Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Az exbarátnőm kinevette a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az exbarátnőm kinevette a férfiasságom, azóta nem merek ismerkedni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

23 éves vagyok, öt évig voltunk együtt. Előtte nem igazán volt barátnőm, csak ilyen középiskolás 1-2 hetes járások. Amikor szakítottunk csúnyán a fejemhez vágta, hogy kicsi a péniszem és soha nem tudtam kielégíteni, soha nem érzett belőle semmit. Valóban nem rendelkezem túl nagy méretekkel (14cm) de akkor is letaglózott a dolog. Utólag kiderült, hogy már jóval régebben szétkürtölte ezt a barátnőinek akikkel én meg mit sem sejtve jópofiztam évekig. A hátam mögött meg rajtam röhögtek. Sőt az egyik most a szakítás után még jól a képembe is nevetett, pedig előtte azt hittem jóban vagyunk.


1 éve nem merek már ismerkedni. Félek attól, hogy mi lesz, ha szexre kerül a sor. Több lánnyal is akaratlanul megismerkedtem és lehetett volna több is, de inkább hárítottam ezeket a próbálkozásokat.


15 éve sportolok, gyerekkoromba versenyszerűen, nagyon nagy volt az önbizalmam. Bátran kezdeményeztem, minden lány azt mondta hogy jófej vagyok meg ilyesmi. Most már azt vettem észre, hogy emiatt a dolog miatt barátkozni sem merek már, sőt fociedzés után már zuhanyozni sem merek a csapattársak előtt.


Tönkretett ez a nő teljesen. Mit tegyek? Minden kapcsolat alapja a jó szex, de úgylátszik én ezt nem tudom megadni. Rossz egyedül, vágynék egy barátnőre. Persze a neten mindenhol azt írják, hogy nem számít a méret, meg hogy "csak jól használja". Aztán ahányszor szóbakerült lányok társaságában a téma és már kicsit ittasak voltak, mind azt mondta, hogy legalább 18 cm legyen és vastagabb, ne ceruza. Sőt meg is lepődtem azon hogy elég sok lány mondta hogy 20 centi felett az igazi. Meglepődnétek, hogy nagy százalékban egyáltalán nem ribizli tipúsú lányok mondták ezt, hanem olyanok akiket az ember feleségnek szeretne.


Szerintetek lehet még valaha barátnőm, esetleg feleségem? Ti járnátok olyan férfival akinek ilyenek az adottságai?


Tudom, hogy biztos van akinek ez megfelel, de én félek a hozzá vezető úttól. Mert biztos 10-ből 9-nek nem jó. És ha azok ugyanígy kinevetnek, esetleg nem tudok nekik örömet szerezni pedig szeretnék ... az még jobban tönkretenne.



2013. aug. 12. 13:31
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
100%

Örülj neki, hogy megszabadultál ettől a csajtól. Ezt komolyan mondom.

Nagyon komolytalan és éretlen azok alapján, amit itt leírtál.

A 14 cm-es méret teljesen átlagos, nem kicsi és ezzel simán ki lehet elégíteni egy nőt. Ha ő nem elégítődött ki, ráadásul 5 éven keresztül és ez soha nem zavarta, soha nem nyitotta ki a száját, akkor meg meg is érdemli, én azt mondom.

Amúgy hüvelyi orgazmusra nagyon kevés nő képes. És attól sem lesz több hüvelyi orgazmusa, ha 25 centis méretű pasival bújik ágyba. Csak úgy elárulom.:)

Nagyon sok múlik az előjátékon, a hangulaton, az összhangon, a törődésen és még sok mindenen az, hogy valakivel jó vagy nem jó a szex. A méret ebben a tekintetben egyáltalán nem számít.

Az meg, hogy ezt még ki is kürtölte, az meg már minősíthetetlen.

Ez miatt meg ne félj! Mert ezzel a mérettel simán lehetsz sikeres más, normális nőknél.

2013. aug. 12. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
100%
Ezeket a nőket máglyára kéne rakni. Hidd el, hogy nem kell 18-as szerszám ahhoz, hogy irdatlan jókat szeretkezz valakivel, ez a lány éretlen volt hozzád, csodálkozom hogy nem ismerted ezt fel. Ostoba ri--ncok, hidd el, ha meglátnának egy 18-20-as lécet, elsírnák magukat a fájdalomtól amikor keményen tömnék őket. Átlagos a méreted, egyáltalán nem kicsi, ezzel sokkal jobbakat lehet szeretkezni.
2013. aug. 12. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:

Megértem, hogy ez nagyon a lelkedbe gázolt, bár nőként írom ezt. Az exed elég nagy bu..nkó volt.

Őszintén megmondom neked, 20 éves vagyok, 6 emberrel kerültem "olyan" viszonyba, és egy sem volt közülük 17 centinél hosszabb, mégis, az ismertségi köröddel ellentétben (egyik exemnek 14 centi volt kb, állítása szerint, és képzeld, nem én léptem le, ő volt a g**i, aki képes volt megcsalni) mindig összejött az orgazmus. A vastagság igen, az esetleg számít, de igazából azt is lehet valahogy kiegyenlíteni valami mással.

De az, hogy nem elégítetted ki 5 éven keresztül, nem tűnt fel neked? Az lehet, hogy megjátszotta, de attól még ennyire meggyőző csak nem lehetett... Ha gond van, akkor azt meg kell beszélni, és a gond nem mindig/feltétlenül a mérettel van... Ha nem élvez el, mondania kell, és akkor tenni ellene- megbeszélni mit, hogy, miért, pózváltások, ésatöbbi, tudod már.


Szerintem ritka nagy ta.hó csajjal hozott össze a balszerencse, már ne is haragudj. Nekem is volt alkalmam találkozni ceruzavékony farkú sráccal, igaz, nem fajultak el az aktusig a dolgok, és még előtte szakítottam vele (nem ezért), de sose vágtam volna a képébe, még csak dühből sem, hogy kicsinek tartom. Pláne, hogy még a barátnői is röhögnek rajtad. Ők se jobbak.


Ez értem, hogy nagyon nagy érvágás az önbizalmadnak, de hidd el, nem is számít olyan nagyon. Látod, vele is együtt voltatok 5 évig, akkor meg mit akarsz? :) Szerintem a szerelem ezt is legyőzi, és ha az újabb barátnőddel (merthogy igenis legyen bátorságod kezdeményezni és belemenni egy új kapcsolatba, hiszen mi nők sem vagyunk egyformák, sem igények sem elképzelések terén) netalán hasonló szintig fejlődne a kapcsolatotok, mondd meg neki, még az elején, hogy nem sértődsz meg, te szeretnéd, ha neki is jó lenne, szóval mondja, folyamatosan, hogy mit és hogy... Értelmes nő ezt felfogja. Szerintem nincs olyan, hogy kis farok meg élvezhetetlen szex. Ha önző vagy, akkor élvezhetetlen. Különben meg mindent lehet, kis farokkal, nagy farokkal, mindennel. Pláne, hogy a nagy farok gyakran fájdalmasabb, és a 14 centi hosszra (a vastagságáról mondjuk nem írtál semmit) bőven benne van a normális keretben.


20/l

2013. aug. 12. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
100%

Öreg , higgadtság van . Örülj neki , hogy megszabadultál egy ilyen rib-nctól. Nem tudott más kifogást hozzád vágni , hát kezdi a lánylékelő lándzsával.


Próbáld elfelejteni ismerkedj és lógasd bátran lőcsödet :D

Mint mondtad sportolsz , ez adhat neked erőt ismét

2013. aug. 12. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 A kérdező kommentje:

Köszi mindenkinek!


Hát lehet hogy tényleg tudatos volt ez a dolog tőle ... Csak akkoris sz*r úgy végigmenni az utcán, hogy a barátnői az utca túloldaláról röhögnek.


Elég jól megjátszotta mindig, hogy elment, bár ahogy írtam nem sok barátnőm volt, összesen három, abból kettővel csak egyszer feküdtem le, akkor még azt se tudtam mi merre kb.


Vastagságra is 14 cm mérőszallaggal.


Amúgy soha nem mondta addig hogy nem jó bármi, nem is célzott rá.


Hát ha lesz tényleg új barátnőm, akkor már az elején tisztázni fogom ezt (ha komolyabbra fordul)


Részben örülök hogy megszabadultam tőle, mert soha nem gondoltam hogy ő ilyen. Nagyon jól játsza meg magát minden helyzetben, kiderült hogy velem szemben is.


Sportot nem hagytam abba, mozgolódik is pár csinos lány a közelben :) Most kaptam egy kis bíztatást, lehet hogy jobbra fordulnak a dolgok. Csak ahogy kiröhögtek, tényleg elhittem hogy óriási probléma van velem és nem volt aki az ellenkezőjét mondja

2013. aug. 12. 14:12
 6/31 anonim ***** válasza:
El kell zavarni az ilyen ostobákat a bús p-i-csába egy "na húzd el a narancsbőrös valagad a k-u-r-va any-á-dba te szerencsétlen!"-el a tarsolyában! Nem volt mit a fejedhez vágnia hát jött ezzel. Lehet nem is volt semmi baja a méreteddel.
2013. aug. 12. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
ha 12 és 20 között vagy akkor az már jó nekik általában, lehet az a csaj vmi négerrel szexelt előtted meg pornófüggő azért röhögött ki
2013. aug. 12. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
20%

Jaj ez annyira nevetséges. Egy nő viselje el, hogy mindenhol bíráljátok, megjegyzéseket tesztek az alakjára, a melleire, a "narancsbőrös valagára", de ha ti kapjátok vissza ugyanezt a kis pö.csötök miatt, akkor egy életre belenyomorodtok.

14 centi lehet, hogy neked elég, kérdező, de tény hogy sok nő nem képes hüvelyi orgazmusra, sőt, a legtöbb nem, és akkor már nem mindegy hogy egy méretes farok tölti-e ki rendesen, vagy valaki csak maszatolgat benne. Hát botrány, hogy nem csak nektek vannak elvárásaitok, és ha tehetjük akkor mi sem érjük be akármivel. Olyan rohadt büszkék vagytok a farkatokra, pedig csak szerintetek van aranyba öntve.

2013. aug. 12. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 A kérdező kommentje:
Utolsó: én soha senkit nem kritizáltam, főleg nem nőt! Nem szoktam kiröhögni, a háta mögött kibeszélni a haverokkal senkit!
2013. aug. 12. 15:47
 10/31 anonim ***** válasza:
100%

Azt szokták mondani, hogy akkor mutatkozik meg, ki milyen ember valójában, amikor szakításra kerül a sor. Az exed egy érzéketlen tapló volt, már bocsánat.


Elmesélek neked valamit. Én és az volt barátom 4 évig voltunk együtt. Ő sem rendelkezett nagyobb mérettel, mint a tiéd, még talán egy kicsit kisebb is volt. Ráadásul a merevedéssel is voltak időnként problémák, mégis képes voltam elmenni szinte mindig, amikor szexeltünk (előttem is több éves kapcsolata volt egyébként). Egy nőnek pedig ismernie kell a saját testét is. Nekem egyébként sem sikerült még hüvelyi orgazmust átélnem soha, ezért szex közben mindig simogattam is magam. Ennyi volt a dolog nyitja, ezt akár a barátnőd is kipróbálhatta volna.


Azt is tudni kell rólam, hogy az exem előtt csak egy olyan kapcsolatom volt, amiben már éltem szexuális életet, és az ex-exnek bizony vastag is volt a szerszáma, és viszonylag hosszú is. Tehát nekem csak ez az egy viszonyítási alapom volt. De ennek ellenére soha mégcsak meg sem fordult volna a fejemben, hogy kinevessem és megszégyenítsem bárki előtt is. A mai napig senkivel nem tárgyaltam ki intim méreteket, mert ennél nagyobb szemtelenséget el sem tudnék képzelni valaki olyannal szemben, akit az ember szeret, vagy valaha szeretett.

Van olyan barátnőm, aki aztán minden ilyen részletet előszeretettel megosztana velem, de én nem vagyok rá kíváncsi. Egyszerűen nem illik a másikat kipellengérezni, de sajnos, sokan ezt nagy ívben letojják.


Azok alapján, amit leírtál, és ahogy leírtad, leszűrhető, hogy te egy értelmes ember vagy, ami az exedről és a bunkó barátnőiről viszont nem mondható el. Tartsd magad távol tőlük, de ne engedd, hogy lássák, hogy megtörtek. Tegyél rájuk, és próbáld meg ezeket az önkéntelen gondolatokat kiűzni a fejedből, amikor lányokkal ismerkedsz. Hidd el, nem mindegyik ilyen felszínes és gonosz.


Remélem, hogy sikerül feldolgoznod, hogy így kikészített téged ez a nő. A lényeg, hogy ne törje le az önbizalmadat! Az exem is magabiztos volt, azt sugározta kifelé, hogy ő elfogadja magát úgy, ahogy van, ezért én is minden további nélkül elfogadtam őt.


Sok-sok szerencsét kívánok neked a jövőben a nőknél!

2013. aug. 12. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!