Hogy élted túl, amikor életed szerelme elhagyott? Mi történt veled/veletek azóta?

Mi 1évig voltunk eggyütt. Nagyon szerettem meg még szeretem is. Igaz nem õ hagyott el hanem èn õt azért mert az örökös fèltèkenysège tönkre tette a kapcsolatunkat. Persze pròbàltunk ùjra össze jönni nem is 1szer, mindig megigérte, h megvàltozik, de persze nem igy lett, sõt mèg rosszabb lett minden.

Nagyon depressziós voltam a szakitásunk utàn, mert tudtam, h õ is nagyon szeret még sem tudtunk megmaradni egymàs mellett. Még öngyilkossàgon is gondolkoztam. Nagyon hosszú ideig nem volt senkim, nem is tetszett senki, aki meg pròbàlt közeledni mindig a volt páromat kerestem benne. Ennek már 2ève. Most van ùj kapcsolatom, 5hònapja vagyunk eggyütt, de nem tudom szeretni.

Szerintem a volt pàrom olyan mèly nyomot hagyott a szìvemben, h kicsi a valòszinüsége annak, h ùjra ùgy fogok szeretni valakit mint ôt.

Kedveseim (kérdező és válaszolók is), akkor egyikőtöket sem élete szerelme hagyta el.

Amire gondolni tudok esetetekben (bár korokat nem írtatok), hogy azért még elég fiatalok lehettek, tizenévesek, legfeljebb huszas éveitek elején járhattok. És - tudom, nem szeret az ember ilyesmit hallani - amit ilyenkor átéltek szerelem címén, nem az igazi, mély szerelem. Szerelem az, csak nem, amit életed szerelmének lehetne nevezni.

Nekem is volt olyan kapcsolatom 19 évesen, ahol halálosan szerelmes voltam, de katasztrófa volt az egész, és amikor szakítottunk, borzalmas állapotban voltam. Sok ilyesmiről hallottam, és nem csak a fiatalok között (a legjobb barátnőm 24-25 évesen került hasonló szituba; nagyon szerelmes volt, de rengeteget szenvedett a srác mellett... Talán ez a gond, hogy azt gondoljuk, az a kapcsolat, amiben ilyen heves érzelmeket élünk meg, mind pozitívat, mind negatívat egyaránt, az az igazi nagy szerelem... De ez nem így van). Én abból a hullámhegyes-völgyes kapcsolatból azt tanultam meg, hogy okosnak kell lenni, és olyan párt választani, akivel valóban összepasszoltok, ahol nem csak kémia van, hanem a lelki dolgok és működnek.

Most fogok férjhez menni, a páromat az ominózus, katasztrofális kapcsolat után másfél évvel ismertem meg. Nekem Ő életem szerelme, és nem azért, mert az érzelmek minden magasságát és mélységét megéltem vele, hanem mert nem akarok nélküle egy napot sem eltölteni, mert tudom, hogy nem találnék nála jobb embert (és nem is akarok keresni), mert meg tudok elégedni vele és nem kell más, mert jó, ha mellettem van és nagyon rossz, ha nincs.

Életed szerelmével látod a jövőt, és tudod, hogy menni fog a közös élet, nincs akadálya.

És ami a legfontosabb: életed szerelme nem hagy el ;) Így a kérdés eleve nem helyénvaló.

Első voltam, és nem vagyok már tinédzser.

Életem szerelmével el tudom képzelni a közös életet, nincs akadálya...? Igen, így van. Én semmi akadályt nem láttam, a világ legtökéletesebb kapcsolatának láttam, és a mai napig sem tudom, hogy mi volt a hiba, vagy mit rontottam el. Egyszerűen ő nem így látta, neki nem volt tökéletes, de sosem indokolta ezt meg... Ha tudnám az okát, sokkal egyszerűbb lenne. De én azóta is tökéletesnek látom minden percét a kapcsolatnak.

Persze, tudom, a hiba az benne, hogy ő nem szeret, én pedig igen, és így nem is lehet tökéletes, de közben ezt abszolút nem így éreztem. Szeretett, szerelmes volt, de egyik napról a másikra azt mondta, hogy ő ezt nem akarja, és neki már nem jó. A mai napig nem tudok ezen tovább lépni, mert számomra ez hihetetlen, és nem értem, hogy hogy a pics.ába nem vettem észre, hogy neki nem jó? Egyetlen választ tudok erre... hogy azért, mert igenis jó volt neki. De akkor mi romlott el, és főleg, mi romlott el egyik percről a másikra? Még mindig nagyon szeretem, és nem tudok nem ezen gondolkodni, akkor sem, ha már nincs semmi jelentősége...

5-6-os vagyok: kívánom, hogy mihamarabb találjátok meg a párotokat! :) Tényleg nagyon rossz lehet, ha egyszer csak így véget ér valami, ami ennyire jó, és nem tudni rá a válaszokat... :(

De lesz még jobb is, ez biztos ;) Minden jót nektek!