Úgy vélem a párom és én is szorongó-ambivalens kötődők vagyunk. Egyszerűen úgy érzem szétszakít ez az egész belülről, nem merek őszinte lenni vele, nem hiszem h felfogja, játszmázik, nem tudom mit tegyek?

Vannak időszakok, amikor mindenáron velem akar lenni, máskor meg teljesen el van tűnve még a messengerről is.

Mondok példát: 2 hete hazautaztam a szüleimhez hétvégére, ők meg elmentek egy buliba a haverjaival és ritka alkalmak egyike volt, amikor azt írta hogy hiányzom neki, bárcsak ott lennék. Mindezt úgy hogy előtte nap találkoztunk, meg a héten is még kétszer.

Na ehhez képest az elmúlt héten mindketten betegek lettünk és teljesen el van tűnve. Megbeszéltünk egy programot, amire végül is betegen is elmentünk, többször kiemelte milyen rosszul van, majd közölte velem, hogy csak X óráig tud velem lenni, mert megbeszélt egy fontos programot a legjobb barátjával és több szempontból is el kell mennie erre a programra. Oké én ezt megértettem, teljesen jogosak voltak az érvei. De előtte már 6 napja nem láttam, azt hittem szeretne velem lenni legalább a megbeszélt időpontban. És sajnos nem ez volt az első alkalom, hogy "hiányzom", de közbejön mindig valami, amikor velem is lehetne egy kicsit többet, mintha a szép szavak csak üres szavak lennének, tettek nélkül.

Úgy érzem én vagyok a mérhetetlenül ostoba, amiért nekem érdekes soha nem jön közbe semmi a megbeszélt napokon, pláne nem a barátaimmal. Mert megtisztelem a párom azzal, hogy nem szervezek a vele való programra valamit.

Szinte már minden alkalommal azt várom "hogy, na ideje menni mert... ez van... meg az van... meg ezt felejetettem el... " stb.

Ő érezteti velem hogy velem is akar lenni, meg nem is, én meg az ambivalens hozzáállását nem bírom a rossz mintáimmal, mert anyukám ugyanezt csinálta velem. Nem fizikailag volt elérhetetlen hanem érzelmileg. A helyzetben megnyugtatott, B helyzetben meg "nem hiszem el, hogy megint sírsz". Vele ugyanezt érzem A helyzetben érezteti h fontos vagyok B helyzetben meg elmenekül máshova mással, valami kifogással.

Nem hiszem, hogy egy pasi is érdemel ennyi sírást mint amennyit én sírok miatta. És nem hiszem, hogy nem érzi, hogy nekem ez nem jó, folyton attól félek totál bevonzom a negatív érzéseim és előáll azzal hogy na ő szakít velem...