Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom azzal vágott fel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom azzal vágott fel előttem, hogy egy lány, akivel találkoztunk, vele csalta a barátját. Ez csak szerintem kiábrándító?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy ugyan nem rég vagyunk együtt, de nagyon jól kijövünk egymással. Köztünk alapvető különbség, hogy előttem már nagyon sok lánnyal lefeküdt, kapcsolaton kívül is, voltak egyéjszakásai, több lánnyal egyszerre, stb. Én teljesen más típus vagyok, összesen egy barátom volt még csak, de ezen az oldalán túltettem magam és nem is izgat különösebben, az az ő múltja, semmi közöm hozzá.

Tegnap találkoztunk egy rövid időre, mert ő munka miatt elutazott 4 napra, de mindenképpen látni akart még. Aztán ahogy sétáltunk, elkezdett egy lányról beszélni, aki ráköszönt, hogy mekkora ribi, mert megcsalta a barátját és mégis visszakönyörögte magát a fiúhoz...igazából már ez fura volt, hogy 10 percre találkozunk és akkor is másvalaki életét kell hallgatnom. Aztán mikor nem mondtam semmit, hozzátette, hogy "ja, igazából ez csak azért érdekes, mert én voltam akivel megcsalta a barátját..."

Ebben a létező összes dolog benne volt amit utálok: a hanglejtésében a beképzeltség, az, hogy tudatában volt azzal, hogy barátja van a lánynak és egyáltalán, nem vagyok kíváncsi arra, kiket húzott meg előttem...


Őszintén szólva emiatt csalódtam benne, főleg, hogy előző este feküdtünk le egymással először. Másnap nem rögtön azt akarom hallgatni, hogy még kit vitt ugyanabba az ágyba... Vagy ez az egész nem nagy ügy és én gondolom túl a dolgot...?

22/L


2013. aug. 23. 21:25
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

egyáltalán nem te gondolod túl

tényleg elég kiábrándító és bunkó dolog volt tőle

2013. aug. 23. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Igazából meglepődtem ezen, mert alapjában tényleg egy rendes srác, udvarolt és szépen bánt velem. Ezért is nem érdekelt, hogy előttem milyen volt. Olyan, mintha nem is ő mondta volna...
2013. aug. 23. 21:37
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Már bocsi hogy elveszem ma kedved, mielőtt bárki azt hinni én is srác vagyok, és ismerem az efféle embereket. Addig fog csak jó pofa lenni amíg " el nem használ " aztán utána már nem annyira. Az ilyenek mind ugrálnak egyik csajról a másikra... És csak ezzel tudnak menőzni, és hidd el ezt még hallgathatod egy ideig. Jah meg ha a csajt le ribizi akkor magára meg mondhatná hogy egy köcsög, mert ő meg tudta h a csajnak pasija van... erről ennyit. Egy ismerősöm aki pont ilyen egyszer azzal vágott fel hogy meg húzta annak a srácnak az anyját akiért a barátnője ott hagyta.. Inkább olyan fiút válasz aki sexualitását tekintve is hasonló hozzád. De ez csak az én véleményem.
2013. aug. 23. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
teljesen jogos, valóban kiábrándító. senki sem kiváncsi a másik múltjára ilyen szempontból és szerintem pofátlanság is felhozni. én a helyedben egyenesen elmondanám neki, hogy ez gáz dolog volt. nem akarom megmondani mit csinálj, de egy barátnőm egy ilyesmi sráccal járt nagyon rosszul pár napja. szerintem ne szeress bele, ne bízz meg benne addig, amíg nem bizonyítja be hogy érdemes rá. sajnos az ilyen emberek gyakran okozhatnak csalódást, persze lehet, hogy a múltja ellenére egy tök hűséges pali lesz belőle, aki megbecsül. de sajnos ezt nem lehet tudni, jobb félni, mint megijedni. :))
2013. aug. 24. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Arra jutottam, hogy először is mindenképpen megbeszélem vele, ha már itthon lesz. Aztán elválik...nem túl bíztató a helyzet... :)

2013. aug. 24. 08:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!