Milyen nő az, aki akkor is szereti a pasiját, ha az állandóan veri, szidja, lealázza és ócsárolja?

Ez fizikai fájdalom.

De ugyanilyen kategória a lelki fájdalom is:

"mikor a nő tudja hogy a pasia megcsalja de 1000x visszafogadja. Vagy éppen elsírja a barátnőinek, de az első szép szó után azt hiszi más a helyzet."

No.. itt már csak az a kérdés, melyik kategória a rosszabb, a lelki sebek, vagy a fizikaiak, mert tény hogy a fizikai brutálisabban hangzik, de nem biztos hogy a lelkinél is brutálisabb.

A kérdésre válaszolva:

Ez egy lelki kötődés, félünk a magánytól és az egyedülléttől, én is kötödtem egy nőhőz, mikor volt pasia, csak azért, mert azelőtt ő volt az egyetlen aki "elfogadott ilyennek". Valahol belül tudom hogy nem szeretem, de ő az egyetlen, akivel úgy tudnék összejönni "hogy tudom hogy tényleg szeret/szeretett". Közben már nem is szeretem.

Inkább elviseli a fájdalmat, mint hogy magányt élné meg. Ilyenkor jobb pchiologushoz vinni, vagy ilyesmi, vagy jól elbeszélgetni vele (mint én egyik ismerösömmel, hisz máson segíteni 1000x könyebb mint magunkon). És 3-4 évbe került is neki, de sikerült.

+ még egy fontos dolog van, hogy ilyenkor nem igen lehet jó ötlet, másnak megkörnyékezni a csajt.

Az olyan nem Nő. Bár itt bejöhetne a képbe a szeretet, megbocsátás, meg ugye a megvilágosodás tana (késő van, lehet sokat ittam :D)- de nem hiszem, hogy nála erről van szó.

Egyszerűen elvesztette Női mivoltát szegény, és külső segítség nélkül már vissza sem szerezheti.

1. is értelmes választ adott. Csak azt nem értem, hogy ha nem szereted a nőt, akiről írsz, miért jönnél össze vele?

Bár én sosem értettem igazán az ilyen kapcsolatfüggő dolgokat, sosem voltam az. Mármint túlzottan kötődő, kapcsolatfüggő, "csak ne legyek egyedül" típus.

Én talán még anélkül is elennék, akit "szeretek", ha le akarna lépni, megőrizném szép emléknek, aztán kalap. :)

Itt nem eltartásról lehet szó (szerintem). A magukat kitartató nők általában irányítják a pasit, ügyesek, manipulatívak.

Még azon sem lepődnék meg, ha fenti esetben a pasi élősködne a nőn. A nő kapcsolatfüggő. Vannak ilyen nők/férfiak, kitudja, mire vezethető vissza.

Rossz gyerekkor, rossz pszichés berögződések, nem mer kilépni, bünteti magát, úgy érzi, csak ennyit érdemel-> segítség kell neki, másképp nem fog kimászni ebből.

1-ő vagyok, és azért akartam vele sokáig összejönni, mert vele lett volna a "legkönyebb" + szimpinek eddig is az volt.

És ez alátámasztja azt ami itt van, hogy a magány mindennél rosszabb.

Az hogy nem érzünk semmit a másik fele, az még kialakulhat, bár néha az egyszerüség, egyértelműség valahogy egyszerübbnek tűnik.

Az utolsó mondatodat nem értem. :) De az egész magas nekem. :)

Vagyis értem: hogy neked a magány a legrosszabb, átérezni nem tudom. Nekem sosem volt bajom vele. Most is van partnerem. Úgy érzem, szeretem is. De mondom: meglennék nélküle.

Érdekes, pedig én tényleg szeretem, mégsem függők tőle, meglennék egyedül. :)

Mindegy, mások az emberek.

1: Talán neked is azon kellene "változtatnod", hogy a magányt tartsd legrosszabbnak. Így kiszolgáltatottá válhatsz, és még ha nem is szeretsz valakit, összejössz vele, csak hogy ne legyél egyedül. :)

Nem beleszólni akarok, csak mindig "együtt érzek" az ilyen emberekkel (amellett, hogy nem egészen tudom megérteni, milyenek ők).

Belegondolok, milyen rossz lenne, ha pl én is ilyen lennék. Ez annak az ellentéte, amilyen most vagyok: most még azt is el tudom "engedni", ha kell, akit szeretek. :)

(Nehogy ahhoz ragaszkodjak, akit nem).

Úgy értettem, hogy egy olyan emberrel összejönni aki iránt nem érzünk semmit, egyszerübb, mint keresni valaki olyat, aki iránt érzünk is valamit.

Jó esetben kialakul valami, ha van szimpátia, (és volt), de ez még nem szeretet.

Szóval egyszerübb belemenni a látatlanba, mint keresni tovább.

Mellesleg jó a magány, kivéve ha 17-18 éves korodig nem volt senkid, akkor te is magányos lennél