Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kicsit bonyolult, tudtok tanácsot adni?

Figyelt kérdés
A helyzet a következő: megismerkedtem egy nagyon kedves fiúval,több, mint egy hónapja járunk, ami tudom, nem sok idő még, de mégis sokat gondolkodnunk és beszélünk már most a kapcsolatunkon. Jól érzem magam vele, sokat nevetünk, jó a szex is, bármilyen témáról tudunk komolyan beszélgetni. Nagyon megkedveltem, nem mondom még azt, hogy beleszerettem volna, de úgy érzem, bele fogok szeretni. A gond az, hogy neki nem volt könnyű élete: nincsen családja, igazi barát is kevés. Sok barátnője volt, akik megcsalták, becsapták, anygailag kihasználták stb. és szerintem emiatt nem mer talán bízni a szerelemben, ezt mondta is: nem akar szerelmes lenni, mióta a legutóbbi nagy szerelmével szakított ( aki folyamatosan csalta őt)próbálja elnyomni ezt az érzést. Viszont azt is mondta, hogy irántam elkezdett érezni vmit, de nem hiszi, hogy ő lesz úgymond a végállomás az én életemben ( eddig egy 5 éves első kapcsolatom volt). Kihasználni nem használ ki, nem a szexen alapszik a kapcsolat, ő mondta azt, hogy fontosabb neki a lelki kapcsolat kiépítése. Emellet elképzelhető, hogy kimegy egy időre külföldre, azt mondta, sokat gondolkodott emiatt is rajtunk, hogy menjek-e vele vagy sem, de attól fél, hogy nem várhatja el, hogy érte ekkora áldozatot hozzak. Amúgy is sűrűn jár animátrokodni, szóval bármikor fenáll egy-egy kiutazás lehetősége. Egy szó, mint száz: nem tudok kiigazodni a fiún, mert érzem, hogy tényleg kedvel, az öleléséből, abból, ahogy homlokon puszil, csókol stb. és szerintem az eddigi élete miatt bármit is mond, és bármilyen keménynek mutatja magát, igényli azt, hogy szeressék. Nem várok én 1 hónap után semmi komoly ígéretet, csak nem tudom, tudok-e úgy benne lenni egy kapcsolatban, hogy közben arra gondolok, ez úgysem lesz az igazi. Szerintetek van remény? Vagy én vagyok a buta, és görcsösen kezelem ezt az egészet, hagyni kéne, hogy a dolgok a maguk útján menjenek, és maximum ez a kapcsolat tényleg csak tapasztalat lesz?
2013. márc. 3. 13:21
 1/6 anonim ***** válasza:

Hagyni kellene hogy a dolgok menjenek.

Oké, természetes hogy sokat gondolkodik egy ember a kapcsolatán. De. És ha ezeket végiggondolod mire jutsz? Ha mi ezt elolvassuk mire jutunk? Arra, hogy csináljátok és majd meglátjátok. Elvégre jól elvagytok. Meg hát az is alap hogy most ezért mert elmélkedtek a kapcsolaton, nem fogtok szakítani... Szóval szorítsd háttérbe az agyalást, légy boldog, és ha esetleg külön válnak útjaitok, akkor majd vége lesz.

2013. márc. 3. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Élj a momentumnak.:) Nemtudhatod mi lesz egy nap múlva.. az érzéseket pedig csak ideig-óráig lehet elnyomni..:)


egyébként nem volt korai a szex ?!

milyen idősek vagytok ?

2013. márc. 3. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
22 éves vagyok, ő 24. Nem hiszem, hogy korai volt.Kívántuk egymást, védekezünk okosan, akkor miért ne?
2013. márc. 3. 13:36
 4/6 anonim ***** válasza:

#2

Az ilyeneket utálom...

"egyébként nem volt korai a szex?!"

Te csak azt szűrted ki a szövegből? Megaztán mi közöd hozzá? -.-"

Én semmi kivetnivalót nem találok benne...

2013. márc. 3. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

25 vagyok és nő. Sokáig én is úgy voltam a jelenlegi barátommal, hogy "jaj, csak ne szeressek bele, mert nem akarok csalódni", meg "jó, most együtt vagyunk, de ki tudja meddig tart". Nagyon féltem a csalódástól, de aztán ez szép lassan elmúlt. Most több mint éve vagyunk együtt.

Szóval szerintem sodródj csak, ennyi idősen bőven belefér csak tapasztalatnak is :)

2013. márc. 3. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Kimaradt, hogy több mint 4 éve.
2013. márc. 3. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!