Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Voltatok már ilyen fordított,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Voltatok már ilyen fordított, fura helyzetben? Mit gondoltok?

Figyelt kérdés

mostani barátommal kicsit máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogy eddig megszoktam. elég sok futó kapcsolata volt előttem, de mióta velem van teljesen más. látszik, hogy velem tényleg komolyan gondolja, és hogy szeret. az ágyban viszont "csak" a pettingig jutottunk el, ami persze úgy magába is nagyon jó, de én már vágyom rá, hogy szeretkezzünk. elmondása alapján ő is, de már kezdem azt érezni, hogy nem is akar. mikor ezt elmondtam neki azt mondta, hogy de nagyon is akar, de várni akar vele, mert fontos vagyok neki és ebből is látszik, hogy komolyan gondolja velem, mert nem volt szex már a 2. hét után, mint az előző csajaival. kicsivel több, mint 1 hónapja vagyunk együtt, most hétvégén fogunk először együtt aludni. azt szokta mondani, hogy majd akkor lesz szex is ha ottalszom nála, de ezt olyan viccesen.


kicsit furán is érzem magam, hogy én vagyok a lány, de ő akar várni :) :$


én 18 Ő 22F


2012. okt. 3. 16:52
 1/2 B25 ***** válasza:
Majd kialakul. Ne görcsölj rá. Örülj h nem az a szex szex szex szex fajta pasi :)
2012. okt. 3. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Figyelj, ne erőltesd, hanem hagyd, hogy magától kialakuljon. Amúgy voltam már olyan helyzetben, hogy én jobban kívántam a páromat, mint ő engem... De annak szakítás volt a vége. Viszont nem törvényszerű, hogy ez mindenkinél így van.
2012. okt. 3. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!