Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez betegség vagy egyszerűen...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez betegség vagy egyszerűen kiégtem?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Hol is kezdjem. Szóval jelenleg szingli volnék, mint életem eddigi legnagyobb részében, és emellett nagyon boldogtalan is. Volt egy pár lány aki megmozdított bennem dolgokat, de sosem volt szerencsém. Volt ált iskolás legjobb barát csajba zúgtam bele, persze ő magasról tett rám, ez már rossz volt, de még ekkor kicsi voltam. Közép suliban, mivel only fiú suli volt kimaradtak a nagy dolgok. Majd az egyetemen persze jött 1-2 akik tették a szépet majd ők is mint a vad liba elhúztak. Majd egy éve jött a nagy szerelem, annyira de annyira magával ragadott, nagyon szerettem a lányt, csodálatos volt, a gond, hogy volt pasija, elhitette velem, hogy kis időt kér átgondolja és dönteni fog, csak legyek türelmes, persze mind ezek mellett találkoztunk és el voltunk, egyre jobban szerettem, nagyon bármire képes lettem volna. Míg nem úgy döntött nem kellek neki, mert minden meg van ami kell neki, de valami mégis nem hagyja nyugodni, és a pasiját választotta. Én összezuhantam, nagyon durván, még most is kedvelem, de inkább elváltak útjaink, nem beszélünk nem is látom, csak a pasiját. Lassan egy év eltelt, és én nem vagyok jobban. Azóta volt egy barátnőm 1-2 hónapig tartott, de nem tudtam beleszeretni, sehogy nem ment, és azt mondtam, hogy hagyjuk ezt, mert nem fog menni, nem akarom hogy úgy járjon mint én. Közben megismertem lányokat akik aranyosak, persze mind foglalt. Kivéve egy aki szimpatikus volt, és szerettem volna többet is, de ő sosem ért rá találkozni, és egyszer csak bepasizott. Még egy pofon. De mégis az a bizonyos nagy szerelem volt a legfájóbb dolog számomra. Azóta egyszerűen nem tudok megbízni a nőkben, nem tudok szerelmes lenni. Jártatok már így, úgy érzem, hogy akkor amit én megtettem lehet 10 csajra is elég lett volna, és kiégtem vagy nem tudom. Most már félek a csalódástól, nincs türelmem udvarolni értitek, bizalmatlan lettem. Szóval mit gondoltak? Ki járt már így, és hogyan oldottátok meg?


/23F


2012. jan. 21. 12:08
 1/3 anonim ***** válasza:

Szia. Egy cipőben evezünk annyi különbséggel, hogy még nálad is 5 évvel vagyok idősebb, azaz 28. Így névtelenül még azt is be merem vallani, hogy sohasem feküdtem le még nővel, holott úgy érzem, elég férfias külsővel áldott meg a mindenható.


A nagy szerelmen már átestem pár évvel ezelőtt, hatalmas csalódás volt. Annyi gerincség nem volt a lányban, hogy megmondja, bocs haver, az exbarátját szereti még mindig. Azóta eléggé magamba zuhantam, nem nagyon érdekelnek az emberek, új kapcsolatokat sem kerestem. Az elmúlt hónapokban érzem már úgy, hogy nem fáj annyira, és sajnos azt is érzem, hogy nem tudnék olyan bizalommal közelíteni egy újabb lehetséges párkapcsolat felé. Nem akarok kockáztatni, nem akarom újra átélni azt, hogy ki legyek kosarazva. Így ha észreveszem azt, hogy közelítene egy lány - nincs sok ilyen eset mellékesen -, egy darabig nagyon jól elvagyunk, utána pedig már nem tudok továbblépni vele, meg akadok egy bizonyos ponton és nem jutunk előbbre. Ezért nem is szoktam erőltetni, mert már megszoktam, hogy egy idő után a lányok elmaradnak. Képtelen vagyok bennük megbízni... Sajnos ez van.

2012. jan. 21. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 Kitti0816 ***** válasza:
Ez nagyon szomorú szerintem, és ezt senki sem érdemli meg.. de sajnos ez van, az élet ilyen... De én azt mondom hagyj időt magadnak, úgy is találsz valakit aki boldoggá fog tenni, és megérdemel téged...ha ennyi hülye nő van, biztosan van olyan is aki normális, pont hozzád való és csak rád vár valahol...lehet most ez hihetetlenül hangzik, de kérlek bízz ebben, lehet nem most találsz rá, de egyszer biztosan... amikor nem is számítasz majd rá! Még fiatal vagy, próbáld magad mögött hagyni a sok fájdalmat, persze legyél óvatos nehogy megint az legyen mint eddig. :) Sok sikert, és kitartás ! :)
2012. jan. 21. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:

Ne éld meg kudarcként ezeket a dolgokat!Tulajdonképpen szerencséd van,hogy már ennyi mindenen átestél mostanra.El fog jönni az a lány,akivel végre boldog leszel és nagyon sok hasznát fogod venni akkor az eddig szerzett tapasztalataidnak.Ezt most még nem hiszed el,de így lesz.Járj nyitott szemmel és használd a tudást,amit most csalódásnak értékelsz,pedig nem az,hanem gyakorlás.Sok sikert!

42/L

2012. jan. 26. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!