Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? Hogyan tegyem jobbá a kapcsolatunkat?

Figyelt kérdés

Barátnőmmel 8 hónapja vagyok együtt. Mindketten suliba járunk. Hétvégente szoktunk csak találkozni. Mióta elkezdődött a suli majdnem minden nap vitázunk valamin. Élőbe mindig jól megvagyunk csak 3x volt még úgy vitánk, de mindig kibékültünk. Arra gondoltam hogy sokat beszélünk msn-en és nem kéne ott is sülve főve együttlenni ezért javasoltam neki hogy naponta 1 órát beszéljünk csak este, hogy ne legyen idő vitázni. Pár nap után azt mondta neki ez így nem jó mert olyan mintha engem ő nem érdekelne. Még azt is mondta hogy unja a kapcsolatot nem pedig engem. Már unja azt hogy se jobbra se balra,mindig csak toporgás. Hideg vagyok vele (pedig én minden nap érdeklődök róla, becézgetem, kifejezem mennyire szeretem és hogy hiányzik,ha megpróbál vitázni semleges hangnemmel válaszolok vagy terelem a témát).

Már lassan 3 hete nem is szeretkeztünk. Azt mondta újra kell építeni a bizalmát. Ez viszont úgy nagyon nehéz hogy minden apróság miatt belém köt majd duzzogva elköszön. Érettségi előtt áll de azt mondta nem emiatt ingerlékeny.

Néha mikor magam maradok kiborít ez az egész. Azt mondja szeret de akkor nem értem miért köt belém sokszor. Ha viszont én mondom hogy szeret azt mondja nem hiszi el. Egyikünk se akar szakítani.


2011. okt. 6. 00:40
 1/6 napietus ***** válasza:
ha nem akarsz szakítani, akkor nyelj és hallgass. mert ilyen hisztisppcsával mást nem nagyon lehet tenni...érettségi meg hol van még, október eleje van...
2011. okt. 6. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Az érettségi valóban messzebb van. Azt is mondta még: egyedül érzi magát, mintha nem lennénk együtt. Javasoltam hogy találkozzunk hetente 2x mint előző tanévben. De akkor ő azt mondta tanulni kell, bezzeg arra van ideje hogy délután fent legyen késő estig msn-en vagy facebookon, meg történeteket írni meg futni. Én is csak 1-2 órát kérnék tőle, nem egy egész délutánt.
2011. okt. 6. 01:01
 3/6 anonim ***** válasza:
Minek?
2011. okt. 6. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Hogy élőbe többet lehessünk együtt mint amennyit neten beszélünk. Sajnos neten többet beszélünk mint élőbe. Látszik hogy digitális világba élünk :(
2011. okt. 6. 01:04
 5/6 anonim ***** válasza:
Maximum ő él digitális világban, hagyd szépen ott és élje tovább a digitális életét. Meddig akarod tűrni a baromságait jövő eddig míg végre leérettségizik? Te megpróbáltál segíteni a kapcsolaton de őt nem érdekelte túlságosan ahogy olvasom szóval lapát. 18 évesen több esze lehetne minthogy egyfolytában duzzogjon és hisztizzen.
2011. okt. 6. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Én azt fogom neki mondani hogy tartsunk 1 hét szünetet, és hogy mindketten gondolkozzunk el mit kéne másképp csinálni. És ha 1 hétig nem hiányol és nem akarja folytatni. Akkor vége lesz. Ha később pedig azt mondja megbánta amit velem csinált és másképp áll hozzá akkor talán újra lehetünk együtt. :(
2011. okt. 6. 12:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!