Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom szeretne tudni mindent rólam, a szexuális előéletemet is beleértve, mi az, amit semmiképp se mondjak el belőle?

Figyelt kérdés

A barátommal már egy éve együtt vagyunk, és komolyan gondoljuk, hogy együtt is maradunk. A barátomnak én vagyok az első és az egyetlen lány az életében, míg engem 3 fiú is lefektetett. Ezt már önmagában is szégyellem, de ráadásul nem is élveztem a velük „szeretkezést”, mert az egyik büdös, a másik picifarok, a harmadik meg érzéketlen volt. A barátommal ezt próbálom megértetni, de pár dolgot azért próbáltam szépítgetni, ami idővel kibukott. Most elvárja tőlem, hogy teljes részletességgel számoljak be az exeimmel töltött időről, amikor azt én el akarnám felejteni, és nagyon fájdalmas feleleveníteni. A barátomat nagyon szeretem, megbízok benne, mégis szégyellem előtte a múltam, és magam előtt is, mert én nem ilyen vagyok. Azok meggondolatlan döntések voltak, nem vártam semmi komolyabbat azoktól a fiúktól, ők is inkább csak a szexet akarták tőlem, nem is szerettem őket. A barátom pedig akarja tudni az életem mocskait, nem éri be annyival, hogy nagyon nagyon rossz volt, útálom magam emiatt, és soha többet nem akarok ilyet csinálni. Neki is sokat számít, hogy mással is lefeküdtem, ő nem véletlenül maradt szűz, míg meg nem ismert.


Normális, hogy ilyenekről faggat a barátom? Más kapcsolatokban is jellemző ez? Mennyit mondhatok el a történtekből, és hogyan tálaljam, hogy ne hagyjon el?



2012. júl. 2. 21:11
1 2 3
 21/30 omba ***** válasza:

Persze, joga van tudni.... csak ez kicsit beteges.

Szerintem valami kisebbségi komplexus éledezik benne, szóval hiába gondolod, hogy ha elmondasz mindent cuppanásról-cuppanásra, akkor leáll.

23 évesen 3 pasi nem tűnik szégyenletesen soknak...

Szóval inkább azt meséld el neki, amit ide írtál, hogy neked ezek eléggé kellemetlen élmények, és nem kellene fel-felhozni.

Avagy, ha elmesélsz mindent, amire emlékszel, akkor ezzel zárjátok is le a témát.

Szerintem ez nem fog menni neki, de ne legyen igazam!

2012. júl. 2. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 lila nyuszi ***** válasza:
Szerintem egy igazi kapcsolatban nincsenek titkok. Ilyeneket is meg kellene tudni beszélni. Bizalmat viszont ki kell érdemelni, nem kierőszakolni. Mond meg neki, hogy elmondod ha úgy érzed, hogy kész vagy rá.
2012. júl. 2. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 A kérdező kommentje:
én szívesen el mondok neki bármit, csak ez olyan fájó seb, amit tényleg nagyon fáj, ha rá gondolok is. egyszerűen megutáltatták velem a sexet, és ezt a barátom nem érti
2012. júl. 2. 22:25
 24/30 anonim ***** válasza:

3 lehetőség van


Szakítasz vele, mert egy nemnorm a gyerek (és még szépen fogalmaztam)


Ő szakít veled.


Vagy együttmaradtok.


szal 33% az esély, hogy jó lesz ez így.

2012. júl. 2. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 A kérdező kommentje:
szakítani sem én, sem a barátom nem akar. ennek ellenére mégis félek, hogy elveszíthetem. aki nem ismeri ezt a félelmet, az tényleg gyerek.
2012. júl. 2. 23:04
 26/30 anonim ***** válasza:
a szüleim mindig azt tanácsolták, hogy a szexuális előéletemről sose beszéljek, mert megbosszulja magát...ideges lesz és tovább fog kérdezősködni. a jelen a lényeg és nem a múlt. én sokszor elkövettem azt a hibát, hogy engedtem a követelésnek és beszámoltam a "sötét" múltamról (sosem voltam ribanc). utána változott pokollá a kapcsolat...állandóan azt kérdezgette, hogy mekkora volt a másik pasi pénisze, jobb volt-e az ágyban, jobban szerettem-e stb. annyi köze van az előéletedhez, hogy hoztál rossz döntéseket, de most végre sínen van az életed. ha nem mondasz semmit, rá fogja hagyni a kérdezősködést.
2012. júl. 2. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:

de nekem mint pasinak ez igy kva szarul esne. Most gondolj bele, csaj kijelenti hogy


"jobb vagy az ágyban mint a Zoli, de nem jobb mint a Peti, meg a Dani meg a ..."


De már csak az is kiakasztana hogy:

"jobb vagy az ágyban mint az exeim"


Ilyenkor jutna eszembe hogy, kegyes hazugság, vagy őszinte? Mert a nők ilyet szoktak füllenteni. Ezután meg szurna a kiváncsiság hogy ezt kideritsem, amitől agyf*zt kapnák.


Hány cm meg megint egy ilyen dolog. Exekről elég tudni azt, hogy hány volt, meg mennyi ideig/db. A többihez senkinek semmi köze.

2012. júl. 2. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
Fontos lenne tudni, hogy egyáltalán hogy jött elő ez az egész téma. Mert addig oké, hogy egy kapcsolatban azért megszokták beszélni a felek hogy kinek hány kapcsolata volt, de az már fura ha a részletekre kíváncsi. Egy esetben értem meg a kíváncsiságát: ha próbáltad mentegetni magad és kiderült hogy kamuztál. Mert ebben az esetben én is tudni akarnám a helyében hogy miért nem mondtál igazat.
2012. júl. 3. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
54%
Nézd kérdező, akik nem tudnak szexelni ,azok beszélnek róla. Ennyit erről.
2012. júl. 3. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
Mind a három pasi lefektetett és te ezt nem akartad? Dehogy nem! Te szintén akartál kicsi fütyivel szerelni! Most szégyelled a múltat? Nem kell, akkor úgy döntöttél és kész. Lehet, ha majd ezzel a férfivel is vége lesz, akkor is hasonlóan gondolkodsz. Az exekről nem szoktak részletesen beszélni, kivéve, ha ez mint perverzitás bejön és erre izgul a pasid.
2020. dec. 15. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!