Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nagyon elrontottam szerintetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon elrontottam szerintetek? Nem kellett volna ilyen gyorsan haladnom, vagy nem én vagyok a hibás?

Figyelt kérdés

Barátnőmmel 5 napja járunk. 18 éves és szűz. Én 19 vagyok és már nem szűz. Szeretjük egymást. Ha együtt vagyunk, mindig sokat smárolunk, ölelkezünk, és már engedi hogy fogjam a melleit, fenekét és csókolgassam a nyakát. Viszont én már nagyon kívánom őt, és legutóbb egy ilyen randi után beültünk a kocsi hátsó ülésére és próbáltam valamit elérni nála, de finoman leállított, hogy ő még nincs kész erre. Látszott hogy nagyon bántja a dolog és azt hitte hogy ezután szóba se fogok állni vele.


Persze én mondtam, hogy semmi baj.


Na és azután egy nappal beszélgettünk facebookon és burkoltan céloztam rá, hogy legalább szopjon le... Mondta, hogy ő tiszteletben tartja h vannak alapvető szükségleteim, de még várjunk ezzel, hisz 5 napja járunk, meg ő még nem szopott le senkit. Ezután megint azt hitte, hogy szóba se fogok állni vele, de megnyugtattam és mondtam hogy felejtse el az egészet.


Nem szeretném, ha emiatt tönkre menne a kapcsolatunk, de már nagyon vágyom rá és fogalmam sincs, hogy ő mikor állna készen.



2013. jún. 18. 09:50
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
És tudni kell róla, hogy kevés az önbizalma és nagyon visszahúzódó.
2013. jún. 18. 09:51
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Eléggé elrontottad, én a helyedben nem vártam volna el tőle hogy feküdjön le veled ilyen kevés idő után.
2013. jún. 18. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 Szergej a Nomad ***** válasza:
15%
ember... az extasy feloldja majd a gátlásait
2013. jún. 18. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim válasza:
100%
Szerintem ezt elégé elcseszted!Meg kell várni azt hogy stimmeljen az idő és az alkalom is!De a "francia" az kicsit erősebb és bátrabb húzás!5napja jártok csak,ne siettesd a dolgot ha ő akarja akkor úgy is meg fog történni,addig is légy vele kedves,megértő,lepd meg apróságokkal,növeld az önbizalmát.A nőknek az első meghatározó,ha az emlékezetes akkor nem lehet gond,de ha erőlteted az a későbbiekre nézve még jobban gátlásos lesz.Javaslom ha felkészült az "elsőre" teremts romantikus hangulatot pl;virágszirmok az ágyon gyertyafény stb..De ne az autó hátsó ülése.És fontos hogy akkor rá figyelj és ne magadra,mert fájhat neki,csak gyengéden!Sok sikert,türelmet és kitartást!
2013. jún. 18. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Tisztában vagyok vele, hogy gyengéden kell vele bánni. És várok is, ameddig szeretné. Én attól félek, hogy ezután csak félve fog velem eljönni akárhova.
2013. jún. 18. 10:09
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

"burkoltan céloztam rá, hogy legalább szopjon le" ezen olyan jót röhögtem, komolyan olyan vagy mint egy követelőző 8 éves xD

Egyébként eléggé elb@sztad, de nem csináltál semmi megbocsáthatatlant és ha tényleg tiszteled, szereted őt, akkor ezentúl nem sürgeted.

2013. jún. 18. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

Édes drága fiacskám... mire való a kezed??

Elcseszted igen... Egy lánynak ez lelkiekben sz*r, mert ezzel csak azt érezteted vele, hogy neked nem Ő kell, csak a lába közötti lyuk! Minél jobban erőlteted, annál tovább fog tartani, hogy feloldódjon és merjen nyitni feléd ilyen téren, mert kitudja mikorra alakul ki benne, hogy bízhat benned annyira, hogy lefeküdjön veled. Állítsál már magadon és érd el, hogy bízzon benned, ne pedig kemény 5 nap után a szexuális témákkal bombázd!!

2013. jún. 18. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim válasza:
Nyugtasd meg hogy nem akarod ameddig ő nem áll készen,mondj neki szép dolgokat,és ne feszegesd a témát,ha készen fog állni úgy is észre veszed,tehát addig hallgass a szexről,a franciát meg felejtsd el,ezt még több éves kapcsolatban sem lehet ilyen formában kérni,főleg nem követelni.Ha szeret,akkor úgy is keresni fogja a társaságod és el fog veled menni akár hova.
2013. jún. 18. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

"Na és azután egy nappal beszélgettünk facebookon és burkoltan céloztam rá, hogy legalább szopjon le... Mondta, hogy ő tiszteletben tartja h vannak alapvető szükségleteim, de még várjunk ezzel, hisz 5 napja járunk, meg ő még nem szopott le senkit."



Neked fogalmad sincs mi az a szerelem. Ezzel mindent elmondtam.

2013. jún. 18. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
25%

Ha 5 nap után leszopott volna akkor ribancnak néznék sokan. Sajnos ezt a buta felfogást belénevelik a lányokba, irigységből. Ugyanis ha megtette volna akkor sokan irigyelnének téged hogy hogy kifogtál egy ilyen csajt így inkább megszólják mert savanyú a szőlő.


A csajt rá kell szedned. Addig kell játszani vele amíg engedékeny lesz és rá tudod venni dolgokra, de csak apránként. Kérd meg először hogy csókolgassa a nyakadat mellkasodat, és hogy nyúljon a nadrágodba, és közben mosolyogva figyeld az arcát.

Nem lehet egyből csak úgy rávenni mindenre!


Amúgy meg ennyi idő után nincs még bizalom. Többet kéne beszélgetned vele, főleg mélyebb személyiségi érzelmi témákról és nem az időjárásról.

30F

2013. jún. 18. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!