Hogyan lehet egy ilyen helyzetből a legkevesebb sérüléssel kimászni? (Vigyázat, hosszú. )

Mindketten huszonévesek vagyunk, és divatos szóhasználattal élve "lúzerek", tehát zéró kapcsolattal a hátunk mögött. Én vagyok a fiú.

Másfél évvel ezelőtt ismertük meg egymást. A kezdeti szimpátia gyorsan fokozódni kezdett, és ahogy telt az idő, egyre jobban egy hullámhosszon voltunk, és úgy nézett ki, hogy vonzódunk egymáshoz. Rövidesen eljutottunk oda, hogy túl kellene lépni a barátságon, és komolyabbra fűzni a kapcsolatunkat.

Ekkor történt, hogy beütött a mennykő, és neki hirtelen külföldre kellett utaznia, több ezer kilométerre. Választási lehetőség nem volt, vagy legalábbis ha itthon marad, az súlyos következményekkel járt volna. Úgy alakult végül, hogy az a nap, amikor valószínűleg összejöttünk volna, végül hosszú időre az utolsó találkozásunk lett.

Mivel teljesen komolyak voltak a szándékaim, és úgy tűnt, hogy neki is, úgy döntöttünk, hogy kivárjuk azt az időt, amit távol töltünk egymástól, és ha hazajön, akkor folytatjuk.

Kezdetben jól ment a dolog, interneten tartottuk a kapcsolatot minden nap. De pár hónap után egyre elfoglaltabb lett, és egyre ritkább lett ez a kapcsolattartás.

Eltelt majdnem egy év, és végre hazajött. A kapcsolattartás bár megritkult, továbbra is élt. Eljött az ideje egy újabb találkozónak, ami számomra hatalmas csalódás volt. Már nem úgy nézett rám, mint régen, úgy tűnt, az érzelmek részéről teljesen eltűntek. Ezzel szemben én változatlanul éreztem iránta.

Azóta további hónapok teltek el. Rendszeresen találkoztunk, de nem sikerült közelebb kerülnöm hozzá. Bár készségesen eljött velem bárhová, a legapróbb mértékben sem tudtam rávenni arra, hogy akár csak megérintsen, vagy hogy a korábbi dolgokról beszéljünk. Teljesen kikészültem ettől lelkileg, de ez sem volt rá hatással, inkább ellenkezőleg, még nagyobb távolságtartást váltott ki belőle.

Eljutottam odáig, hogy azt mondjam, elegem van. Megrekedtem abban a bizonyos barátzónában, és ha ilyen hosszú idő alatt sem lett közöttünk semmi, akkor azt hiszem, hogy most már nem is lesz.

A józan ész azt mondja, meneküljek, felejtsem el, és keressek valaki mást, de legalább az emlékektől próbáljak szabadulni, hogy legalább kiegyensúlyozottabb legyek.

Itt jön a képbe a bökkenő. Hogyan "szabaduljak meg" tőle anélkül, hogy nagyon megbántanám? Emellett ha nem muszáj, nem szeretném azt mondani neki, hogy többé nem akarok hallani róla. Nekem sincs senkim rajta kívül, és neki sincs senkije rajtam kívül. (Hiszen "lúzerek" vagyunk, barátaink sincsenek.) De a "barátnője" se akarok lenni úgy, hogy közben többet érzek iránta, mert tapasztaltam, hogy hosszútávon ez kínzás, és nem lehet elviselni.

Van ilyenkor megoldás? Vagy csak úgy lehet ebből kiszállni, hogy megszakítjuk a kapcsolatot, mindketten pocsékul érezzük majd magunkat miatta, és csak hosszútávon lehet reménykedni abban, hogy mindketten megtaláljuk, amit keresünk, csak éppen egymástól függetlenül?