Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez mitől van, mikor múlik?

Figyelt kérdés

ma voltam olyan hülye és felhívtam az exemet egy hivatalos ügy miatt. egy hónapja szakított velem egy év után amit tök jól viseltem mert tudtam h jól döntött. De ma elkezdtünk beszélgetni és két óráig nem tettük le, mindent elmeséltünk egymásnak ami csak történt velünk, mindent megbeszéltünk de olyanokat amiket a legjobb barátoddal, nem az exeddel, h milyen érzés volt ez meg az nekünk a szakítás után, nagyon jót dumáltunk. Azóta baromi rosszul érzem magam, mert eddig teljesen meg voltam róla győződve h nem illik hozzám ezt neki is mondtam és most is TUDOM de annyira jó volt újra beszélgetni vele, ő volt az egyik legjobb barátom. És ami plusszba fáj h elmesélte h kavart egy lánnyal, rögtön a szakításunk után és ezt elég megalázónak éreztem h képes volt rá. De egyébként mesélte h nem akar még kapcsolatot meg h még sokszor nehéz neki is tök őszinte volt, én is. Azóta sírok pedig tök jó beszélgetés volt. mitől van ez? nem akarok újra összejönni vele de mégis teljesen felkavart, nem tudom mit tegyek h nem zuhanjak most mélyre amikor eddig olyan jól tartottam magam

köszi

22L


2012. jún. 1. 23:45
 1/8 anonim ***** válasza:
Szerintem meg a tudatalattidban es a szivedben meg mindig szerelmes vagy bele,nagyon nehez a vegleges elvalas,erzed hogy vegleg elveszited! Egy jo tanacs:ha szereted ne engedd elmenni,harcolj erte,a szerelmeert! 33/anyuka
2012. jún. 1. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
tönkre mentem majdnem mellette annyira más mentalitás. A tulajdonságai 70% tökéletes de van 30% amivel csak őrlődtünk és olyannyira különböztünk h állandóan veszekedtünk és csak akkor volt nyugi ha vki feladta önmagát. Tudom h nem ő az igazi, mert rossz irányba változtam mellette, és eddig jól is éreztem magam de ez a beszélgetés nagyon felkavart
2012. jún. 1. 23:57
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Nehéz dolgok ezek.

Én is benne voltam. (és még vagyok is, sajnos, 2,5 éves kapcsolat volt)

Mi is találkoztunk hivatalos ügy miatt, és nagyon jó volt. Sokat nevettünk, viccelődtünk egymással, tulajdonképpen jobb volt, mint azelőtt.

És nagyon nehezen ment az elszakadás. Még sokat beszélgettünk után a kocsiban is.


Persze hazajöttem, rögtön ment a bőgés.

Az biztos, hogy ezen csak az idő fog változtatni. Szerintem nem kell tartanod magad, hanem igenis meg kell gyászolnod. Én 2 hónap alatt minden áldott este bőgtem. Nappal szégyelltem, ezért vigyorogtam, mint a tejbe tök, meg előadtam a marha kemény embert, de alig vártam az estét, hogy kiadhassam magamból. Persze az itthoniak tudták, előttük nem játszottam magam.

Aztán egyre kevesebb lett a sírás. Végül elmúlt.

Ki kell adni magadból. Egy hónap az nagyon rövid idő (bár tudom, ilyenkor ólomlábakon jár az idő, minden perc hosszú)


Gondolj magadra, gondolj arra, hogy sok dolgot túl kell még élned, sok csalódáson át kell még esned (mert bizony az élet velejárója) Mi lesz veled, ha egy szakítás miatt lezuhansz?

Ugyan már, ezen mindenki átesett, és eddig nem sokan haltak bele. (de akik belehaltak, azok is csak a gyengeségük miatt jártak így)

Légy erős, mutasd meg neki, hogy nélküle is forog tovább a föld. Nélküle is vidám vagy, és boldog tudsz lenni.


Ami még nehéz lesz, ha megtudod, hogy van valakije. Én pont ebben vagyok most. Nekem semmi nincs a kezemben, ő pedig fülig szerelmes.

Nem mondom, ez is kutya egy érzés, de most is azzal próbálom magam vigasztalni, hogy a nehezén már túl vagyok.


Te is túl eszel rajta.


24/n

2012. jún. 1. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Na ja...volt amikor nálam 4hónap múlva is ez volt,lassan tettem túl magam rajta.A mostaninál is ha meghallanám a hangját,az baromi nehéz lenne,mert ez is sok idő lesz mire túljutok rajta.Ha nem akarsz összejönni vele,idézd fel magadban az utolsó 1hónapot,és azokat a gondolatokat amik tartották benned a lelket.Amúgy te hogy erősítetted meg magad ez alatt az 1hónap alatt?
2012. jún. 1. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Egyetértek az első hozzászólóval. Viszont, ha biztos vagy benne, hogy nem akarod Őt, akkor kerüld ezeket a beszélgetéseket. Mert így nehéz lesz továbblépni.


Ha szereted akkor lehet vele beszélgetni, puhatolózni az ő érzései felől, ha viszont nem, akkor kapcsolódj ki, járj szórakozni, és ne ő legyen a lelki társad.

2012. jún. 2. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
teljesen reálisan átbeszéltük újra a szakításunkat és mindketten azt mondtuk h nem lett volna jövője, mert annyira különbözik a mentalitásunk. Én konkrétan azt mondtam neki, h remélem sosem csábulok vissza hozzá, mert tudom h nem lenne jó. Ennyire magabiztos voltam az elején...
2012. jún. 2. 00:03
 7/8 anonim ***** válasza:
Van egy mondás, épp tegnap olvastam valahol, hogy van amikor még szereted a másikat, de nem tudnál vele élni/lenni. Valószínűleg nálad is ez van. Ha tudod, hogy nem működik, sőt mindketten tudjátok, akkor majd egyszer valamikor lehettek jóban, de valószínűleg most még túl friss. Engem simán felkavart, mikor megláttam, hogy exemnek új barátnője van, pedig több éve szakítottunk, a kapcsolatunk pedig borzalmas volt. Nem gondolkoztam rajta, hogy miért van ez. Átéltem, aztán elmúlt. A több mint 10 évvel ezelőtti exem új barátnője is felkavart, pedig semmi jelentősége. Van ilyen.
2012. jún. 2. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 FF01 ***** válasza:
Ez elmúlik, ha nem keresed többet... Tudod, az idő megoldja :) Ha továbbra is keresed, bele mész barátibb beszélgetésekbe, újra előtörnek belőled az érzelmek, és ugyanilyen szar lesz neked.
2012. jún. 2. 03:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!