Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mennyi idő után múlik el a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi idő után múlik el a szerelem? Mikortól lesz könnyebb elviselni azt, ha nem vagyunk együtt?

Figyelt kérdés
Lassan két és fél éve alkotunk egy párt a barátommal. Nyolc hónapja már együtt is lakunk. Az elején is már, ha nem együtt voltunk, majdnem megszakadt a szívem, annyira hiányzott. Amikor fél évig távkapcsolatban éltünk, és csak hétvégente egy napot voltunk együtt, folyamatosan sírtam, de valahogy kibírtam. Most már látjuk egymást minden nap, de valamiért mégis azt érzem, amikor elmegy munkába, vagy én indulok iskolába, hogy olyan rossz nélküle. Azt hittem, hogy ez a fajta ragaszkodás majd el fog tűnni, ha már együtt élünk, de nem. Ha nincs velem, olyan kis elveszettnek érzem magam. Nem arról van szó, hogy attól félek, hogy megcsal, vagy ilyesmi, egyszerűen csak szeretnék minden pillanatban vele lenni. Igazság szerint mellette vagyok boldog, mellette lehetek önmagam. Vannak barátaim, de velük messze nem érzem olyan jól magam. Ha nincs mellettem, alig tudok elaludni is. Sokkal pihentebben kelek úgy, ha mellette hajthatom álomra a fejem. Mennyi idő után csillapodok le, és mondom azt, hogy már sok belőle? Mikortól szokott ez az egész visszájára fordulni? Mikor érzi azt az ember, hogy menjen már el a másik munkába, vagy én had szabaduljak ki otthonról a másik nélkül? Vagy ez egyénfüggő? Van közületek olyan, aki még több év együttélés után is hiányolja a barátját/férjét, ha nincs vele, akárcsak egy napig is?
2011. márc. 4. 10:40
 1/8 anonim ***** válasza:
Sztem ez teljesen egyéfüggő, én tudom magamról, hogy én sem fogom soha azt mondani, hogy menjél már dolgozni, had legyek egyedül, mert én ilyen vagyok, ragaszkodó. Ez sztem nálad sem fog változni, ha igen, az lehet, hogy baj is lenne, mert akkor talán nem szeretnéd már annyira. Örülj neki, hogy mostmár együtt laktok. Kicsit irigyellek is :)
2011. márc. 4. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Mi három éve élünk együtt. Kicsit több, mint három éve "járunk". Alapvetően ragaszkodom hozzá, és hiányzik, ha nincs itthon.

Néha viszont rám jön, hogy most egyedül akarok lenni. Ez egy hónapban 2-3 nap. Ilyenkor igyekszem megoldani, hogy kicsit külön lehessünk, pl. elutazom a szüleimhez és egyet ott alszom. De már másnap hiányzik :)

Optimális esetben soha nem jut el egy kapcsolat oda, hogy alig várod, hogy elmenjen otthonról :)

2011. márc. 4. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

A szerelem nem azt jelenti, hogy egyetlen percet sem bírunk ki a másik nélkül, és csak szenvedünk. Egész pontosan: ha szenvedsz, az NEM szerelem. Az csak görcsör ragaszkodás egy illúzióhoz.

Nem kell ahhoz elmúlni a szerelemnek (rég rossz, ha elmúlik!), hogy egyedül is jó érezd magad, pusztán tudatában kell lenni annak, hogy bármilyen szép is a szerelem, te attól egy önálló, szabad* lény vagy, saját élettel, amit megosztasz a szerelmeddel valamilyen szinten.


*Szabad: ez alatt a lélek szabadságát értem, nem azt, hogy pasizzál/csajozzál agyba főbe akkor is, ha van párod.


Viszont: Ha önállóan nem tudsz boldogulni, az inkább társfüggőség mint szerelem. Boldog akkor tud lenni két ember, ha külön-külön is azok, és a boldogságuk összeadódik. Ha te alárendeled magad a szerelemnek, abból nagyon nagy baj lesz, elveszíted az egyéniségedet, azt, amiért a párod beléd szeretett. És tudod, mi történik ezután? Kiszeret belőled... Ugye nem ezt akarod?

2011. márc. 4. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Te súlyosan társfüggő vagy, nagyon komoly gondjaid származnak ebből még később. Nekem is nagyon hiányzik a párom, ha úgy alakul, hogy több napig nem látom, de lefoglalom magam és nem utána bőgicsélek a nap 24 órájában.
2011. márc. 4. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Egyetértek az utolsó két hozzászólóval. Nekem volt egy ilyen kapcsolatom, és a pasi ezért a viselkedésemért ill. hozzáállásomért hagyott el. Terhes számukra, ez a nagy ragaszkodás úgy érezheti megfojtod ha mindig vele akarsz lenni, minden percben hiányzik még akkor is ha csak a sarki közértbe ment le. A pasik nem szeretik a kötöttségeket. Ki kell mutatni hogy szereted és hiányzik de meg kell legyen neked önállóan is a tartalmas életed, boldogságod. A túlzott ragaszkodás egy idő után taszitó lenne számára és elhagyna. Ugyanakkor az tényleg fontos hogy kimutasd felé ezeket az érzelmeidet, csak nem szabad tulzásokba esni. Arany középút.
2011. márc. 4. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Egyénfüggő lehet. Mi is majdnem két és fél éve vagyunk együtt és miután megismerkedtünk, két hónapra össze is költöztünk, de még mindig hasonlóan érzünk mindketten.
2011. márc. 4. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Mi 3 év alatt nem költöztünk össze, pedig majd' meghaltunk egymás nélkül. Legalábbis én Ő érte egész biztosan. Mégis kéthetente 1x találkoztunk, az még a jobbik eset volt.

Lehet, hogy nem volt kölcsönös, azért nem akart velem többet együtt lenni, összeköltözni? :( Ezt már sose tudom meg. MAamban azzal magyarázom, hogy nem volt olyan fajta félt a komoly kapcsolattól és az elkötelezettségtől. Talán...

2011. márc. 4. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Végül ez megölte az érzelmeimet, mindig utána vágyódtam de soha nem kaphattam meg irtózatos fájdalom volt, amikor együtt voltunk és ott volt mellettem akkor is azt érezni hogy sosem lehet az enyém.
2011. márc. 4. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!