Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék akkor, ha a férjem az exének azt írta, hogy szereti? Hogyan álljak hozzá?

Figyelt kérdés
A férjem az élettársát és a gyerekét miattam hagyta el pár éve. Mindenben támogatta őket, viszont a nő amolyan bosszúálló típus, és azóta csak keresztbe tesz nelünk. Most éppen bíróság elé citálja a férjem. A párom nagyon szereti a kisfiát, rajong érte. Nekem az anyukát mindig "szidja", látszik rajta, hogy megviseli az, amit a nő művel vele. Tegnap valami rossz érzésem volt, és belenéztem a telójába (tudom, tudom...), és ott volt egy sms a csajnak, és azt írta a férjem, hogy "szeretlek, ugye tudod?" a következő smsek, meg mintha féltékenykedők lettek volna, hogy ne nézze hülyének az ex, hogy nincs senkije. Mikor rákérdeztem, azt mondta, azért írta, mert szereti, hiszen együtt éltek 7évig és a fia anyukája, de nem szerelmes bele és ezt a nő is tudja. A "féltékenykedést" azzal magyarázta, hogy nem féltékeny, de joga van tudni, ha a gyerekét esetleg egy másik férfi neveli. Én nagyon kiakadtam azóta csak sírok. nem tudom mit tegyek, olyan mintha facsarnák a szívemet. Azt állítja engem szeret és nem tud nélkülem élni, és hogy nem gondolta volna, hogy így reagálok és ne haragudjak rá, teljes mértékben igazam van. De nem tudom... Azt gondolom hogy a nőt szereti és velem meg azért van, mert érzelmi biztonságot adok neki és mindent amit tőle nem kapott meg. mióta elhagyta őt, azóta attól félek, hogy visszamegy hozzá a fia miatt. Egyszer ez emgtörtént, hogy visszaköltözött hozzá, de egy napig bírta, aztán rájött csak a gyerek miatt nem élhet egy olyan nővel akit nem szeret. Lehet felfújom, de akkor is kiakaszt, hogy az exének ezt írja. Lehet hogy a gyereke anyja és szeresse, nem bánom, de ne írja neki azt, hogy szereti, mikor rá 2percre meg nekem mondja ugyanezt. Ez számomra kicsit morbid. Ez bánt csak. Most ott tartok, hogy összepakolom a cuccaim és visszamegyek anyuékhoz ő meg költözzön vissza a nőhöz, de ezt nem akarja. Nem tudom mit kéne tennem. Annyi rosszatt tett vele a csaj, tényleg csak annyi a jó dolog amit tett, hogy szült egy babát (akit most eszközként használ fel a férjem ellen) és nem értem, hogy lehet ennyi rossz ellenére szeretni őt, még akkor is ha a gyereke anyja. De akkor legalább ne írja le neki. most mit gondolhat az a nő??? Mit gondoltok erről? csak én fújom fel??? Mit tegyek???
2009. jan. 22. 17:55
 1/9 anonim ***** válasza:
66%
Hát ne haragudj, hogy ezt írom, de én nem írok senkinek olyant, hogy szeretem, ha nem így van. Én is szeretem a volt férjemet, mint embert, mégsem írom, és mondom neki, mert ez bizony félreérthető. Azt nem tudod esetleg, hogy az ex visszafogadná e? Mert ha igen, akkor igazat mond a férjed, és nem úgy szereti, de ha nem fogadná vissza, akkor lehet, hogy a férjed mégis csak szeretné előlről kezdeni, de kényelmes neki, hogy amíg nem jön össze ott vagy neki Te. Engem nagyon bántana, szerintem nincs nő, aki ne így reagálna, mint Te. A nő meg érezheti magát nyeregben.
2009. jan. 22. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Nem tudom, hogy visszafogadná e. Szerintem, ha igen csak a pénz miatt,mert azt az utóbbi időben bebizonyította, hogy semmit nem érez a férjem iránt. Sokat hazudott neki, teljesen kisemmizte, hátba támadta stb. Szóval a csajnak az számít, hogy jól éljen, emiatt lehet visszafogadná. Csak azt nem értem, hogy ha egyszer már megpróbált a férjem visszamenni, de 1napnál tovább nem bírta akkor, most ez mi???? A nő teljesen el akarja szakítani a fiától és a férjem ellen neveli, lehet emiatt???? Én is azt gondolom, hogy szeretheti, mint embert (bár nem tudom helképzelni, h ilyen nőt hogy lehet akár emberileg is szeretni) de ne írjon már ilyet neki. A szeretlek nagyon sok mindent jelenthet és nem akarom, h a nő félreértse. És amikor nekem mondja ezt??? így kicsit gáz. Én már nem tudom mit akar és csodálkozik ha vitázom vele emiatt, pedig tudom, hogy igazam van!
2009. jan. 22. 19:06
 3/9 anonim ***** válasza:
66%
Újra én. Szerintem a gyerkőc miatt ír neki ilyeneket. Nálunk is ez volt a helyzet, ezért érzem át a helyzetedet. A volt feleség a párom ellen nevelte a gyerekeket, ezért ő kikészült lelkileg. Soha nem sikerült rábizonyítanom, de tudom, hogy ő megpróbálta visszakönyörögni magát. Már nem vagyunk együtt, mert én is kikészültem az ő harcukba. Ugyanez volt a helyzet, a párom engem választott, ezért utána ahol tudott ott tett keresztbe az ex neje. Szépen lassan tönkrement a kapcsolatunk, mert a gyenge ember ilyenkor pótcselekvést keres, nálunk ez a gépezés volt. Ettől függetlenül is utáltam azon agyalni, hogy mikor megy a gyerekekhez, mit is csinálhatnak ők együtt. A volt feleség egyszer hívott is engem, hogy tudom e, hogy hétvégente lefekszik vele a párom, és könyörög, hogy visszafogadja. Nem tudtam, de persze, hogy tagadta, de elég volt ennyi, hogy állandóan ez motoszkáljon bennem. Szóval, bocs hogy ilyen hosszú lettem, de a lényeg, hogy tapasztalatból azt mondom Neked, hogy ki lehet készülni egy ilyen kapcsolatba. Én 15 kilót fogytam egy hónap alatt.
2009. jan. 22. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem csak te fújod fel, ez így elég gáz. Próbálj vele higgadtan beszélni. Felfogta, hogy megbántott, bizti nem tesz ilyet többet. De azért próbálj nyitott szemmel járni, nehogy titokban összejárjanak, ha ilyeneket irogat neki (bennem felmerülne a gyanu).De amig nincs rá bizonyítékod, addig ezt ne hozd fel.
2009. jan. 22. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
én is azt érzem sosem lesz ennek vége. De a felesége vagyok már és nem könnyű ilyenkor már lépni. Nem értem, miért nem hagy minket békén. Volt időszak amikor állandóan írogatott a férjemnek, hogy aludjon nála, meg szexeljen vele. Aztán nem ért célt akkor kezdte a szemétségeit. De én az évek alatt már belefáradtam. Ha megy hozzájuk (mert a gyereket nem hozhatja el) görcsben van a gyomrom. Pár napja remegtem az idegtől már mikor hazajött. Félek hogy egyszer csak összepakol és elmegy. Nekem meg közben könyörög egy babáért, hogy legyek terhes és legyen babánk. Ilyenkor megszakad a szívem mert látom, hogy nem kamuzik tényleg akarja. De azt érzem csak egy pótlék lenne neki az a baba a fia miatt és nem merek bevállalni egy bébit. Tanácstalan vagyok...
2009. jan. 22. 19:24
 6/9 A kérdező kommentje:
ha lenne köztük valami akkor biztos visszamenne hozzájuk ebben biztos vagyok! már csak a gyerek miatt is. csak 1-2órát szokott lent lenni náluk, úgyh nem hiszem, hogy van valami köztük és akkor nem vett volna el. vagy naív vagyok???
2009. jan. 22. 19:28
 7/9 A kérdező kommentje:
az a baj, hogy szokta neki írni az ellenkezőjét is, és van hogy keményen kiosztja amikor már bedurran a feje, de ezeket akkor sem tudom hova tenni. Bocs a sok kommentért
2009. jan. 22. 19:29
 8/9 anonim ***** válasza:
nem fujod te fel egyaltalan en kiadtam volna a ferjemnek az utjat kapasbol ha az exenek ilyet ir hogy szeretlek, majd kerdezzel mar ra hogy hogyallna a szaja ha te is az exednek irnad hogy szeretlek! nem dobalozunk ilyen szavakkal ha, nem is erezzuk ugy, ugy gondolom! mindenkeppen beszelj vele! ajajj nem lennek a helyedbe!
2009. jan. 22. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

szia,ne haragudj,de szerintem azonnal lépj ki a kapcsolatodbol,még mielőtt terhes nem leszel.akkor mit fogsz csinálni?a gyerek is szenvedni fog.

nem irja valaki csak ugy hogy szeretlek, valami van a háttérben.tudom rossz ezt olvasni,de szerintem lépj ki és ne szenvedj.vagy igy akarod leélni az életed,örök rettegésben?sajnállak.tudom nehéz,de hidd el van ahol egy olyan férfi akinek a szive csak a tiéd és csak neked tudja igazán tiszta szivből kimondani,leirni h SZERETLEK.

2009. jan. 23. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!