Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom, hogy legyen. Szakítsak?

Figyelt kérdés

6 hónapja vagyok együtt a barátommal, de nem tudom, hogy meddig, mert már kiábrándultam belőle. Először, amikor találkoztunk minden jó volt, pillangók a gyomorban stb. Jól el voltunk meg minden, családnak bemutatott, nagyon kedvesek velem, rózsákat vesz nekem még most is. Eljutottunk a pettingig, én még akkor szűz voltam, felvetette az ötletet, hogy mikor akarok szeretkezni, mondtam neki, hogy nekem még a petting is új, szóval még nem. Aztán kb. rá 2 hétre, mondta, hogy ő már nem bírja tovább, a haverjai kiröhögik, amiért még mindig nem volt köztünk semmi, ezt többször is hangoztatta, ilyenkor megsajnáltam és engedtem neki. Nagyon fájt, de ez nem az ő hibája volt, mindent jól csinált, figyelt rám, csak nagy a farka, meg nem is tudtam elengedni magam. A többi együttlét is nagyon fájt nekem, 2 hónapon keresztül, néha még most is. Mondta, hogy szerinte csak megjátszom, hogy fáj, azt is kérdőre vonta, hogy szűz voltam-e, mert nem véreztem. Volt egy nagyobb összeveszésünk, közöltem vele, hogy én mindenre hajlandó vagyok szex terén, kivéve az anált, egyszerűen rágondolok és már hányingerem van.Ő ezt megint elkezdte erőltetni, hogy márpedig ő kiakarja próbálni, meg ki is fogja, erre mondtam, hogy jó, de nem velem. És ekkor jött az a mondata, hogy annyi lány van, aki vele kipróbálná, meg ilyenek.Hasonló eset volt, akkor, amikor aludtam, tiszta fáradt voltam, ő meg rám mászott,de nekem ez nem tetszett, és mondta, hogy el se tudom képzelni, hány lány akarna a helyembe lenni, meg vele reggel felkelni.Ez engem kissé szíven ütött, ilyenkor már éreztem, hogy az a bizonyos rózsaszín köd, kezd halványulni.Ezek után voltak még pár apró vitáink, de azokon hamar túlléptünk, most megint volt egy nagyobb vitánk.Gyógyszert szedek, mert, hogy ő nem szereti a gumit, elkezdett nyávogni, hogy ez neki kényelmetlen, bár nem csak miatta szedek gyógyszert, hanem magam miatt is, a gumitól néha fájni szokott, meg kipirosodott, ráadásul erőlködött még az elején, hogy csináljuk gumi nélkül, és tudom, hogy ezt többször eljátszotta volna, ha nem váltok, én meg nem akartam minden hónapomat az idegeskedéssel tölteni. Szóval belém akart élvezni, ezzel nem is lett volna gond, egyszer már ment el bennem, de akkor is úgy benyomta azt a hatalmas dákóját, hogy azt hittem ott halok meg.Most is ezt mondtam neki, hogy ez nekem fáj, amikor belém nyomja, közölte, hogy ő erről nem tehet, a vége az lett, hogy azt mondta, hogy a nők mindig csak nyávogni tudnak, meg, hogy neki joga van ahhoz, hogy belé menjek, mert, ezért szedem a gyógyszert.Én barom, nem mondtam ott helyben neki, hogy anyám fizeti a gyógyszert, és ő még csak fel se ajánlotta, hogy a felét kifizeti, vagy valami. Anyámnak én már az elején mondtam, hogy had fizessem ki én legalább a felét a zsebpénzemből, mert, így is marha drága, de nem engedte meg.Ez miatt olyan szarul érzem magam.Elképzeltem, hogy szakítunk, meg, hogy milyen lesz nélküle, de csak annyi fog hiányozni, ahogy, úgymond a jobbik éne bánik velem, simogat, puszilgat, meg ilyenek. Voltak még ehhez hasonló vitáink, meg még csinált 1-2 dolgot, amit igen csak furcsállottam, de így is elég hosszúra sikeredett ez az egész. Kérlek csak normális válaszokat adjatok.

19/L


2011. máj. 11. 08:40
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Hmm... szerintem vagy nem szeret igazán, vagy nagyon önző. Ha ennyiszer hangoztatja, hogy más mennyire örülne neki, akkor talán keressen mást, és te is biztosan találsz olyat, aki rád is figyel.
2011. máj. 11. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Hát úúúristen. ÚÚÚristen. Mi a fene köze van a haverjainak ahhoz, hogy ti mikor szexeltek? Megmondjam? Ő nem szeret téged egyáltalán. Ő csak és kizárólag magát szereti és azt, hogy minél nagyobb dolgot elmondhasson a haverjainak. Mert nyugodj meg, minden apró részletről beszámol nekik. Te meg mint egy pincsikutya bólogatsz neki folyton, amit ő jól ki is használ. CSak arra kellesz neki, hogy uralkodhasson feletted és kielégítse a vágyait. Egy önelégült, önző pasi ez. Fúj, ezt olvasni is gusztustalan volt.


Hogy mit tennék? Szakítanék. Szakítanék. Szakítanék. Nem tudom, hogy te milyen ember vagy, de ennél csak jobbat találhatsz magadnak. Fúj. De jó, hogy most keltem, aztán már fel is idegesítettem magam.:S

2011. máj. 11. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Szakíts vele. Ez így nem állapot, hogy leszarja, hogy te mit szeretnél, hogy neked mi a jó. Ráadásul a haverjai miatt rád erőltette? Ez igen... Akkor talán éljen a-hasonló szinten-primitív haverjaival együtt, és ne veled. Dobd ki, találsz te ennél a gyökérnél jobbat is.
2011. máj. 11. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a normális válaszokat. Igen, már nekem is felnyílt a szemem, hogy a pincsije vagyok. Valószínű, hogy akkor vége, csak valahol azért hiányozni fog. Ezt már én se tudom tovább eltűrni, eddig talán nem láttam a szerelemtől.

Az, hogy a haverjainak mi köze van hozzá, nem tudom, de azt is szokta mondani még az elején, hogy a haverjának a csaja már így engedi ezt meg azt.

Beszéltem erről már egy jó barátommal, ő is azt mondta, hogy találok nála jobbat, meg, hogy aranyos vagyok, és jobbat érdemlek nála. Ezek szerint ez igaz.

2011. máj. 11. 09:01
 5/12 anonim ***** válasza:

Amit írtál abból nekem ez jött le : éretlen, önző f*szkalap.

Nem hinném, hogy megérdemel. Meg mi az, hogy felhozza, hogy sokan mások örülnének, ha a helyedben lennének ????

A másik, hogy nem tudom, hogy ő hogy van vele, de az én baráti körömben nem beszéljük meg a részleteket. Egyrészt senkit nem érdekel, másrészt valamiféle tisztelettel is vagyunk egymás felé.

1000 meg 1000 helyes pasi van aki tiszteletben tartja a nőket és megbecsülne.

Ez csak egyre rosszabb lesz, ne vesztegesd vele az időd. Szerintem keress valakit aki meg is érdemel téged.

2011. máj. 11. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Erre csak annyit tudok benyögni hogy bameg*, ez nem semmi sztori. Már a szex kikényszerítése gyanúsnak kellett volna legyen nálad, az meg hogy fájdalmas és még akkor is tolja az egyenesen taszító. Plusz a megjegyzések amikkel lerombolja benned a védelmet, hogy más lányok szívesen lennének a helyedben... Hát akkor miért van veled, menjen másokhoz?! Ne is gondolkozz gyorsan hagyd ott míg egyértelmű az elhatározásod. Mielőtt újból megtörsz neki. Ez a srác biztosan csak a szex miatt van veled, mert látja hogy mindenre rávehet. Az meg hogy vele maradj mert néha megsimogat... hát döntsd el magadban mi az ami neked egy kapcsolatban kell. Néhány jó pillanat sok fájdalommal, vagy teljesebb szerelmi élet.

26 ff

2011. máj. 11. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 MolotovPunk ***** válasza:

Nem szeret,csak kihasznál és kritizál.Hagyd ott,lehet nehéz lesz,de idővel jobban fogsz járni.


23/F

2011. máj. 11. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Már ezt eldöntöttem magamban, amikor írtam, hogy szakítok vele, csak véleményt szerettem volna kérni. Holnap délután fogom neki elmondani. Köszönöm szépen a válaszokat, sokat segítettetek, és erősítettetek. :'(
2011. máj. 11. 15:31
 9/12 anonim ***** válasza:
Szia, hogy vagy? Sikerült szakítanod vele?
2011. máj. 14. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Szia, köszönöm a kérdésedet, és, hogy érdeklődsz utánam. :) Igen, szakítottam vele. Azt igaz, kihagytam a kérdés leírásából, hogy nem egyszer emelt rám kezet, de nem ütött meg, csak, mintha fenyegetett volna, vagy nem tudom. :( Meg hát még 1-2 dolgot nem írtam le, hogy miket mondott/művelt velem. :( Most már tanultam ebből az egészből, de azért azt sajnálom, hogy pont így elsőre egy ilyen barommal kellett összejönnöm, meg, hogy hagytam magam... Amikor mondtam neki, hogy szakítani akarok, még ő mondta rám, hogy ne legyek bunkó... Szerencsére még úgymond időben kapcsoltam, ki tudja mit tett volna fél év után...
2011. máj. 14. 14:40
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!