Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mi ez az egész?

Figyelt kérdés
Kb. 2 éve beszélgetek msn-en egy lánnyal. És kb. 1 hónapja valami megváltozott bennem vele kapcsolatban. A múlthét szombat óta pedig határozottan úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok belé és vasárnap mindent el is mondtam neki. Megértette, de (sajnos) nem tudja viszonozni, mert valaki mást szeret és egyébként is nagy lenne a távolság köztünk. Én pedig tudomásul vettem, nem is azért mondtam el neki, hogy összejöjjünk, mert tudtam én is, hogy esélyem sincs erre, de nem bírtam már magamban tartani az érzést. Viszont úgy érzem, hogy azóta valami megváltozott a kapcsolatunkban. Már nem beszélünk annyit, mint mielőtt elmondtam volna neki és ez engem nagyon zavar. Ha nincs msn-en a kedvem nagyon rossz, ezért elkezdtem szedni gyógynövényes nyugtatószert is, ezzel úgy ahogy el tudom viselni az érzést. Kb. az egész hetem ilyen feszülten, idegesen telt el és most sincs msn-en, ezért megint nagyon ideges vagyok és a sírás kerülget. És nem tudom eldönteni, hogy ez mégis a fene lehet. Nem gondolnám, hogy ez tényleg szerelem lenne a részemről, mert ha van msn-en, akkor nyugodt vagyok még akkor is ha nem ír, de ha tudom, hogy nincs msn-en, akkor viszont eszméletlenül ideges vagyok és sírni tudnék. Nagyon hiányoznak a beszélgetések vele. Kb. ő az egyetlen ember,akivel beszélek. Én úgy gondolom, hogy ez valamiféle függés lehet, de nem tudom leküzdeni magamtól, az tuti.
2012. ápr. 28. 20:31
 1/2 anonim ***** válasza:
Természetes, hogy hiányzik valaki, aki 2 éven át az életed része volt.. Főleg, hogy még szereted is.
2012. ápr. 28. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:

uhh de ismerős érzés istenem... :((( énis átéltem már sokszor!

én csak 1 dolgot tudok mondani! ami nállam bevállt! ne beszelgessetek 1 ideig! 1-2 honap pihi után minden ujra jo! szinte felüdülnek a dolgok és akkor már lehet nosztalgiázni is! csak ne ugy gondold el az 1-2 honapot hogy letiltjatok 1 mast! ird meg neki hogy ne haragudjon rad! ne tiltson le! ne legyen rejtettben fönt! hadjuk 1 kicsit pihenni 2 őnk kapcsolatát!

nekem bevállt! utána már nem voltam szerelmes belé! az 1 ső honapban nagyon nehez volt megallni hogy ne irjak ra!!! üvöltő csend a szobámban, nincs kivel beszelni! vagy massal nem akarok csak vele de inkább hagyom! ismerős...

19 f vagyok egyebkent!

2012. ápr. 28. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!