Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mi történt a párommal? Szakít,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi történt a párommal? Szakít, mégse, legyünk barátok stb.

Figyelt kérdés

Párom 1 év után közölte velem, hogy szakítani akar. Szerinte nem illünk össze, de tudja hogy működött volna ha változik (csakhogy ő erre még alkalmatlan). Illetve, hogy nem való neki egy párkapcsolat, mert saját magán kívül nem tud mást szeretni. (Sajnos ezt tapasztaltam, csak azt hittem idővel jobb lesz)

Engem a dolog teljesen váratlanul ért. Azt mondjuk éreztem, hogy engem jobban foglalkoztat a kapcsolatunk mint ők, nekem fontosabb ő mint fordítva.

1 hét mulva megkeresett, hogy ő igazából nem is akart szakítani, csak azt érezte nekem már elegem van belőle és ezt akarta megelőzni. Most pedig azt érzi, hogy egyszer őrülten hiányzom neki, egyszer pedig jó ez a kis nyugi.

Megbeszéltünk mindent, időt kértem.

Most pedig azzal keresett meg hogy legyünk barátok, hogy egy barát fontosabb mint egy párkapcsolat. Találkoztunk akkor pedig nyomult, alig tudtam leállítani azt mondja nem tud nekem ellenálni. Persze nem volt semmi, de elegem van.

Mit gondoltok? Én már nem értek semmit.


2011. júl. 1. 19:49
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
időt kértél. eszerint cselekedj, gondolt át magadban, hogy TE mit akarsz. nem azt, hogy ő, hanem hogy te, legmélyebben. Aztán sok sikert, akárhogy is döntesz:)
2011. júl. 1. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Időt kértem, mivel azt se tudtam mivan, ezek után tudnám-e vele folytatni. Most pedig a barátom akar lenni. Akkor nincs mit átgondolnom.

Nem értem az egészet!

2011. júl. 1. 19:55
 3/12 anonim ***** válasza:
Itt a baj, hogy a pàrod maga sem tudja, hogy mit akar.Ugràl ide-oda mert megteheti. Allj a sarkadra, hogy felébredjen.
2011. júl. 1. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim válasza:
Ha engedsz neki akkor CSAK TE járhatsz rosszul.Barátság az még jó, csók és tapi és egyebek nélkül.De semmi egyéb, mert ha egyszer vagy kétszer otthagyott és mondhatjuk, hogy eléggé megszívatott akkor hidd el máskor is meg fogja tenni.
2011. júl. 1. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Csatlakozom az előzőhöz. Azt találd ki, hogy TE mit akarsz. Ő e neked az igazi?

Langyos dolgokba ne menj bele. Pl, hogy legyünk barátok meg egy kis szex.

Sok sikert!

2011. júl. 1. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Érdekes. Az én "kedvesem" is azért hagyott el,mert egyszerűen a kisujját képtelen megmozdítani, hogy egy kapcsolatot jobbá tegyen.

Az biztos, hogy ilyen rövid időn belül nem lesz változás. Szerintem hagyjátok békén egymást, ne legyetek barátok, ne is legyetek egymással kapcsolatban semmilyen téren. Tartsatok egy jó hosszú szünetet. Gondolok itt akár 3-4-5 hónapra is. Idővel úgy is kialakul, hogy mi az, amit mindketten akartok.

De azt tudasd vele, hogy egy kapcsolatért neki is tennie kell, és hogy a boldogságot senkinek nem osztogatják ingyen. Ha ezt nem képes fölfogni, akkor lelkileg igen szegény ember lehet.

2011. júl. 1. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Rázd le a fenébe! Mit gondol mi vagy te? Valami majom, akit folyton rángathat? "most épp barátot akarok, most meg párkapcsolatot, most megint szakítsunk, most megint ne"

Mond meg neki, hogy hagyjon békén, amíg nem dönti el, hogy mit is akar valójában! Különben így ki fogsz készülni idegileg!

2011. júl. 1. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
a párod egy kisgyerek aki nem tudja mit akar. hagyd a francba csak az időded rabolja.
2011. júl. 1. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 tetro ***** válasza:
a párod nem szeret, az meg hogy te nem számítottál rá, az csak a felelősség elmismásolása. azt írod, hogy érezted hogy te sokkal többet teszel a kapcsolatba. akkor mégis mire nem voltál felkészülve? nem is értem miért kell ezt a hülye fordulatot elsütnie minden sértett félnek. aki váratlanul ér egy kapcsolat vége, az vagy vak vagy hazudik magának is.
2011. júl. 1. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Tudom, hogy hazudtam magamnak is. És megtudom érteni, ha szakítani akar, elfogadom! De az hogy utána kitalálja, hogy mégse akar szakítani, utána pedig hogy legyünk csak barátok, később hogy "barátok" de azért próbálkozik... Az már sok

Ha szakítani akar akkor hagyjon békén, ne játszon az érzéseimmel.

2011. júl. 1. 20:19
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!