Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek jogosan szakította...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jogosan szakítottam vele?

Figyelt kérdés

19/L vagyok a barátom vagyis volt barátom 22. Két hete elmentem pár napra Romániába meglátogatni néhány rokont, és a barátom ez idő alatt nem is keresett. Múlthét kedden volt anyám egyik barátnőjének az esküvője és oda hivatalos voltam én is meg barátom is. Elmentünk, jó volt meg minden, aztán estefelé meguntam a táncolgatást és leültem az egyik asztalhoz. Akkor jött oda hozzám egy lány (volt osztálytárs) és arról kezdett nekem félig részegen siránkozni, hogy ő sosem kell senkinek. Aztán elmesélte, hogy hány fiúval volt már egy éjszakás kalandja, és sosem lett több, úgy, ahogy a hétvégén az én barátommal sem (én ugye hétvégén még Romániában voltam). Félrehívtam, és megkérdeztem, hogy mi is történt közte, meg a lány között, erre azt a választ kaptam, hogy nehéz volt neki nő nélkül ez a pár nap, elment egy buliba a haverokkal, csúnyán elrészegedett és a csaj meg rámászott. Közöltem vele, hogy vége, és otthagytam. Két nap után elkezdett hívogatni, a postaládánkat teledobálta bocsánat kérő üzenetekkel, küldött mindenféle ajándékokat, és nem száll le rólam. Tegnap találkoztunk, és akkor is csak mondta és mondta, hogy mennyire sajnálja, és hogy szeret, és tényleg nem tudta, mit csinált, és hogy bánja, több ilyen nem lesz, stb... Aztán a végén azt is mondta, hogy nem jól döntöttem, és hogy ennyiért nem kéne szakítani. Ez a mondat nagyon megragadt nálam.

Nagyon rosszul esett amit csinált, és ez nem olyan dolog, amin könnyen túlteszem magam. Szerintetek is nem kellett volna szakítanom vele? Vagy ennyit ebben a korban el lehet nézni, vagy hogy van ez? Ti mit tennétek?


Bocsi, hogy ennyire hosszú lett, igyekeztem csak a lényeget leírni.


2013. márc. 1. 16:56
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen jogos volt, nem is értem, miért kételkedsz. Később csak rosszabb lett volna.
2013. márc. 1. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%
Én is kivágtam volna. 25/N
2013. márc. 1. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
100%

Semmilyen korban nem lehet elnézni!!! Jól tetted, hogy kidobtad!!!

21/F

2013. márc. 1. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim válasza:
100%
szerintem teljesen jogosan szakítottál vele.
2013. márc. 1. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Most már kicsit megnyugodtam. Valahogy, ahogy megtudtam, már másképp néztem rá, nem úgy, mint azelőtt, és ezt a fajta érzést nem tudtam volna megszokni, vagy elviselni..
2013. márc. 1. 17:02
 6/20 anonim ***** válasza:
szerelmes vagy belé??
2013. márc. 1. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 fospuska ***** válasza:
100%
magyarázd el neki,hogy férfinak lenni nem csak azt jelenti, hogy bármikor meg tud dugni bárkit, hanem viselni is tudni kell a tettek következményeit. nehéz volt neki nő nélkül... tehát nem nélküled,hanem nő nélkül. és ennyiért nem kéne... én a helyedben nyakon is b@sztam volna,mielőtt kihajítom.
2013. márc. 1. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Maximálisan egyetértek. Bár pasiból vagyok, ha egy nő

ilyet tesz, kivágom mint macskát sz*rni. Érthető, hogy

belül mi játszódik le benned. Valami elveszett, örökre.

2013. márc. 1. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
Jól tetted, hogy kidobtad, ezt elb*szta a kics megcsalós. 20/F
2013. márc. 1. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
100%
Nehéz volt neki nö nélkül? Gyorsan keresett egy másikat? E szerint ö ugy gondolja neki mindenképpen joga, oka van ba-zni, mindegy kit. Akkor meg igazán nem kell neki, hogy hozzád ragaszkodjon. Küld nyugodtan az elsö sánta szuka után. Az is jo lesz neki. Te meg találj olyan valakit aki esetleg egy kicsit szeret is.
2013. márc. 1. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!