Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakított velem a barátom és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakított velem a barátom és szóba se áll velem. Magyarázatot sem adott. Miért utál?

Figyelt kérdés
Majdnem egy éve voltunk együtt, és az utóbbi időben már eléggé viharos volt a kapcsolatunk. Pár hónappal ezelőtt kezdődtek a problémák, amikor azt mondta hogy nem mutatom ki társaságban az érzéseimet. Nem ölelem meg, nem vagyok "látványosan" vele. És minden innen indult. Én nem értettem hogy miért voltam olyan, nagyon szerettem, mindennél jobban, de valahogy nkem ez nem így jött. És ő ezt nem fogadta el. Én pedig elkedztem figyelni a viselkedésemre, próbáltam megfelelni neki, és mostanában azon kaptam mgam hogy már csak veszekszünk, mindketten összetörtünk.De mégis minden az én hibám szerinte. Tudom hogy nagyon sok minden megtett értem, és ezért nagyon becsülöm, mindig segített. Elmondta h mi nem tetszuik neki, hogy ezután jobb lehessen. Csakhogy én úgy éreztem hogy tényleg már minden hibát bennem keres. Ezt próbáltam elnoymni magamban, és csak megfelelni neki, mert nagyon szerettem.De már odáig jutottunk hogy ordított velem alaptalan dolgokért, és megalázott:( Lehet csak bennem van túl sok empátia, de az éreztem hogy sosem ért meg engem.Pár hónapja kimondta h az egész kapcsolatunk attól függ hogy én miylen vagyok. Ha én helyre tudom hozni a dolgokat akkor tud velem is oylan lennei mint régen, akkor tud kedves lenni és értékelni. És én belementem. Hónapokig küzdöttem, de közben csak romlott a helyzet. Ő mindig a fejemhez vágta h semmit sem csinálok jól, és nem érzi hogy én ezt még akarnám. Pedig minden nap csak ezzel foglalakoztam:( és közben bennem volt az hogy mégis hogy legyek neki jó hogyha ő egy cseppet sem értékel már? hogy feleljek meg neki ha csak megaláz? egy kapcsolat két emberen áll akkor is ha én lehet h többet hibáztam.akkor már a tudatalattim és úgy dolgozik hogy nem tudok vele normálisan viselkedni. És azután volt egy vitánk, aminek a végén azt kérdezte hogy sztem jogos-e hogy én szeretném hogy meghallgasson. én azt mondtam h igen. Ő fölállt, és elviharzott, és mondta h vége. Én pedig itt maradtam összetörve, magyarázat nélkül.Ez 3 hete volt. Azóta nem ír vissza sehol, pedig én csak annyit írtam hogy örülnék ha meg tudnánk beszélni, ha elmondaná hogy ez miért történt. Teljesen utál. És nem értem miért. Reménykedtem hogy egyszer rájön hogy én mennyit teszek ezért a kpcsolatért és nem csak engem fog hibáztatni mindenért, de helyette csak mégjobban belelovallta magát, és most utál. Teljesen elveszettnek érzem magam. Minden önbecsülésem elveszett a hónapok alatt, és még így is ő hagyott ott. Még így se voltam elég jó, hogy ennyit küzdöttem érte. Én még szeretem, és nem értem miért lett iylen velem.(volt már egy szakításunk, inkább csak szünetnek nevezném, ami után beszéltünk rendesen, normális volt velem, úgyhogy félek, hogy ez teljesen más:/)
2012. máj. 3. 14:55
 1/7 anonim válasza:
100%

Ha egy srác csak úgy magyarázat nélkül lelép, és nem is hajlandó beszélni a dologról, akkor nincs értelme erőltetni.

Írtad, hogy mindent megtettél és még a megalázások ellenére is próbáltál pozitívan hozzáállni.

Kezdve a hibáztatástól egészen addig, hogy meg sem hallgat... és még válaszra sem méltat... valószínűleg nem szeret, és nem is szeretett igazán. Hosszú idő után nem ilyen egyszerű elengedni, ha valakit szeretünk (gondolom ezt most tapasztalod) és ő valahogy nem így érez.

Az okot lehetne keresni, de nincs értelme.

Futni utána, hogy megalázzon...

Ezzel saját magad is megalázod, és neki is lehetőséget adsz. Nehéz lesz, de próbáld meg levegőnek elfelejteni és kerülni a találkozást, levélírást...


28/F

2012. máj. 3. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Igaza van az első válaszolónak. Ha meg kell felelned a barátodnak, hogy elfogadjon, amilyen vagy, az már régen rossz. Ha pedig szó nélkül lelép, akkor nem is szeretett igazán.


Ha szeretünk valakit, elfogadjuk a hibáit. Persze néha alkalmazkodni kell, de ha mindig a másik kívánságait lessük soha nem leszünk teljes, független emberek és ez nagyon kimerítő, fárasztó a végén. Nem mellesleg tönkretehetjük magunkat lelkileg, ha mindig másoknak akarunk megfelelni.

2012. máj. 3. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Ez a pasi gyáva volt. Jobb ez így neked, hogy ő lépett le. Nem tudott normálisan kommunikálni veled, ami nem a te hibád. Meg kezdte magát valami miatt kényelmetlenül érezni, így gondolta, majd mindenért téged hibáztat és majd otthagyod. Gyáva volt eléd állni és elmondani a gondját baját, inkább mondvacsinált indokokkal eltaszított magától.


Nyugi a hiba nem a te készülékedben van :) Tessék talpra állni és keress mást, mert ez a fiú nem szeretett téged, kár is miatta bánkódni, azt meg ne hagyd, hogy egy érzelmi roncs legyél. Rázd meg magad és lépj tovább. Igaz fáj, de mondd csak tudsz jobbat? Ha loholsz utána csak magadat alázod meg. Fel a fejjel van még rajta kívül pasi száz meg ezer, akinek úgy tetszel, ahogy vagy és szeretni is fog.

2012. máj. 3. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Vagy kiábrándult belőled (amit nem mindig lehet megmagyarázni, megindokolni, kielemezni), vagy talált valaki mást, de mert gyáva volt, előbb keresett valami ürügyet, hogy te légy a hibás.
2012. máj. 3. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

A volt barátom is ezt csinálta. Előbb azt kifogásolta, h. társaságban nem mutatom ki az érzelmeimet iránta, utána az volt a baja, hogy nem beszélgetek vele érdekes, színes témákról. Aztán egy idő után alig keresett és végül szakított velem...


E-mail-ben... :S


Te nem feleltél meg neki, te meg jobbat érdemelsz.

Fifty-fifty. Majd egy pár hónap után kihevered. Ha találsz magadnak egy pasit és szeretni fog téged, még a csillagokat is képes lesz lehozni neked az égről. Ez a srác a leírásodból még a kisujját sem mozdította érted.


Szóval, lépj tovább, sírd ki magad, aztán keresd a hozzád illőt.

2012. máj. 3. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszaitokat:) Sajnos tudom, hogy igazatok van, de annyira nehéz teljesen lemondani róla. Még mindig abban reménykedek hogy belát pár dolgot, és megkeres. De ha ezt nem akkor legalább magyarázatot ad a szakításra. De egyre nagyobb az esélye, hogy hiába várok erre. El kell felejtenem. Ő volt az első szerelmem, iszonyúan szeretem még mindig, és nagyon nehéz:/
2012. máj. 3. 18:03
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod. Engem az első pasim 2 hónap után megcsalt. Gondolhatod milyen volt, pedig szerettem, de ő neki más kellett. Majd megtanulsz ezeken tovább lépni. Várni nem érdemes, meg ábrándokat szövögetni, hogy talán valami megváltozik.
2012. máj. 3. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!