Tudom, hogy hülye vagyok, de még is hiányzik. Mit tegyek, hogy ne gondoljak rá?

Nem is az a baj, hogy nem tudok egyedül lenni. Mert elvagyok főleg napközben. Este érzem azt, hogy milyen rossz, hogy nincs mellettem senki. A múltkor öcsivel aludtam és eszembe se jutott. Anyáék együtt akartak lenni, vasárnap délután elhozták játszottunk, elvoltunk...este olvastam mesét neki és elaludtunk. Eszembe se jutott.

De ha egyedül vagyok néha néha igen.

Nem bocsátom meg neki a pofont, de ő azt majd visszakapja az élettől, bár mikor elmeséltem a szüleimnek, apa erősen gondolkodott abban, hogy megneveli (ha már a szülei nem....). De én már nem akarok tőle semmit.

Az a baj, hogy nem egy városban vagyunk, és öcsi még kicsi, szóval egy este elszórakoztatom, de délelőtt már nyávogott hogy 'hol van anya'. Szóval több nap szóba sem jöhet.

Nem élünk együtt mert én itt kaptam egy lakást ahol tanulok. Annyi volt csak anyáék megkötése, hogy ne bulizzunk, meg ne fordítsam fel soha a házat. Ezt be is akarom tartani. Szóval ide nem nagyon hívok senkit. Nem akarom becsapni őket. Persze néha nap kora este, délután itt vannak a haverok, de ebből nem lehet egyenlőre rendszer.

Szóval valami új hobbi megoldás lenne szerintetek, esténként mi az amit lehet csinálni (sporton kívül, mert azt reggel szoktam!)?