Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy álljak ezek után páromhoz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy álljak ezek után páromhoz? Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés

Tegnap összevesztünk, elég csúnyán. Eleinte még jófej volt, bár szegénykém meg van fázva. Eddig mindig keresett, foglalkozott velem, én meg próbálom visszafogni a hisztim.

Tegnap a kedvemért feljött beszélgetni, én úgy gondoltam biztos szívesen hallgatja, ha mesélek, stb.

Az együttlétekben van egy kis gondunk, ő picit gyorsan megy el. Gondoltam megkérdezem mikor tudnánk erről beszélni, mert úgy érzem nem tulajdonít jelentőséget a dolognak, pedig régebben tette. Miután szóbahoztam, elmondtam neki, hogy így is imádok vele lenni, az se lenne baj, ha nem változna, csak mégis ki kellene próbálni pár dolgot. Akkor mondta, hogy én csak magammal törődök, és most nem ez a legfontosabb dolog az életében. Ez még viszonylag oké is, félig, mert most saját házat akar, munkában előre jutni, elfogadom, megértem. De úgy gondolom, hogy mellette amikor együtt vagyunk lehetne picikét arra koncentrálni, hogy nyújtsuk az időt, mert azt olvastam, ha most megszokja, akkor sokkal nehezebb átszokni.


Aztán nem is szólt hozzám, ő azt mondja azért haragudott meg, mert én egész nap keresem, nem hagyom békén, miközben ő nyugira vágyik, mert beteg, és ki akarja pihenni magát. Ezt meg is értem, más típus ilyen téren mint én, és 1 délelőtt 5x kerestem, tényleg sok volt. De én nem vagyok olyan ember, aki letojja a másikat, ha beteg, legalább este szeretem felhívni, vagy egy sms-t váltani vele, hogy jól vagy szívem? ő válaszol, jóéjt, és kész...


De ezt még elmondani se tudom neki, legalábbis tegnap nem tudtam, mert nem reagált rá, nem foglalkozott vele, vagy azt mondta, hogy csak magammal törődök, és nem tudok leállni, mert mindenképp azt pedzegettem, hogy legalább este 1 sms-t, ha beteg is, szerintem belefér.


Bánt a dolog. Az is hogy összevesztünk, az is, hogy nem tudom eltalálni mi a jó neki, mert ha azt csinálom, ami nekem jól esne, ha beteg lennék, azt ő rossz néven veszi :( Illetve az is bánt, és ez tényleg, hogy ennyire rosszul reagálta le az együttlét témát. Próbáltam úgy felhozni, hogy ne sértsem meg, mert imádom, és jó vele, de bennem van, hogy meg kellene próbálni. Ha nem változik, semmi gond, de legalább megpróbáltuk. És bánt, hogy ő úgy reagálta le, hogy most nem számít ez :( Mert nekem számít. Legalább egy kicsikét.


Mit tegyek? Nagyon jó ember, ne ítéljétek el, rossz napja van, én inkább arra várok most választ, hogy most hagyjam rá? Várjam, amíg ő közeledik? És mi van, ha annyira megbántottam az együttlét témával, hogy nagyon :( Tanácsokat várok, és nem a kapcsolatunk jellemzését. Légyszi.


2011. nov. 4. 08:39
 1/2 anonim ***** válasza:
Én várnék meg meggyógyul és jobb közérzete lesz, én is utáltam ha nyagadtak betegen. Ha úgy érzi itt az ideje felhozza a témát szerintem. De most inkább apolgasd és nem azzal hogy hivogatod örökké hanem átmész és főzöl neki meg türelmes vagy vele. Ha látja hogy teszel érte akkor biztos nagyobb kedvvel fog neked is örömet okozni.
2011. nov. 4. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Vannak emberek (én is ezek közé tartozom) akiknek kell egy kis tér, kell egy kis intim szféra, amin belülre nem léphet senki. Kell egy kis távolság...

Ha néha a kedvesünket be is eresztjük belülre, nem szeretjük, ha ez sűrűn előfordul, vagy netán állandósul.

Úgy érezzük, hogy megfulladunk, annyira ránk másznak mások. Ilyenkor tászítjuk az embereket, hogy az a privát terünk, amiben létezni tudunk, újra olyan méretű legyen, ami elviselhető számunkra...

2011. nov. 4. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!