Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy lehet védekezni a rossz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet védekezni a rossz hangulat ellen?

Figyelt kérdés

A párom néha úgy jön haza, hogy egyszerűen árad belőle a kedvetlenség, borzasztó. Látványosan nem mond semmit, úgy néz az emberre, mintha legalábbis le akarná szúrni, mindenbe beleköt, semmi sem jó neki. Például most mondta, hogy éhes, ezért csináltam vacsorát. Kijött, konstatálta, hogy készen van, aztán megkérdezte, hogy vettem-e óvszert. A nemleges válaszra persze leszidott, merthogy december közepe óta mondja, hogy vegyek, és nem igaz, hogy ennyit nem lehet rám bízni. Az más kérdés, hogy még egyébként van itthon, ezért nem sürgős a dolog. A vacsorát persze szóra se méltatta, meg se kóstolta.

Többször megkérdeztem, mitől rosszkedvű, tudok-e segíteni. Erre csak annyit mondott, hogy azért, mert rosszkedvű. (ezzel az okfejtéssel azt hiszem, nem mennék át egy logikavizsgán..)


Egy-két nap alatt elmúlik ez a hangulata, de addig engem kikészít. Görcsben áll a gyomrom, kerülöm ahol lehet, szuggerálom magamba, hogy rövidesen elmúlik, de hiába. Már én is pocsékul érzem magam, pedig olyan jó hangulatban jöttem el a munkahelyemről.


Nagyon szeretem őt és vele akarok lenni. Régebben ilyenkor attól féltem, hogy szakítani akar, azért ilyen, most már legalább ettől nem. De ezzel a problémával muszáj lesz valamit kezdeni, mert kikészít. Nagyon érzékeny vagyok, bár már rengeteget fejlődtem, de még mindig kiborít az ilyesmi. Mi segíthetne elviselni?

(bocsánat, hosszú lett, de muszáj volt kiírnom ezeket az apróságokat is magamból...)


2013. jan. 2. 21:14
 1/7 anonim ***** válasza:
Én ilyenkor lelépnél,otthagynám és találkoznék valamelyik barátommal sétálni,vagy valahova.Mondanám neki,hogyha nem akarja elmondani,hogy mi a baja és nem hagyja,hogy segítsek,akkor tök fölösleges a jelenlétem.
2013. jan. 2. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Mármint nem végleg lépnék le,csak egy kicsit elmennék.
2013. jan. 2. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Igen, gondoltam erre én is, csak este nyolcra ért haza, meg egyébként néha mondja, hogy már az is jó, ha csak itt gépezem mellette, mert segít megnyugtatni. Ebben a helyzetben nem lenne önzőség lelépni?
2013. jan. 2. 21:19
 4/7 anonim ***** válasza:
Miért, az nem önzőség ha így viselkedik veled?
2013. jan. 2. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Így önzőség lenne lelépni, valóban.

Lehet, csak munkahelyi stressz. Jó vacsora után kínáld meg egy pohár borral, beszélgessetek.

Megnyugvás neki ha ott vagy,tehát nem a kapcsolatotokkal van baj.Érzékenyebb a világ hülyeségeire, vagyunk így egy páran ezzel.

Mi nők meg (néha, egy páran) menszeszkor vagyunk kicsit zizzentek. Lehet, észre sem vesszük.

Óvszert meg máskor vegyél! :)

2013. jan. 2. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
ilyenkor az a legjobb ha észre se veszed hogy baja van..
2013. jan. 2. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Esetleg kérd meg arra,hogy vagy mondja el normálisan,hogy mi a baja,vagy ne várja el,hogy ilyenkor mellette legyél,mert kárt tesz benned.Ok nélkül bunkóság így viselkedni.Ha valami bajom van,én sem rugdosom össze pl a kutyámat.
2013. jan. 2. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!