Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit gondoltok erről a szituról?

Figyelt kérdés

Kíváncsi lennék kívülállók véleményére.

Előzmények: Van egy srác, kb egyidősek vagyunk, ismerjük egymást pár éve látásból. 3 évig nem is találkoztunk, majd október elején újra összefutottunk, közös helyre járunk minden nap, de nem minden nap találkozunk, heti 3-4x. Október óta kb 3x váltottunk pár szót egymással.

Most jön a lényeg:

Ma reggel be akartam menni az egyik üzletbe. Az üzlet előtt, mellett és mögött vannak parkolóhelyek. Autóval mentem, elől nem volt parkolóhely. Behajtottam az üzlet mellé, és ekkor megláttam a srácot, egy autóban ült a parkolóban, nekem szemben állt az autó. Végülis az üzlet mögött parkoltam, mert ott volt hely. Kiszálltam az autóból, és indultam a bolt bejáratához előre. Ekkor látom, hogy jön mögöttem a srác az autóval, nem is láttam hogy köszönt-e vagy sem, csak bámult rám. Elhajtott mellettem, de nem állt meg, és végül leparkolt az üzlet elé. Tehát konkrétan ment egy kört, és majdhogynem ugyanoda visszaparkolt, ahol előtte állt. Ki se szállt, nem ment be a boltba. Én viszont bementem a boltba, és ennyi volt, mire végeztem, ő már elment.


Arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek mire véljem ezt, hogy megfordul az autóval, és utánam jön, kvázi megy egy kört tök fölöslegesen?


Elnézést ha hosszú lett, és remélem érthetően felvázoltam a helyzetet.

Köszönöm a véleményeket.


2012. nov. 8. 09:30
 1/5 anonim ***** válasza:
Férfi létemre én se értem. :D Én simán kiszáltam volna és úgy indítottam volna: Szia! :)
2012. nov. 8. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Ezt nem értem én sem. Felnőtt emberek vagyunk, én alulról súrolom a 30-at, ő meg felülről. Ha akar valamit, miért nem mondja meg, Ha meg nem akar semmit, akkor miért csinál ilyen félreérthető szitukat? Nem vagyunk már dedósok.
2012. nov. 8. 09:50
 3/5 anonim ***** válasza:

azert nem mondja meg nyiltan mit akar ...mert nem meri... b**d meg !

ha o nem mer megnyilni tegy te egy apro lepest , de ne tul nagyot csak annyit hogy induljon e egy beszelgetes :) , vagy valahogy erd el hogy meghivjon valahova

2012. nov. 8. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
2.-nak: Én értem b***d meg, hogy nem mer, de könyörgöm. 34éves férfi nem mer lépni? Pedig nem egy nebáncsvirág. Pedig amúgy jó pasi. És amúgyis. Miért én kezdeményezzek? Jobban kedvelem a tökös pasikat.
2012. nov. 8. 10:09
 5/5 anonim ***** válasza:
A legtöbben zaklatásnak hívják, bár tényleg lehet, hogy félénk.
2012. nov. 12. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!