Lehet valaki boldog, ha így, vagy úgy, de végigkíséri az életben egy beteljesületlen szerelem?

Régebb óta foglalkoztat ez a kérdés. Volt egy hatalmasnak induló szerelmem, még 7 évvel ezelőtt. Akkoriban, "kislányként" nem értettem meg, hogy tulajdonképpen ez a pasi mennyire értékes, így a kapcsolat soha nem teljesedett be.

Volt két kapcsolatom azóta, illetve ebből az egyik már két éve még mindig tart. Nagyon szeretem a páromat, és tényleg hozzám illő, de valamiért úton-útfélen eszembe jut, hogy mi lett volna, ha? Még mindig azt gondolom, hogy nagyon jó ember, sőt, azóta még érettebb, igazi férfi, nagyon hasonló a gondolkodásunk. Azt tudni kell, hogy azzal a nagy szerelemmel -bár öt éve nem találkoztunk- még mindig tartjuk a kapcsolatot, baráti viszonyként. Semmi más nem történik a beszélgetéseink során, mint megbeszéljük kivel mi történt, merre halad az élete. Érzelmekről sosincs szó. A múltkoriban telefonos beszélgetésünkkor, nagy hallgatás után végül mégis vallottunk egymásnak. Még mindig rengeteget gondolunk a másikra, és ez nem lehet véletlen.

A felállás hasonló, bár neki friss a kapcsolata.

Egyikőnk sem az a típus, aki csak úgy megcsalná a párját, vagy tudom is én, összefeküdnénk egy éjszakára.

A sors valahogy mindig úgy hozta, hogy akkor voltunk egyedülállóak, mikor a másik nem. És soha nem is került pont ezért szóba ez ilyenkor. Nem akartunk bezavarni. Örültünk egymás boldogságának, vagy, hogy legalább a másik boldog.

Úgy tűnik, valahol, valami nagyon nem akarta, hogy egymásra találjunk.

A boldogságom, boldogságunk mellett azonban nagyon sokszor eszünkbe jut, mi lenne, mi lehetett volna, ha együtt vagyunk.

Értem én, hogy az első nagy szerelmet nem felejti el az ember, de ez mindenkinél ilyen marad?

Nem verem át azzal a páromat, ha hibásnak érzem magam, mert valamit elszalasztottam, ha titkon vágyódom tudni, milyen lehetett volna vele, úgy, hogy eljegyzés, házasság és közös élet előtt állok egy másik férfival?

Soha, egy pillanatra nem éreztetem ezt a kedvesemmel, és a lehető legjobb igyekszem lenni számára, ahogyan ő is egyébként nagyon jó velem, szeretem, tisztelem, és becsülöm.

25/N