Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerelmes vagyok egy lányba,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerelmes vagyok egy lányba, de nem tudok mit lépni, mit csináljak? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

még a barátságunk elején, skypon dumálgattunk, de úgy, hogy ő és két másik barátja, és én meg egy haverom, és úgy volt, hogy mindannyian dumálunk, így is volt, de aztán a végén már csak ketten maradtunk és nagyon jót dumáltunk, sőt mindenáron azt akarta, hogy menyek hozzá, de már későn volt, és a szülők sem engedték volna.

Még arra is megkért, hogy verjem meg Ábelt(az egyik barát) mert piszkálta, nagyon oda voltam az örömtől amikor ezt hallottam :D Aztán egy "haver" elkezdett nyomulni rá.

Én kétszer is megmondtam neki, hogy hadja békén(főleg, hogy nem is szerelmes a lányba, de a lány se bele, legalábbis ezt mondta) de másodszorra már azt mondtam, hogy bocs, de már nem vagyunk haverok, erre ő rögtön felhívja a lányt és elmondja, hogy én milyen bunkó voltam, erre a lány azt hiszi, hogy én ilyen köcsög vok és egyre inkább utál. Aztán később még el is mondják, h szerelmes vok belé, de normálisan reagált. (pl: egyszer a húga oda szólt neki, hogy ".... ott van ...." és nevetett, erre a lány, nevet "héé" megint nevet) Majd facebookon mindig rám írt, pedig nem nagyon szokott facebookon beszélgetni, és megint nagyon oda voltam az örömtől. Aztán még az is kiderült szülőin, hogy otthon sokat beszél rólam, de ezekhez a tényekhez képest nagyon nem mutatja annak a jelét, hogy még akár jóban is lennék, szal baromira örülök, de szenvedek is. Év vége felé lerajzoltam Samarát a kör című horror filmet a táblára a kedvéért, de mindenki leszarozta, meg azt mondták hogy nem lehet fel ismerni, de ő magától simán fel ismerte és dícsérte és amikor megtudta, hogy én rajzoltam még jobban oda volt, ez zene volt füleimnek, de egyszerűen nem tudok lépni, és most itt tartok és várom a jövő évet, most már nem is ír rám, meg semmi, mit csináljak???????


2012. aug. 9. 18:10
 1/8 Kleo25 ***** válasza:
Próbáld meg te keresni azt várd hogy mindig ő írjon rád írj rá te.Keresd te a társaságát.
2012. aug. 9. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Ne csak ő írjon rád! Te is írj rá! Amúgy hanyadikos vagy? :O

Esetleg, ha látod, hogy még mindig jóban vagytok hívd el randira. :)) Lehet neki is bejössz, ki tudja. De állítólag jót dumáltatok, jóban voltatok. Nem? Bármi lehetséges. Csak légy laza. :DD

2012. aug. 9. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Először is gyúrj egy kicsit a fogalmazásra és a helyesírásra, másodszor meg mi lenne, ha konkrétan randira hívnád, ha tetszik? Minek a találgatások, ne várd, hogy ő kezdeményezzen!
2012. aug. 9. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszi srácok, ez lesz, mert már nagyon nincs más.

És előző igyekszem:D

Amúgy 8.-os leszek.

2012. aug. 9. 18:35
 5/8 A kérdező kommentje:
Amúgy, várjam meg a tanévet, vagy most nyáron próbálkozzak?
2012. aug. 9. 18:42
 6/8 Kleo25 ***** válasza:
akár mikor amikor gép előtt van és látod hogy fent van
2012. aug. 9. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Basszus most fent van, de nem tom mit írjak, totál berezeltem, SEGÍTSÉG!!!!!!!!!!!!!!
2012. aug. 9. 20:38
 8/8 anonim ***** válasza:
Kérdezd meg tőle, hogy van-e kedve strandra, fagyizni menni. Ne parázz ő is ember :)
2012. aug. 9. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!