Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tehetnék? Nagyon szeretem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék? Nagyon szeretem a barátom, de a tegnapi esemény óta össze vagyok zavarodva.

Figyelt kérdés
Már jó pár hónapja együtt vagyunk és én már nagyon szeretnék vele lefeküdni, de amikor ezt szóba hozom neki, akkor mindig keres valami kifogást. Egyszer régen próbáltuk, de nem ment neki, mert teljesen rástresszelt, egyszerűen fél. Azóta nem is próbálkozott. Azt sajnálom, hogy nem őszinte velem, megbeszélhetnénk a dolgokat és nem mellé kellene beszélni, ezt meg is mondtam neki a múltkor. Csak félek, hogyha erőltetem, akkor ugyanaz lesz, mint régen. Szeretnék neki segíteni, de így nem tudok. Én tényleg szeretem, legalábbis eddig a pillanatig teljesen meg voltam győződve róla, de ez elbizonytalanít. A legelején, amikor még nem voltam szerelmes belé, láttam, hogy határozatlan, félénk és egyebek. Az elmúlt időben elborított a rózsaszín köd és ezt el is felejtettem, de ez a tegnapi dolog most előhozta belőlem. A fejemben a szakítás gondolata is megfordult, pedig nagyon szeretem és nem akarom elhagyni. Csak valahogy nagyon megérint ez a dolog lelkileg, nagyon ideges lettem,stresszes, nyomaszt a dolog. Mert úgy érzem tehetetlen vagyok.
2013. szept. 22. 10:18
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
0%
ugyerted nagyon szereted miota kiderult h van penze ?? mert latom az elejen meg nem tudtad aztan mingya jott a rozsaszin kod laccik jah.
2013. szept. 22. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:

1. Van aki nem rögtön lesz szerelmes, hanem idő kell neki. Ha szerinted ennek a pénzhez van köze, akkor k*rvára ingerszegény életet élhetsz, és sajnállak.


Am. izé? Szexológus? Aztán ha nem vagy annyira fontos neki, hogy ő is akarja a megoldást, és elmenjek a dokihoz, akkor hagyd.

2013. szept. 22. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
De nem akarom elhagyni, nagyon szeretem, olyan boldog vagyok vele, nem akarom elveszíteni, ahhoz túl fontos számomra. És ős is nagyon szeret engem. Csak annyira megvisel ez a dolog, mintha én lennék az ő helyében kb. Szeretném, ha megoldódna ez a helyzet, de nem tudom mit tehetnék.
2013. szept. 22. 10:35
 4/15 anonim ***** válasza:
Mi volt a tegnapi esemény?
2013. szept. 22. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
Az, hogy kifogásokat keres, ahelyett, hogy megbeszélnénk a dolgokat.
2013. szept. 22. 10:47
 6/15 anonim ***** válasza:
Hány évesek vagytok? Milyen kifogásokat talál mindig?
2013. szept. 22. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
20 évesek vagyunk mindketten.
2013. szept. 22. 11:09
 8/15 kolosszus22 ***** válasza:

Egyértelműen be van tojva, ezért halogatja a dolgot, nagyon fél a kudarctól és nem tudja mit kellene tennie. Gondolom te már nem vagy szűz kérdező, így van némi tapasztalatod. Azt tanácsolom töltsetek el együtt egy kellemes estét és egy kis alkohol is fogyasszatok, de csak annyit, hogy kellemes legyen a hangulat és oldódjanak a gátlásai. Onnan pedig te vedd át az irányítást, izgasd fel, orális szex erre nyerő lesz, aztán olyan pózban csináljátok (pl. lovagló) ahol te irányítasz. Ha 1-szer sikerül onnantól már jobban el fogja tudni engedni magát és egyre jobban fog menni, a végén meg már te nem fogod győzni remélhetőleg. Ha ezek sem segítenek mert tényleg olyan szinten be van feszülve, akkor ott tényleg csak szexológus segíthet.

26F

2013. szept. 22. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Mi a kifogása? Gondolom nem a munka.
2013. szept. 22. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

De az a baj, hogy én sem vagyok tapasztalt, így nem tudok irányítani, meg nem is akarok....

Nem az a lényeg, hogy mi a kifogása, bármi, mert az csak tényleg kifogás, fél és ezért halogatja, jól mondta az előző válaszoló. Csak sajnálom, hogy nem őszinte, hanem mellébeszél. Meg nem értem, hogy mitől fél, nagyon szeretem és nem várok tőle semmi különlegeset, csak vele akarok lenni.

2013. szept. 22. 12:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!