Miért van ez? Miért vagyok ilyen tehetetlen? Miért érzem magam ilyen egyedül? Megpróbáljam egyáltalán?

Úgy érzem mintha teljesen egyedül lennék... pedig nem van pár barátom... de sosem járok el sehova, a szüleim a gond mert nagyon szorosan fognak, pedig szeretnék eljárkálgatni. És próbálok elszakadni de nem tudom, hogy kéne megmondani nekik, hogy nem akarok mindennap itthon gubbasztani egyedül?

Nem volt még barátom pedig már 17 éves vagyok. Én nem tartom gáznak csak fáj, hogy nem találok olyan embert akit szerethetek és szeretne. Többen azt mondják, hogy szép vagyok. Én nem tartom magam annak, de reménykedtem benne, hogy sikerül valakit találnom. De évről évre egyre keserűbb leszek, egyre jobban úgy gondolom, hogy nem fog sikerülni. És a fiúkkal való kapcsolat kialakításban párkeresésben csak a fiatalabbak vettek emberszámba. De nekem barát kell nem pedig egy haver. Nem értem magam mért nem sikerül. Mert mikor próbálkoztam csúfosan megbuktam. És félek az újabb csalódásban.

A legfontosabb kérdésem pedig az, hogy bepróbálkozzak-e egy srácnál. A lényeg, hogy ő az osztálytársam már kilencediktől kezdve nagyon tetszett nekem. volt egy bonyolult kapcsolata egy zűrös csajjal de vége lett. A srác kedves jól el lehet vele beszélni ha nincsenek ott az idióta haverjai/osztálytársaink. Még egy év van a suliból - most vagyok 11.es- megpróbáljam elmondani neki vagy pedig hagyjam 12. év végére azt h szeretem? Vagy keressek valaki mást, próbáljam elfelejteni?