Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Eltiltották tőlem a barátnőmet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Eltiltották tőlem a barátnőmet a szülei. Hogyan találkozzunk?

Figyelt kérdés
16 éves a barátnőm. Tudta, hogy a szülei nem engednék meg, hogy járjon velem, ennek ellenére 8 hónap múlva feladta és összejöttünk. Ennek 3 hónapja. Titokban találkozgattunk mindig de egyszer valaki meglátott minket együtt és elmondta a szülőknek. A barátnőm tagadta de aztán bevallotta. Találkozni akartak velem és azt mondták, hogy figyelni fogják a lányukat úgyhogy felejtsem el és ha még egyszer meglátnak vele akkor baj lesz. Szeretjük egymást (hiába gondoltok mást) és így is akarunk találkozni csak azt nem tudjuk még, hogy hogyan. A múltkor feljött hozzám de a szüleinek azt mondta, hogy a barátnőjénél van de a barátnője azt mondta, hogy nincs nála. Felhívtak egy másikat és szerencsére ő azt mondta, hogy nála volt. Neki most már be kell számolnia arról, hogy hová megy és csak pár órát lehet távol. Mit tegyünk?
2013. okt. 7. 14:18
1 2 3 4 5 6
 1/52 anonim ***** válasza:
100%
miért tiltották el? volt okuk rá?
2013. okt. 7. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/52 anonim ***** válasza:
100%

Te hány éves vagy? Mit mondtak,mi az indok, hogy nem találkozhattok?

Mit tudnak tenni,ha mégis találkoztok hetente néhány órára?

2013. okt. 7. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/52 A kérdező kommentje:
Öreg vagyok hozzá. Ha találkoznánk akkor valószínűleg nem engednék ki.
2013. okt. 7. 14:25
 4/52 anonim ***** válasza:
100%

Tehát akkor pont a lényeget hagytad ki.


Hány éves vagy?


Öreg vagy hozzá, oké, de mégis mennyivel?

2013. okt. 7. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/52 A kérdező kommentje:
Sokkal. Ha leírnám akkor úgyis az lenne a téma és nem a kérdésre válaszolnátok.
2013. okt. 7. 14:31
 6/52 anonim ***** válasza:
100%
Hát akkor meg ne is csodálkozz, én is eltiltanám tőled.
2013. okt. 7. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/52 anonim ***** válasza:
100%
De ha leírnád hány éves vagy akkor lenne válaszunk a kérdésedre. Szerinted miért nem engednek ki veled? mert öreg vagy hozzá.
2013. okt. 7. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/52 anonim ***** válasza:
84%
Átmész, és szépen elbeszélgetsz a szülőkkel,hogy így meg úgy szereted a lányukat. Ha nem fogadják el, akkor vess véget ennek a kapcsolatnak , ne játssz egy fiatal lány érzelmeivel (minél előbb szakítotok, annál hamarabb lesz túl rajtad).
2013. okt. 7. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/52 anonim ***** válasza:
91%
azért nem mindegy :) ha pl. harmincon felül vagy akkor megértem a szülőket...
2013. okt. 7. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/52 anonim ***** válasza:
100%

Mennyi idős vagy? Azért nem mindegy, hogy negyvenes vagy huszonéves. Ha az utóbbi, akkor a te feladatod, hogy meggyőzd a szüleit, hogy komolyan gondolod a lánnyal, hogy szeretitek egymást.

Ha negyvenes, akkor a lány érdekében hagyd ezt a kapcsolatot.

2013. okt. 7. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!