Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tehetnék még? Lehet még...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék még? Lehet még ebből több is?

Figyelt kérdés

Előre is elnézést kérek, kicsit hosszú lesz a sztorim.

Tehát, megismerkedtem egy sráccal interneten keresztül, sokáig húztuk egymást, majd találkoztunk. Semmi extra nem volt az első találkozó, nem is foglalkoztam a dologgal olyan intenzitással mint előtte, de azért néha beszéltünk. A második randin minden megváltozott, nagyon jól éreztem magam vele, és állítása szerint ő is.

Ekkor már kézen fogva sétálgattunk, csókolóztunk stb.

A negyedik randi nála volt, filmet néztünk (összebújva, ölelkezve, puszi ide-oda) majd szex lett belőle. Nem csodálkoztam, hogy nem okozott csalódást. Utána is összebújással zártuk az estét, majd hazamentem.

Azóta ilyen randijaink vannak, viszont nem vagyunk együtt. Kérdezgettem erről, de nem hajlandó kapcsolatot kezdeni, addig amíg fülig nem lesz szerelmes. Attól félek, hogy bennem sokkal hamarabb kialakulnak az érzelmek, és semmiképpen sem szeretnék pofára esni.

Mesélt az eddigi kapcsolatairól elég sokat, de arról sosem volt szó, hogy velünk mi van. Egyszer elhangzott talán, hogy barátság extrákkal, ami nekem lassacskán kevés.


Mit tehetnék, hogy ne csak a jó szexet lássa bennem, hanem egy kapcsolat lehetőségét is?


Előre is köszi. :)

19/L ( Ő 26:) )


2012. máj. 6. 22:58
 1/4 anonim ***** válasza:
Nem akarlak elkeseríteni, de ha eddig nem esett szerelembe, akkor ezután miért alakulna ki? Már mindent odaadtál neki magadból, milyen csodát vársz?
2012. máj. 6. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ezt elszúrtad azzal,hogy gyorsan lefeküdtél vele.És ahogy nyilatkozik,ebből már semmi nem lesz.Azzal meg csak téged áltat,hogy nem akar addig kapcsolatot,amíg szerelmes nem lesz:)Jó hülye duma:)
2012. máj. 6. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

A következő pasival csinálhatod másképp. Az első válaszoló olyan drasztikus volt hogy meg is sajnáltalak.. Ráadásul igaza van.

Benned már kialakultak az érzelmek, különben észrevetted volna.


Végszóként: Úriember előző kapcsolatairól nem beszél

2012. máj. 6. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
legyél vele normális, kedves és viselkedj vele úgy mintha már párkapcsolatban élnétek.:)
2012. máj. 7. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!