Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Van egy adott lány, és egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van egy adott lány, és egy fiú. Egyik pillanatban tökéletes harmonia, és lobogó tűz, vágyak, másik pillanatban se kép, se hang. Miért?

Figyelt kérdés
Nemrég megismertem egy fiút. igaz fiatalabb nálam pár évvel, de nem zavart.Váratlanul jött, igazából nem is kerestem mert félig még benne voltam egy romlott kapcsolatban. Azóta az véget is ért. Még örülök is neki hogy ő jött, mert egyedül nem tudtam volna kilépni belőle. Megismertem ezt a fiatalembert, aki nagyon éreztette velem, hogy tetszek neki, és ez nagyon jól esett. Mindjárt az első nap esti találkozó során vad csókolózásba keveredtünk. nagyon éreztük egymást. Bennem még ott volt a nagy bűntudat, amit lassan elpróbáltam felejteni, és nem foglalkoztam vele. Jött a második nap, mikor újra nagyon szenvedélyes pillanatokat éltünk át, ami által egyre jobban megijedtem, és közöltem vele, hogy ne haragudjon de nem tudom mit akarok.Ezt egyre többször közöltem vele, és adagoltam, hogy nem tudom mikor tudom magam odaadni, és nem tudom hogy legyen tovább. Ő erre másnap még újra együtt voltunk, majdnem megtörtént a dolog, annyira éreztem, azt hiszem beleszerettem. csodálom pedig nem ez vagyok, de mégis.olyanokat éreztem ami számomra nem mindig van ott.Pedig külsőleg egyáltalán nem hozzám való. Újra eltoltam magamtól, és már bánom.Annyira jó volt, éreztem minden porcikáját, és tudom, hogy ő is. De a következő nap után egy nagy haragot éreztem amivel közölte durván hogy most hagyjam kicsit, ne írjak neki, mikor vissza kérdeztem mi az hogy kicsit, ő csak annyit mondott, hogy inkább csak simán hagyjam, ne írjak. nem bírtam írtam.persze közben nem közöltem vele, hogy mit érzek,de rettenetesen hiányzott. Ez már 2 hete történt azóta folyamatosan írok, mindig csak keveset, van hogy csak annyit, hogy szia. Végre vissza írt, hogy nincs semmi baja, csak most úgy semmi nem érdekli. Én azóta is írok neki, de van hogy nem ír vissza. Mi lehet? megsértettem, hogy nem akartam vele semmit? végülis ez jött le neki szerintem, mert még azt is írta, hogy felesleges húzzuk egymást. Ezért akar eltolni magától? vagy csak 1 alkalmat akart, de én meg belül érzem, hogy ez több volt annál. mikor végigvibrál az ember egész teste lelke, ott vannak szerintem érzelmek a háttérben. rajta is éreztem. Mi lehet a baja? hogyan tudnék vele újra találkozni? Azóta mindig nézem a hangulatát kiírja közös oldalra, és szomorú, de4 míg velem találkozgatott, jobb volt a kedve. Mi lehet vele? Szeretnék vele találkozni hogy megbeszélhessük,de már hülyének érzem magam hogy írogatok, ő meg nem válaszol. Hogyan vegyem rá hogy találkozzunk, vagy egyáltalán mi van vele?Csak legalább tudnám meg mi a baja, mert azt sem mondta el, egyik napról a másikra eltűnt.nagyon rossz, hogy nem tudom velem van e baja, vagy más miatt.semmit nem tudok.
2013. nov. 1. 15:21
 1/9 anonim ***** válasza:
Szerintem mar ne jarasd le tovabb magad... Hagyd beken... Ha akar keresni fog, ha nem akkor elcseszted
2013. nov. 1. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Annyi a baja, hogy akart Teged (vagy kapcsolat vagy dugas celjabol) Te meg oltoltad es mondtad ereztetted, hogy nem tudod, hogy akarod-e
2013. nov. 1. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
ja és tegnap kérdeztem hogy találkozunk e beszéljünk, és az volt rá a válasz, hogy nem ér rá.majd ír ha ráér.
2013. nov. 1. 15:33
 4/9 A kérdező kommentje:
de mivan ha ő is szeretett volna, és még mindig szeretne, csak büszkeségből nem fog semmit sem akarni, mert azt hiszi hogy én sem. most is még azt éreztetem, hogy nem akarok tőle semmit, csak beszélgetni vele, mert látom hogy szomorú. találkozzunk. gondolom ezt sem jól csinálom.Engem az érdekelne hogyan vehetném rá, hogy beszélgessen velem egyet.
2013. nov. 1. 15:35
 5/9 anonim ***** válasza:

Sehogy nem fogod mar ravenni! A majd keres ha raer annyit jelent, hogy a budos eletben soha!

De ha ezt tole akarod hallani, akkor oszinten kerdezd meg, hogy van-e barmi eselyed nala! Ami rohadt ciki lenne! Szerintem mar ne is eroltesd tenyleg! Ha egy ferfi akar az kitart, aki nem azt meg max. Szecre hasznalt volna! Parom 3 honapig jott utanam hiaba utasitottam vissza! A harmadik honapban mar en kertem a randit... De engem O napi szinten keresett

2013. nov. 1. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
és mi van avval amit éreztünk? Én tudom hogy ő is azt érezte.Csupán csak szexuális vágy volt? semmi több? kitudja. De akkor mitől rossz a kedve most? teljesen magába fordult.MIért érzem azt hogy találkoznunk kellene, hogy tisztázzuk.Már különben is másképp érzek, és gondolok őfelé. de ezt még nem közöltem.
2013. nov. 1. 15:50
 7/9 anonim ***** válasza:

Nem lehet, hogy ezt csak Te akarod bele Latni ezeket?

A szenvedelyt ne keverd a szerelemmel erzelmekkel...

2013. nov. 1. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Lehet :( nagyon rossz érzés.Akkor majd talán elmúlik. Egyébként előttem szakított pár honapja a barátnőjével mert elhagyta. azaz nem ő szakított, hanem elhagyták. lehet ez is közrejátszik. ezt mondjuk nem írtam le,de szerintem az itt a fő gond
2013. nov. 1. 20:52
 9/9 anonim ***** válasza:

Rossz erzes elhiszem! De Nobol vagy! Ennyire Te ne alazkodj meg soha! Tanulopenznek jo volt...

Erted kuzdjon meg a pasi ne te nyomulj ennyire :) es ha tenyleg Teged akar akkor biztos nem az tartana vissza, hogy Te nem tudod, hogy akarod-e Ot....

Szakitas utan hidd el, nem komoly kapcsolatra hajtott!

2013. nov. 2. 06:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!