Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetek, ha iszik ?

Figyelt kérdés

3 éve van új munkahelyen és azóta sokszor előfordul, hogy részegen jön haza pont, mint ma. Egyszerűen már nem tudom tolerálni, kikészülök idegileg. Mikor már tudom, hogy hívni fog a vonaton hogy jön hazafelé gyomorgörcsöm van, hogy a hangján vajon hallom e hogy részeg. Mikor pedig az, akkor van hogy kötözködik aznap velem. Persze akkor összeveszünk és én vagyok a hibás.

Mikor szabadnapos akkor normális meg nem iszik egyáltalán. Ma is megivott 6 sört ehhez hozzájön, hogy fáradt és enni is keveset eszik. De már elég volt.

Őt nem érdekli, hogy naponta kettő vagy három sört meg iszik. Engem viszont igen.

Az én apukám és az ő anyukája is májelégtelenségbe halt meg az alkohol miatt. Félek ha így folytassa őt is korán elvesztem, ebbe a gondolatban beleróskadok.

Ráadásul még csak 28 éves, én 27 és hét éve vagyunk egypár. Gyerek még nincs, a szexuális életünk is a béka feneke alatt van. Egyszerűen nincs gusztusos együtt lenni és csókolgatni az alkoholtól bűzlő embert. Hiába fürdik érezni rajta.

Van mikor hazaér és még lenyom egy sört. Nem tudom miért csinálja:( Mit tehetnék?

Nagyon szeretem őt, fontos nekem nem szeretném elveszíteni, de így nem akarok a jövőben gyereket én is ebben nőttem fel.

Bocsi, hogy hosszú lett de jólesik leírni a gondjaimat.


dec. 29. 16:54
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Minek vagy vele egyáltalán?
dec. 29. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
92%

"Gyerek még nincs"


Tégy egy szívességet magadnak, a gyereknek, meg az egész társadalomnak is! NE SZÜLJ EGY ILYEN EMBERNEK!!


Elképzelni nem tudom amúgy, hogy minek vagy együtt egy emberrel, akinek a telefonhívásától már görcsbe rándul a gyomrod. Ez minden csak nem szeretet.

dec. 29. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
37%

1-2, lehet elsiklottatok az az apróság fölött, hogy 7 éve vannak együtt..


Kérdező

Amikor tiszta és megkérdezed, hogy miért szokott ilyenkor inni, mit mond?

dec. 29. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
94%

Két dolgot tehetsz. Vele maradsz, gyereket szülsz neki, állandóan dátumokat tűzöl ki, hogy majd leszokik ha megszületik, majd leszokik ha már tudnak együtt játszani, majd ha ez, majd ha az.. végül már el akarod hagyni, de nem tudod, mert fenyegetni fog, érzelmileg zsarolni, hogy nem veheted el tőle a gyerekét.. majd megelégeled, elköltözöl és kéthetente hétvégére oda kell adnod neki a gyerekedet akkor is, ha totál részegen tölti majd el vele az időt kettesben, akkor is ha a gyereked üvöltve kapaszkodik beléd, hogy nem akar az apjához menni (tök jogosan).


A másik, hogy már most felelősségteljesen viselkedsz és a jövőbeli gyerekednek megadod az esélyt egy boldog családra.

dec. 29. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
79%

#3: "1-2, lehet elsiklottatok az az apróság fölött, hogy 7 éve vannak együtt.."


Tiszta sor, trauma alapú kötődés mindkét fél részéről. Én az ilyet mindennek nevezném, csak minőségi kapcsolatnak nem, de hát kinek mi.

#1-es voltam.

dec. 29. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
80%
Persze, ha 7 éve együtt vannak az felülír mindent... Szüljön neki 3 gyereket CSOK-ra, aztán rimánkodon tiktokon, hogy segítsenek neki az emberek, mert egyedülálló anya.
dec. 29. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
34%
Hol és mit dolgozik? Vannak helyek, ahol ha nekem kéne ott dolgoznom, én már részegen mennék be.
dec. 29. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
17%

5-6, nem értitek.

Ha megismerkedsz egy emberrel és rájössz, hogy alkesz, akkor tök magától értetődő, hogy dobó.

Ha visoznt összejössz egy emberrel, eltelik egy fél évtized és akkor kezd el inni, akkor már rég vagytok olyan komoly kapcsolatban, hogy felelősségetek legyen egymásért, szóval nem járja az, hogy jött egy probléma és dobod. Mármint ja, megteheted, de ha ennyit jelent az, hogy elköteleződsz valaki mellett, akkor fabatkát sem ér a hűséged.

dec. 29. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
90%
Igen, csak 3 éve iszik, nem 3 hete. Nem kell a végtelenségig mellette ülnie, és néznie, ahogy vedel.
dec. 29. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
37%
Valamit rejt, valamit nem bír feldolgozni. Szedd ki belőle, és onnan fogod tudni a problémát kezelni, és ő is, mert könnyíteni fog a lelkén, és nem fogja magát emészteni. A férfiak elfolytják magukba a problémákat. Amikor viszont megnyilnak, akkor simán orvosolni tudod a probléma gyökerét. az alkohol pont ennek az érzésnek az elfolytásának a kelléke. A karácsony veszélyes, pont ez miatt, mert tenger emlék jön alapból fel az emberek nagyon nagy részénél.
dec. 29. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!