Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A világ legbonyolultabb fiúját fogtam ki, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nos szóval...az illető csoporttársam. Tavaly majdnem összejöttünk, de neki volt barátnője és úgy nem akartam, így abbamaradt a dolog. Nyáron egyáltalán nem beszéltünk. Idén már igyekeztem észre se venni, de erre úgy reagált, mint egy dühös óvodás, beszólogatott, hülyén viselkedett, mikor kérdőre vontam, azt mondta azért teszi, mert megváltoztam. Rengeteg próbálkozásom után -hogy normalizáljam a helyzetet- eljutottunk oda, hogy béküljünk ki, legyünk jóban. Igen ám, csak ezzel feléledtek az érzelmeim...Nem mondtam neki, vártam hogy majd elmúlik. Ő közben szakított (még a tavalyi) barátnőjével, és nagyon furcsán viselkedik: a suliban állandóan engem néz (más is észrevette), minden áldott este ír msn-en, hogy mi van velem, kedveskedik, bókol pedig igazából nem vagyunk országos haverok. Az utóbbi egy hétben odáig jutott a helyzet, hogy én szakítottam a barátommal, mert úgy éreztem, ővele lehet valami. Tudták a többiek, hogy szakításhoz készülök, ő is megtudta és minden este megkérdezte, hogy na szakítottam már? Ma megint írt, kérdeztem mi van vele, erre elmesélte, hogy van egy csaj akivel össze akar jönni, felhívta de nem volt jó a szám...(az én számomat tudja - ezek szerint nem én vagyok az...)

Na szép, ugye?:D Tehát most mi van? Miért csinálja ezt, és mit csináljak én? (20 évesek vagyunk mindketten.)


2009. okt. 14. 18:52
 1/7 anonim ***** válasza:
51%
Ez durva.De szerintem ne add fel!Mondd el neki,hogy szakítottál,legyél vele kedves és hátha kap majd az alkalmon!Remélem,hogy összejöttök! :)
2009. okt. 14. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
meglepő h hagyod h szórakozzon veled...kérdezd meg tőle (személyesen!!!) h akkor most mi van? és konkrét választ kérj tőle, ne olyat h hát majd gondolkodom stb...légy magabiztos, tudd h mit akarsz!
2009. okt. 14. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Ó hát én már tavaly is kérdeztem tőle, hogy mit is akar, hogy engem tapiz mikor csaja van, de tudjátok mi volt a velős és tömör válasz? "Nem tudom..."
2009. okt. 14. 19:07
 4/7 anonim ***** válasza:
Első válaszoló vagyok: lehet,hogy inkább a második válaszolóra kéne hallgatnod,mert akkor komolytalan a srác.Tudom,hogy a szerelem miatt nehéz hideg fejjel eldönteni,hogy akkor keresek mást,meg ugye miatta is szakítottál,de lehet,hogy veled is csak játszana.Nehéz ügy!Remélem írnak még páran valami jó ötletet!
2009. okt. 14. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Tudom milyen ez, ez egy ördögi kör!(Amiből nem lehetcsak úgy kiszállni, és elfelejteni)

Sztem próbálj erősebben fellépni, és mondd meg neki, h játszatok nyílt kártyákkal! (Kérdőre is vonhatod, ha olyan a helyzet, h miért ír mindig MSN-en, miért fogdos, + szerelmi tanácsot is kér!) Csak nyíltan!:)

2009. okt. 14. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:

Nem tud tőled elszakadni... de te sem tőle :)


Írd meg neki, hogy te is egy pasi miatt szakítottál, és hamarosan találkozni fogsz ezzel az új lovaggal, és már nagyon várod...


Ha nem pöccen be, akkor nem is féltékeny, tehát nem érdekled. Ha kérdeget, ingerült lesz, akkor még érez valamit irántad...


Amikor pedig már már meg akarja akadályozni h az új pasihoz menj, akkor elárulhatod neki, hogy igazából róla van szó...


Majd írd meg, hogy mi volt :)

2009. okt. 14. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Utolsó:) Épp ezt találtam ki én is, ma valamit "akciózok" majd!:P

De még van egy adaléka a történetnek: egy lány az osztályból, akivel nem vagyunk különösebben jóban (csak a suliban elvagyunk) szerintem meg lett bízva, hogy kémkedjen rólam. Miután a sráccal suskusoltak valamit, felvett a csajszi msn-re, és ő is minden nap ír, hogy na mi van a pasimmal...:P Tegnap (mivel ugye szakítottam már) kiírtam msn-re egy szívecskét, és a csaj abban a pillanatban letámadott, hogy hé akkor most mondjam el mi van! Te jó ég:D

2009. okt. 15. 07:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!