Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem voltam egyértelmű?

Figyelt kérdés

Új munkahelyen kezdtem el dolgozni, és már az első nap összebarátkoztam az egyik munkatársammal. Sokat beszélgettünk. Ebből kiderült hogy másfél éve van barátnője, én pedig mondtam hogy házas vagyok. Nem sejtettem semmi rosszat, mert ezek után is beszélgettünk ugyan úgy. Aztán meghívott ebédre, hogy jobban megismerjük egymást, mivel együtt fogunk dolgozni.Ez január elején történt. Azóta is jóban voltunk.

Ma pedig mondta hogy várt rám, de mivel nem kezdeményeztem megteszi ő- és megkérdezte hogy mikor randizunk legközelebb?

Teljesen ledöbbentem, hisz mondtam hogy férjnél vagyok, és neki is van barátnője. Én rontottam el valamit? Miért gondolta hogy az az ebéd randi volt? Félreérthetően viselkedtem? Hogy mondjam meg neki hogy én ezt nem randinak vettem és kizárt, hogy legyen köztünk valami?


2013. jan. 25. 18:58
 1/7 anonim ***** válasza:

Hiba volt elmenni vele ebédelni.

Az is más, ha többetekkel esztek együtt az ebédlőbe, és az is amikor egy ilyen meghívást elfogadsz.

Ő dobta a lasztit, te pedig lecsaptad. Most mit csodálkozol?

2013. jan. 25. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
eszembe se jutott hogy ezt randinak vette. tudod nem vagyok az a szép lány típus...ezért nem gondoltam rá
2013. jan. 25. 19:04
 3/7 anonim ***** válasza:

Hát... ja kár volt eggyátalán belemenni ez kicsit eggyértelmü, hogy ilyen jellegü meghivást nem jo elfogadni!!

Most csak mond el neki, hogy félreértés volt TE HÁZAS VAGY és amugy sem jársz olyan férgekkel akik képesek megcsallni párjukat..............................

2013. jan. 25. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

"eszembe se jutott hogy ezt randinak vette."



Ezt ne mond, mert alap, hogy egy ilyet egy nő kollegától nem fogad el.

2013. jan. 25. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

hát megmondom. egyébként ha nem lennék házas akkor sem jönnék vele össze, mivel munkatárs.


ezek szerint én voltam hibás:( köszi a válaszokat.

2013. jan. 25. 19:08
 6/7 anonim ***** válasza:
Nem a te hibád, ő nem érti, hogy a házasság mit is jelent valójában. Mindenesetre tisztázd vele ezt a félreértést, hogy később ne legyen ebből probléma köztetek.
2013. jan. 25. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

persze tisztázom:)


egyébként a férjem szerint is a pasi hibája mert én elmondtam hogy házas vagyok,őszinte voltam, tehát abból tudnia kell hogy nem vagyok randira kapható.


na mind1, remélem nem lesz ebből hiszti vagy ilyesmi.


kösz mindenkinek

2013. jan. 25. 19:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!