Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nagyon szépen kérem a segítség...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon szépen kérem a segítségeteket. Nem értem, mit akar?

Figyelt kérdés

Nem gondoltam volna, hogy én is felteszek egy ilyen kérdést erre az oldalra, de úgy döntöttem, megpróbálom, hátha valakinek sikerül rávilágítania valamire.

Tehát az a helyzet, hogy van egy fiú, aki tetszik, és egy kollégiumban lakunk, egy suliba járunk, évfolyamtársam. Az a helyzet, hogy tavaly is kimutatta, hogy tetszem neki, elkezdett közeledni felém. Csakhogy volt barátnője, ugyancsak a koliból, viszont vele már régóta együtt volt, koliba kerülés előtt is, de ez olyan furcsa kapcsolat volt... egymás mellett voltak, és ennyi... egyszer szakítottak, egyszer jártak... és én erről nem is tudtam eleinte, és mikor együtt voltunk a sráccal, akkor azt a lányt velem kibeszélte (persze én akkor nem is sejtettem, hogy ők milyen sokat jártak)... aztán hirtelen elkezdett nem törődni velem, egyik napról a másikra. És rájöttem, hogy kibékült a csajjal. Aztán ezt még párszor eljátszotta, hogy előszedett engem, amikor éppen össze voltak veszve... hát elég rosszul esett, de később, meg miután összejött újra a csajjal, már akkor is írt... és a tavalyi év így telt el, hogy mindentől függetlenül látszott, hogy komolyabban tetszem neki. De mégsem lépett. Aztán kíváncsi voltam, mi történik idén. Hát a csajjal, úgy tűnt, hogy szakítófélben van. Ismét. Már első napokban írt sms-t. És már 2 hete nekem úgy tűnik, hogy tényleg szakítottak. Aztán idén sokkal komolyabban viselkedik, mint tavaly, tavaly annyiszor mondta viccből, hogy szeret, de most pedig csak nagyon lassanként sejteti, hogy mennyire jövök be neki. Minden nap többször ír, VISZONT, amit nem értek: nagyon sokszor viselkedik úgy, mintha nem érdekelném, nagyon sokszor nem néz rám, van, amikor meg messziről bámul. Inkább mindent a barátnőmtől kérdez, őt piszkálja... hozzám hozzám sem nyúl. De persze mindig csak nekem ír... és ő is kérdezte, hogy van-e barátom, én is kérdeztem, hogy mi van a csajjal... és azt mondta, hogy nem járnak. Meg hív mindig, hogy menjünk ide-oda. Aztán másik dolog, a barátnőim megnézték az sms-eit. És látták, hogy írt neki a csaj, hogy "Haragszol rám? a fiú: És ha igen? lány: Oké..." Ti mit láttok ebben? Ez azt jelenti, hogy a csaj a ragaszkodóbb? Mert nekem kívülről is úgy tűnt mindig is. Le sem sz*rja a srác a csajt... A kérdésem: ti értitek, hogy mit akar? Akkor régen (vagy most) csak kihasznált, hogy féltékennyé tegye a csajt, vagy inkább engem akart, csak a csaj visszakönyörögte magát? Most is csak kihasznál? Nem értem :( meg ezt a: "néha törődom - néha nem". Ez gyakori jelenség?

Köszönöm, hogy végigolvastad.


2011. szept. 25. 00:33
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Véleményem szerint nincsenek komoly szándékai feléd, nem tudja eldönteni, hogy mit akar tőled...természetesen lehet, hogy tévedek, de amit írtál, abból számomra ez derül ki.


L/18

2011. szept. 25. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Ettől félek én is...
2011. szept. 25. 00:54
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

A srác egy játékos, de ha így folytatja két szék közé fog ülni.Szerintem kérdezz rá hogy komolyan gondolja ezt amit csinál? Vagy hogy mit akar, esetleg megcifrázhatod a két székes példával.:)Minden esetre sok sikert és kívánom, hogy találj egy rendes srácot.:D


21/F

2011. szept. 25. 01:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Játékos, az tuti. Komolyan, azt várom, hogy kérdezzen valami konkrétat a mi kapcsolatunkra nézve és úgy kitálalok neki... ezzel a "féltékennyé tevés" dumával, meg mindent hozzávágok, csak finoman és határozottan... na de kiváncsi leszek, mi lesz a vége. Köszönöm az eddigi válaszolóknak
2011. szept. 25. 01:18
 5/8 anonim ***** válasza:

Ha dugni akarsz, akkor menj rá.

Ha többet is, felejtsd el. A másik csajjal sem véletlenül alakul így, hogy hol így, hol úgy. Nem akarja elkötelezni magát, és nem akar semmilyen lehetőséget elzárni magától.



Egyébként ez a "majd ekkor, meg akkor kitálalok neki mindent" a létező legrosszabb dolog, amit csak megtehetsz. Nem hogy semmi értelme nincs az ilyeneknek, úgy beégeted magad, hogy el se hiszed!

Vagy megmondod a frankót akkor, ott, ami épp nem tetszik, de ha ilyen "100 éves" dolgokba akarsz belemenni, kb. annyit érsz el vele, hogy rajtad fog röhögni az összes haverjával.

2011. szept. 25. 05:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Ló nincs, szamár (ez lennél te) is megteszi.


(Végig olvastam a sztorid, de máskor rövdebbre fogd, mert nem szeretem az ilyen hosszú kérdéseket. Csak azért olvastam el, mert szépen megköszönted a végén.)

2011. szept. 25. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 Cody78 ***** válasza:

Hát ha már ilyen szépen megköszönted:

Nincs benne sok erkölcs, inkább hagyd.

Gondolj bele: vele vagy és csak idő kérdése, hogy más után koslasson. Kicsit rosszban lennétek és már nézelődne a következő után úgy hogy még "együtt" vagytok.

2011. szept. 25. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Oké, bocsi, hogy hosszú lett.


Köszi a válaszokat, igazatok van... ráismertem bennük. Főleg, hogy amikor vele volt, rám hajtott, mikor velem lesz, akkor meg a harmadikra fog.

2011. szept. 25. 09:19

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!