Manapság találnék olyan fiút akit nem riaszt el, hogy 19 évesen nem volt még kapcsolatom, vagy kezdjek félni hogy ez egy örök körforgás marad?

Akárhányszor megtetszik valaki, mindig csak barátság alakul ki mert folyton egyoldalúak az érzéseim. Nem tudom én se az okát, állítólag szép vagyok, mondjuk kinek mi a szép, egy szubkulthoz sorolnám magam, szóval lehet hogy a külsőm és a stílusom a nagy átlagot elriasztja? A gond az hogy iszonyú nehezen leszek szerelmes, viszont ragaszkodom hozzá hogy ha valakinek odaadom magam azt érzésből, szerelemből tegyem. Képtelen vagyok rá, hogy csak azért hogy "behozzam a lemaradásomat" feladjam ezt, vagy pl lemondjak az egyéniségemről, akkor is ha tudatában vagyok, hogy így sokkal nehezebb dolgom lesz mint más lányoknak, főleg ha minél tovább várok. De szerelem nélkül képtelen lennék akár hozzáérni a másikhoz úgy. Ez normális? Néha megijedek azért, hogy emiatt fogok lecsúszni mindenről ami fiatalon érhetne, hamarosan 20 leszek, de kézfogásig sem jutottam még senkivel. Megéri tovább várni arra az emberre , aki majd ilyennek kedvel meg, és én is bele tudok szeretni? Kicsit keserű érzés, hogy valszeg tényleg úgy töltöm majd be a 20-at hogy sose randiztam, vagy bármi ilyesmi. Nem tragédia, de azért nem is jó érzés. Nagyrészt a hobbijaimnak szentelem az életem, de ennyi idősen már kezd hiányozni a dolog, fogalmam sincs milyen egy párkapcsolat...