Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az élet visszaadja akit szeretsz, ha az tévedésből hagyott el?

Figyelt kérdés

szóval lehet valahol vagy éretlen, vagy minden emberrel megesik, hogy hirtelen valami más sokkal fontosabb, mint a saját párja, és esetleg be is áldozza erre a kapcsolatot. (mint pl ha valaki elszáll hirtelen jött pénztől és hirtelen azt hiszi más ember lett és ő az isten, vagy csupán a haverok vonzása nagyobb és a párja nélkül is buli az élet, stb)

de a lényeg hogy szívből igazán szerette az illetőt korábban.

utána persze jönnek a pofonok az élettől és ráébred mit veszít, vagy NEM, de szóval az élet visszaadja még őt?

ha te látod elejétől a végéig hogy most min megy keresztül, hogy simán illúzió az egész, vagy hogy nem ez az érték, illetve ez átmeneti állapot és vissza fog szállni a földre, de a párod elhiszi, teljesen más ember lesz és elhagy.


illetve legtisztább úgy fogalmazni, ha a párod befolyásoltság alatt áll és ezért hagy el, tehát nem önálló, saját, megfontolt, józan döntésből, akkor ugye nem is tőle várom hogy visszajöjjön, hanem eleve az élet nem rendeltetésszerűen visszaadja?


2013. nov. 2. 21:13
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
Az élet nem a Disney mesedélután, nem.
2013. nov. 2. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
az életben nincs igazság. diktátorok élnek 80 éves korukig. az élet tesz rád és a sírásodra
2013. nov. 2. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
ha elbaaaa....ltáztad, akkor ez van, elbaltáztad...
2013. nov. 2. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:
de akkor azt nem értem eleve hogy adta nekem az élet akkor? miért minek ha meg elveszi?
2013. nov. 2. 21:26
 5/19 anonim ***** válasza:

sokan mondogatják itt, hogy nem, én mégis azt mondom, hogy ha a két ember alapvetően boldog volt, újra összesodorhatja őket az élet. Velünk ez történt. Éretlen voltam, túl nagy teher volt a kapcsolat valódisága, hiányoltam belőle valami tündérmese szerűséget. Egyébként meg nagyon jól kijöttünk. Szakítottunk, és pár hónap elteltével rájöttem, hogy a hiba nem is benne volt, hanem bennem. Persze be kellett bizonyítanom neki, hogy megváltoztam, de most újra együtt vagyunk.


Viszont nem az élet adott vissza engem a páromnak, hanem az, hogy felnőttem és hajlandó voltam beismerni a hibáim. Ezt a lépést nem mindenki teszi meg...

2013. nov. 2. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:
olyan mintha valaki keresztülsétált volna az életemen. minek jött akkor?
2013. nov. 2. 21:27
 7/19 A kérdező kommentje:

hu de nagy igazságot írtál. ő nem az a fajta, aki beismeri, sőt eleve nem is látja, hogy a hibája következményei az élettől a pofonok.

komolyan mondom, előző bakijára egy másik csajjal, amiből nagyon megszívta, de a mai napig, úgy emlékszik vissza, hogy milyen jó volt! na ő egy tettének és utána az élettől kapott pofonnak eddig életében nem látta még az összefüggését. mondhatni nála csak véletlenek léteznek..és ha ettől függ...hát, ha tanulnia kell, ha csak akkor kapom vissza...az netzes lenne

2013. nov. 2. 21:30
 8/19 A kérdező kommentje:
de most azt sem értem, nekem kellene erről felvilágosítani? hogy lássa már mi miért történik.
2013. nov. 2. 21:31
 9/19 anonim ***** válasza:
Detto ugyan ez a helyzet nalam is.Ö kezdemenyezett,aztan összejöttünk,alig lattuk egymast,mert mindig dolga Volt.Minden fontosabb Volt,mint en.En mar vagy 3 hete nem jelentkezek ezert nala.Multheten felhivott,hogy ha en szakitani akarok ok,de ö nem akar szakitani es komolyan gondolja velem.Megbeszeltük,hogy szombaton talakozunk.En mar elkeszültem,amikor felhivott,hogy unokatesojanak autobalesete Volt es korhazban van nala.Ez olyan kamu szagu kifogas.Na,mindegy.Azota nem kerestük egymast.Belefaradtam.De en is azt kerdezem,hogy akkor minek jött az eletembe??
2013. nov. 2. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
Az élet nem így működik, nem habos-babos mese, hanem a kőkemény valóság, ami rideg is tud lenni. Azért kapod a szerelmet, hogy a kapcsolat alatt tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodj, s a végén esetlegesen megismerkedj a csalódással, átéld azt. Még akkor is, ha tévedésből hagyott el. Nincs rá garancia, egyáltalán nem biztos, hogy visszatalál hozzád. még akkor sem, ha esetleg rá is jön, hogy elrontotta.
2013. nov. 2. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!