Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátzónába kerültem? Feladjam?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátzónába kerültem? Feladjam?

Figyelt kérdés

Fél éve jártam egy lánnyal. 15éves (én 18 vagyok). Amikor megismertem minden tökéletes, mesébe illő volt. Összejöttünk, de egy hónap után úgy éreztem, hogy nem egyezik az értékrendszerünk, ezért azt mondtam, hogy nem tudom elfogadni így. (vallásos vagyok) szakítottunk, de persze egyből rájöttem, hogy hatalmas hiba volt. Megpróbáltam visszaszerezni, azóta is vágyom rá minden porcikámmal. Többször bebizonyítottam, hogy el tudnám fogadni és csak hülye voltam. Megtettem szinte mindent, hogy visszakapjam. Talán túlságosan is papucs lettem (nem voltam kihívás). Nyáron megpróbltunk továbblépni, de nem sikerült. 1hónapig nem beszéltünk, de nem birtuk tovább. Mindig mondja, hogy nem birja ha nem beszelunk, hihetetlrnül jól elvagyunk ha talalkozunk, de ha feljön a kapcsolat téma, az elront mindent. Nyár végén azt mondta, hogy még el tudja képzelni, hogy legyen köztünk valami, de ki kell alakulnia. A barátnői emiatt persze jól leszidták, hogy nem teheti ezt senkivel és döntse el. nagyon bántja, hogy ennyit szenvedtem miatta, ezért inkább azt mondta, hogy hagyjuk, mert ha nem alakulna ki, akkor csak reménykednék és megint miatta szenvednék és azt nem tudná megbocsátani magának. úgy érzem hogy mar csak barátként tekint rám, azonban mindig azt mondta h mindig több leszek mint barát. lehet, hogy már nem vagyok vonzó? a szakítás óta sokat változtam, kondiztam, jobb ruhákat hordok, mindenki szerint jobban nézek ki. próbálom elfelejteni és nem beszélni vele, de úgy érzem, hogy nagyon jó kapcsolatunk lehetne, ha ő is akarná. sosem tudta megmondani az okát, hogy miért nem szereté már a dolgot. mindig csak azt mondta, hogy fél, bizonytalan, és nem érzi már azt amit kéne. az a baj, hogy talán azt várja, hogy ha beleszeret egyszer egy srácba, akkor élete végéig rózsaszin felhő lesz. nem értékeli, hogy milyen vagyok, pedig oszinten szeretném és mindent megadnék neki. és úgy érzem, hogy meg is tudnám adni amire vágyik. nem tudom mit tegyek. persze mindenki azt mondja, hogy hagyjam már az egészet, hisz fél éve! szenvedek miatta.

tanács/vélemény?

Köszönöm!

18/F



2013. szept. 27. 10:08
 1/6 anonim ***** válasza:
hagyd a fenébe. ő 15 évesen még nem férjet keres magának. ha eddig nem lett beléd szerelmes, ezután se lesz. max ha veszel egy X6-os BMW-t, de annyi pénzed meg nincs.
2013. szept. 27. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Szerintem barátként tekint rád,és csak azért nem mondd konkrét nemet ,mert élvezi,h körbeudvarolod(melyik lány nem élvezné). Probáld meg hanyagolni egy ideig, nem foglalkozni vele,hátha így jobban elkezd vonzodni hozzád. Van akit vonz a kihívás.25/N
2013. szept. 27. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a gyors válaszokat. Igazából nem is volt nagyon lehetősége, hogy szerelmes legyen, hiszem csak 1hónapot voltunk együtt. Mondjuk nekem mégis sikerült szerelembe esnem. Valószínüleg még éretlen ehhez.
2013. szept. 27. 10:31
 4/6 anonim ***** válasza:
El kell hogy szomorítsalak de szerintem ebből már nem lesz semmi, ez már barátzóna! Mindent megteszel neki, még is "maradjunk barátok" tipikus lerázó duma. Nincs meg nála a kémia.. :/ Szóval próbáld túltenni magad rajta! Amúgy is mit vársz egy 15 évestől? Még fiatal.. Élvezd az életed, ne rágódj ezen, ez már a múlt! Jelenben élj!
2013. szept. 27. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
igen, én is így érzem :/. csak sosem mondta ki konkrétan, hogy "maradjunk barátok". a barátnőinek volt, hogy azt mondta, hogy néha összejönne velem, néha nem. az egész ilyen bizonytalan. az a rossz, hogy úgy érzem olyan dolgokat tudunk egymásnak megadni, amit mástól nem tudunk megkapni. de úgy látszik ő nem így érzi.
2013. szept. 27. 10:38
 6/6 anonim ***** válasza:
Csatlakozom az előttem szólókhoz. És a lányokkal csakis keményen. Nem bunkón és neveletlenül, hanem keményen (ágyban is :), bárhol is) magyarul (nyáladzás , túlzott empátia kifejezés, bepincsülés nicht :), lehetsz empatikus, ha olyan a személyiséged, de nem ezt kell nagy dobra verni, bőven elég, ha te tudod), extra kedveskedés no any. Néha szólj be, oltsd le viccesen, nevesd ki (a jól neveltség határain belül azért persze (szóval nem trágárkodás, és nem sértés), és ne a végletekig, néha kell egy kis feloldás). Így lehet szórakoztatni egy lányt, leoltod, aztán adsz alá lovat, mikor azt hiszi nyeregben van, megint kihúzod alóla stb. just like sinus fv( ~~~~~~~~). A kérdés csak az megéri-e mindez. Ezt neked érdemes eldönteni, mert létezik a világon az ingyen meló is :) Olyan lányra, akire nem hat ez, más se fog és azt akkor érdemes szerintem elkerülni (ők a lezboszi boszik, akiket nem fikázok, csak hát nincs túl sok közünk van egymáshoz). Lényeg, hogy ne vedd túlságosan komolyan folyton és ezt éreztesd is vele. (szomorút mond együttérzésre játszik, válasz a szájbiggyesztés, jelzed, hogy nem nézted be, de ügyes volt :D megdicsér - akkor játszd a hülyét, vissza kel kérdezni "tényleg?nahát, ejj" :) csak nagyon ritkán lehetsz őszinte, az a csaj amelyikkel egyre többször, az ér valamit neked, azzal érdemes foglalkozni, áldozat hozni később akár érte szerintem). A csajozás olyan csata, amiben meg kell hódítani a lányt, a barátaiddal nem csatázol, mert azok a bajtársaid. Ha egy lány a bajtársad, elvesztetted a csatát. (az kb több tíz éves házasság után van lehetséges, de az már nagyon más tészta, vagy csak egy kicsit, de más tészta :))
2013. szept. 27. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!