Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Kérdezzek rá megint, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kérdezzek rá megint, hogy újra kezdené-e velem?

Figyelt kérdés

Jártam egy sráccal alig több, mint két hónapot, de a távolság miatt (ami nem nagy, és áthidalható lenne, csak a fiú nem szeret utazni) nem lett semmi a kapcsolatból. Békében váltunk el, én bevallottam neki, hogy beleszerettem. Ő megmondta, hogy ő nagyon bír engem, de a szerelem nincs meg, ezért inkább hagyjuk ezt a távkapcsolat dolgot. Utána is minden héten legalább egyszer beszélgettünk msn-en. Karácsony előtt találkoztunk. Jól el voltunk, utána azt írta, hogy nagyon kívánt, de mivel tudja, hogy én mit érzek, nem akart megcsókolni. Mert tudja, hogy a távolság miatt egyelőre úgysem lenne semmi. Én ekkor kiborultam, és leírtam neki, hogy mennyire szeretem, és én szeretnék még így is járni. Ekkor hárított, hogy úgysem működne. Talán majd szeptembertől, amikor abban a városban fogok tanulni, ahol ő lakik, de nem ígér meg semmit, a jövőt ne zárjuk korlátok közé. Én ezt elfogadtam, maradt továbbra is barátság köztünk. Ezután karácsonyra, névnapomra, születésnapomra is küldött egy-egy nagyon személyes üdvözlőlapot, amiből látszott, hogy ismer. Beszélgettünk, és én elmondtam neki, hogy van egy kapcsolatom alakulóban. Utána akármikor msn-eztünk szóba hozta, és mindig próbált lebeszélni a srácról, mert szerinte jobbat érdemlek. A fiúval szakítottam, mert mint kiderült igaza lett az exbarátomnak, és nagyon nem érdemelt meg. Csak szexre kellettem volna neki. Most mit tegyek? Megint itt vagyok szingliként. Két hét múlva egy rendezvény miatt megint találkozni fogok az exemmel. Én imádom őt. Bármit megtennék érte. Két hónap múlva vége a sulinak, és akkor a távolság sem lenne akkora gond, hiszen bármikor el tudnék utazni hozzá. Nem tudom elképzelni sem, hogy mit érezhet irántam. Amikor beszélgetünk hihetetlenül kedves, és olyanokat mond, hogy őrizzem meg a szüzességem tényleg egy olyan fiúnak, aki megérdemli; ő tudja, hogyan kell bánni szűz lánnyal, tudja, hogy fontos a fokozatosság; ne adjam oda bárkinek magam. Miért magyaráz ilyeneket, ha csak barátok vagyunk? Miért keresi az alkalmat, hogy találkozzunk? A szakításunk utáni találkozó is az ő fondorlatossága miatt volt. Azt ne mondjátok, hogy szexre kellek neki, mert arra megkaphatott volna korábban is, ezt tudja, de nem élne soha vissza azzal, hogy szeretem, nem használna ki.


Ti mit tennétek? Próbáljam meg még egyszer? Adjak neki még egy esélyt? Alázkodjak meg megint? Félek, hogyha megint szerelmet vallok neki, még a barátságát is elveszíteném.


Előre is köszönöm a válaszokat!


2009. márc. 4. 22:08
 1/3 anonim ***** válasza:

Amit leírtál abból látszik, hogy a srác nem akar neked rosszat. Viszont megküzdeni nem igen akar érted, bár az nagyon érdekli, hogy téged ki érdemel meg és ki nem. Eléggé gyenge kifogás amúgy, hogy azért nem működne a távkapcsolat, mert nem szeret utazni. (Az meg cseppet sem ferr, ha csak te utazol hozzá.) Valamit mégis mintha érezne irántad, de nem igen akar lépni ez ügyben.


Szerintem nem neked kell szerelmet vallnod neki. Hanem a fiúnak kellene nyilatkozni, hogy akkor most mi legyen. Végül is te már elmondtál neki mindent, amit tudnia kellett szóval már csak neki kell lépni, hogy akar-e mégis csak járni veled vagy nem.

2009. márc. 4. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Szia!


Hát először is nagyon rendes ez a Te exed, és a sorokat olvasva egyszer nem jutott eszembe az, hogy csa ágyba akarna vinni! Ugyanakkor az sem, hogy szerelemből szeretne! Természetesen Ő is nagyon szeret, de csak úgy kezel mint egy nagyon jó barátot. Meghit barátságokban pedig miért kéne, hogy tabu legyen a szüzesség elveszítése? Én is meg szoktam ezeket beszélni a fiú barátaimmal is, mert nagyon sokat lehet tanulni belőlük.


Talán azért nem akarta ezt a barátságot, mert fél elveszíteni, hogy rá menne a barátságotok! Ha már egyszer megkérdezted, hogy mi lenne ha...akkor szerintem(!) nincs értelme tovább nyúzni ezzel. Hiszen egyesekkel még a barátság is nagy ajándék.


Ha viszont tényleg nagyon fontos ez Neked, akkor próbáld meggyőzni arról, hogy a pillanatnak éljetek és ne érdekeljen, hogy mi fog akkor történni, ha vége lesz(hogy rá megy a barátság stb.) Ha újból felteszed a nagy kérdést számolnod kell azzal is, ha esetleg ismét visszautasít(ami szerintem sajnos nagyon valószínű lehet)és mint leírtad ez is tönkre tehet egy barátságot!


Nem tudom hány évesek vagytok, de nem hiszem, hogy annyira fiatalok, hogy a fiú éretlenségére lehetne fogni a törtnénteket. Sajnos ha egyszer azt mondta nem, akkor az nemet jelent:(


Azért nagyon sok sikert, bármelyik megoldást is választod!


Remélem tudtam egy kicsit segíteni.


-Tündérlány(17)-

2009. márc. 4. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2009. márc. 5. 16:21

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!