ha a lakásomban èlünk, ès Ő meg a sajátjába nem akar menni mert ki van adva.

Minden nap álmodozok arról, hogy milyen jó lenne ha hazamennèk, ès nem lennènek már otthon. Egyszerűen nem akarok anya lenni útálom ezt a szót is.

Elegem van már abból ha gyereket látok az utcán, elfog a gyűlölet irántuk.

Nincs kiút ebből. Bánom mint a fene, hogy erre vágytam. Vágytam arra, amibe mèg sose volt rèszem.

Annyira megvisel ez, hogy menekülök itthonról minden nap. Ha odavagyok jókedvű vagyok, ès van èletkedvem. De hazajövök mindennek vège. Muszájból csinálom ezt.

Mièrt kapja az ember az èllettől ezt a szenvedèst? Mièrt nem azt adta, hogy meddő vagyok.

Volt már valaki aki annyira megutálta azt anyaságot, hogy már kapcsolatban sem akar èlni senkivel csak egyedül a nyugivan?