Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?

Figyelt kérdés

Van egy 21 éves fiú, akit 10 hónapja ismerek. Az első pillanattól kezdve nagyon kedvelem és szerettem volna többet tőle, de ő azt mondta, hogy nem működne, ezért barátságba egyeztünk meg. Nagyon jóba voltunk, soha nem bántottuk meg egymást tegnapig. Tegnapi buliba szokásosan többször megöleltük egymást (bulikon kívül is sokszor átöleljük egymást), táncoltunk többször is. Kimentünk a levegőre, beszélgettünk kicsit, aztán volt egy rövid csók (mégcsak nem is nyelves, de szájra puszinál több volt). A "csók" után beszélgettünk és elmondta, hogy nagyon tetszik neki a testvérem (ikertesóm). Reménykedtem, hogy nem kap el a sírógörcs. Aztán pont jött ki tesóm is levegőzni, akkor ők ketten elmentek beszélgetni. Ma msn-en beszélgettem a fiúval, jónak indult a beszélgetés, de a vége az lett, hogy megírta nekem, hogyha tesómnak nem lenne barátja, akkor akarna vele kapcsolatot. Miután ezt megírta, utána a lehető leggyorsabban megírtam neki, hogy "oké, értelek, nem akarom semmilyen formába tartani veled a kapcsolatot ezentúl, szia".


Azt kihagytam, hogy tesóm nem tud semmit erről, mármint, hogy tetszik a fiúnak.


Elhamarkodottan döntöttem?

Nagyon fáj ez az egész és kiborultam...

Mit kéne tennem?


L/18


2011. szept. 25. 00:11
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:

Felejtsd el. Találsz olyat akinek nagyon fogsz tetszeni! És még neked is jobban fog tetszeni mint ez a srác, hidd el. Tudom, hogy most nehéz, de elmúlik, csak ismerkedj;)

A tesód meg azt kezd ezzel a fiúval amit akar már ha akar valamit, szerintem ne szólj bele...

2011. szept. 25. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Hogy a pcsába tetszhet neki jobban az IKERtestvéred? Ez egy barom.
2011. szept. 25. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy fájdalmas, de szerintem így cselekedtél a legjobban. Elég szemét a srác, hogy a tesód kell neki és közben veled kavar. Egyikőtöket se érdemli meg.

Sajnálom. :(

2011. szept. 25. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Azt még leírnám, hogy ikertesómmal egyáltalán nem hasonlítunk egymásra, sem külsőleg-sem belsőleg.
2011. szept. 25. 00:19
 5/12 anonim ***** válasza:
Eszter te vagy az? :O
2011. szept. 25. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 Pinocchio ***** válasza:
00:15 Az amire gondolsz az az egypetéjű iker.
2011. szept. 25. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Nem Eszternek hívnak.

Köszönöm az eddigi válaszokat!

2011. szept. 25. 00:27
 8/12 anonim ***** válasza:
küldenél privátba képet magadrol?
2011. szept. 25. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
00:25: És írta, hogy nem azok? Nem, szóval igazam van.
2011. szept. 25. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
00:30 nem szeretnék, de miért kell egyébként kép rólam?
2011. szept. 25. 00:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!