Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti hogyan cselekednétek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti hogyan cselekednétek a helyemben?

Figyelt kérdés
Majdnem egy hónapja szakítottam életem első komolyabb szerelmével, akivel több évig voltunk együtt (már pár hónapja a vőlegényem is volt). Az indokok nagyon lerövidítve, a teljesség igénye nélkül: mivel neki is én voltam az első komoly kapcsolata állandóan más lányokról álmodozott (ezt nem győzte a tudomásomra hozni), majdnem meg is csalt, bennem csak a hibát látta, mindennel fel tudtam idegesíteni, sokat volt bunkó, rengeteg gátlást és félelmet kiépített bennem, sok dologban különböztünk (pl. alapvető hozzáállásunk az élethez, én az örök optimista, ő a végtelenül pesszimista "minden sz*r"), több éves kapcsolat után sem volt hajlandó összeköltözni etc., summa summarum, bármennyire is fájt, de szakítanom kellett. A szakításunk óta 180 fokos fordulatot vett, én vagyok az egyetlen, aki érdekli, rájött mekkora idióta volt, most már kedves, romantikus, összeköltözne, minél előbb elvenne, optimista stb. Sajnos még mindig szeretem, de egyszerűen nem tudom elfelejteni azokat a dolgokat, amiket ellenem elkövetett az évek alatt. Ti mit csinálnátok a helyemben? Megpróbálnátok elfelejteni a múltat, és visszamenni hozzá, vagy semmiképp sem kezdenétek újra, mert ennyi mindent nem lehet elfelejteni? Mi a helyes döntés?

2012. febr. 12. 15:22
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
1 hónap kevés ahhoz,hogy bármit is elhiggyek az +én megváltoztam" szövegből.Ahhoz még bizonyítani kell,hogy elgondolkozzam a folytatáson.DE téged sem értelek. Pár hónappal ezelőtt igent mondtál neki,pedig szar volt a kapcsolatotok,akkor miért,mi vett rá,hogy elfogadd a lánykérést és igent mondj egy életreszóló ajánlatra,ha utána pár hónappal kidobtad? Egyáltalán miért kért meg,ha összeköltözni nem akart és állandóan más lányokról álmodozott? Nektek még érni kellene a házassághoz és a komoly kapcsolathoz,mert így nem lehet élni,így felér egy emberkínzással,amit műveltek.
2012. febr. 12. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
51%
A te helyedben senki nem tud cselekedni,hisz te érzed, hogy képes vagy e újrakezdeni vele vagy nem.Ha vannak udvarlóid a láthatáron én lehet ,hogy teret adnék nekik,hisz ha újra megkap,nemlehet tudni ,hogy vissza nem tér-e ez az énje..egyébként milyen korban vagytok?
2012. febr. 12. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Ő 22 éves, én 20, 5 évig voltunk együtt. Arra a kérdésre, hogy miért mondtam neki igen, csak annyit tudok mondani, hogy nagyon szerettem, és szeretem a mai napig is. Sok tragédia történt vele, és akkor úgy tűnt, végre sikerült belőle kilábalnia/kilábalnunk, jöhet a normális élet. Sajnos az eljegyzés után minden visszasüllyedt és csak még rosszabb lett. Gyakorlatilag csak én harcoltam a kapcsolatunkért, csak én próbáltam változtatni, mindent megtettem azért, hogy jó legyen. Sajnos nem sikerült. Én nagyon komolyan gondoltam az eljegyzést, ő úgy tűnt nem.
2012. febr. 12. 15:36
 4/5 anonim ***** válasza:

"mivel neki is én voltam az első komoly kapcsolata állandóan más lányokról álmodozott (ezt nem győzte a tudomásomra hozni), majdnem meg is csalt, bennem csak a hibát látta, mindennel fel tudtam idegesíteni, sokat volt bunkó, rengeteg gátlást és félelmet kiépített bennem, sok dologban különböztünk (pl. alapvető hozzáállásunk az élethez, én az örök optimista, ő a végtelenül pesszimista "minden sz*r"), több éves kapcsolat után sem volt hajlandó összeköltözni etc."


Ennyi rossz két életre is sok,nemhogy egy kapcsolatba. Erre igent mondani egy lámykéréskor nem semmi. A szerelem nem lehet indok mindenre,főleg,ha valaki épp azzal ássa magát még mélyebbre a fekáliában. Előbb gondolkodni,aztán lépni,ez miért olyan nehéz? Naív vagy és voltál,nem is kicsit. Egy eljegyzéssel nem lehet rendbehozni semmit,ami amúgy nem működik.Az is szomorú,hogy 5 év tapasztalata sem volt elég ahhoz,hogy ne akarj 1 hónap széptevés után visszamenni hozzá.Mi kell még ahhoz,hogy belásd ő nem az igazi?

2012. febr. 12. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
0%
nem tudom bitosan hogy miről van szó de kimennék és megfőzném a vacsorát.
2012. febr. 15. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!